2015. május 23., szombat

Kijevi csirke medvehagymás fűszervajjal.

Ezt a finom ámbár  kissé divatja múlt ételt megpróbáltam feldobni medvehagymás fűszervajjal, és mondhatom, nagyon jól sikerült újra előcsalogatnom a régi,de felújított ízzel.Az egyik adagot pankómorzsába forgattam,de mindegyiket a sütőben készítettem. Zamatos ízt kaptam,Szokásos vajasburgonyával,és uborkasalátával kínáltam.







Hozzávalók:

60 dkg csirkemellfilé
összesen 4 db amelyről lefaragtam a vékony részét
só,bors

A fűszervajhoz:


1 csokor medvehagyma megmosva szárítva
2 gerezd fokhagyma reszelve
só,bors
10 dkg puha vaj
1 evőkanál vágott snidling frissen szedett

A panírhoz:

2 db péksütemény apadt amit aprítóban morzsára zúzunk
2 db tojás
10 dkg liszt

A sütészhez:
5 dkg vaj

5 ek olivaolaj

tepsi alufólia tepsiméretűnél nagyobb



Elkészítése:

 
A húsokat sréjen bevágjuk,úgy hogy ne szakadjon ki. Valójában zsebeket készítünk a fűszervajnak.besózzuk,borsozzuk,és félretesszük.A fűszervajhoz aprítjuk a medvehagymát jó apróra,és a snidlinget is.A puha vajat a fokhagymával sóval,borssal és a fűszerekkel elgdolgozzuk,és alufólia segítségével hengert formázunk belőle.Mélyhűtőbe tesszük felhasználásig.Amikor már megkötött,akkor elővesszük,és a húst egy-egy darabbal megtöltjük.Jól összefogjuk,és bepanírozzuk liszt-tojás-morzsa, illetve pankómorzsa hozzávalókkal.A tepsit alufóliával kibéleljük,és meglocsoljuk olivaolajjal,majd a panírozoztt húsokat sorba rakjuk. Vajdarabkákkal kirakjuk,és forró sütőbe téve szép pirosra sütjük. ferdén szelve tálaljuk azon forrón.



2015. május 21., csütörtök

Török pide

Az eredeti recepttől abban tértem el, hogy kolbásszal késtítettem,de mindenkinek az ízlésére, és kreativitására van bízva.Ha csónak alakúra szeretnénk, akkor keskenyebbre készítsük, nekem így sikerült, de ez nem változtat az élvezetei értékén. Mi nem szeretjük a túl keményre sütött tésztákat, és eszerint is sütöm meg őket.Természetesen akinek jó foga van, és szereti ropogósan az készítse ízléde szerint.



A recept hozzávalói ( 4 személyre):

50 dkg liszt
0.5 csomag Coop instant élesztő
2 dl langyos víz
2 evőkanál olaj
1 db tojás a kenéshez


A töltelékhez:

:füstölt nyers kolbász
gombás pizzaszósz
1 db paradicsom
1 db piros kápia paprika
1 szál póréhagyma
10 dkg reszelt sajt

Elkészítése:

A tésztát bedagasztjuk,  majd 6 felé osztjuk, és slejfoljuk. Kelesztjük 20 percig, majd egyenként csónak formát készítünk belőle. A széleit behajtjuk, mint a függönyt, és a belsejét megkenjük paradicsomszósszal, elosztjuk rajtuk a gombát és a kolbászt, hosszú formában ferdén vágjuk. Rátesszük a szószra, csíkokra vágjuk a paprikát, a hagymát karikákba, majd szépen rakunk belőlük a kolbászra, majd megszórjuk a tetejüket reszelt sajttal. A sütőt 200 fokra előmelegítettük. Megkenjük a tészta széleit tojással, majd 210 fokon 15-20 perc alatt készre sütjük a pidéket. Bazsalikom levéllel díszítünk minden egyes darabot. Melegen tálaljuk. 

2015. május 18., hétfő

Belga csirkeleves


A húsételek között az első helyet ostromolja a csirke. Tegyük hozzá, okkal. Ebbe például bele lehet habarodni.Annyira pikáns íze van, hogy regélhetnék róla napestig, de inkább kóstoljátok meg.



Hozzávalók:

2 db csirkemellfilé

2 db sárgarépa tisztítva
1 db póréhagyma
2 db angol zellerszár
3 db burgonya felkockázva
1 db újhagyma
2 db babérlevél
2 ek vaj
2 dl tejszín
1/2 citrom leve
só,őrölt bors
1 szál kakukkfű
1 csipet sáfrány
3 db zsályalevél aprítva
1 kevés szerecsendió frissen reszelve
1 kis csokor petrezselyemzöld aprítva
1 liter húsalaplé

Elkészítése:


A póréhagymát megtisztítjuk és apróra vágjuk.
A csirkét megmossuk, tisztítjuk és  kockára vágjuk.
Az aprított pórét,és újhagymát a zöldjével együtt,  lábasban egy kanál vajon megfuttatjuk, ebbe forgatjuk a csirkemell húsokat, sózzuk, borsozzuk, és kifehéredésig keverjük, majd felöntjük a húsalaplével. Ekkor ízesítsük szerecsendióval, sáfránnyal, zsályával, kakukkfűvel, babérral ízlés szerint, és alacsony lángon főzzük úgy 15 percig. A petrezselymet belevágjuk.
Közben a többi zöldséget megtisztítjuk: a répát vékony hosszú csíkokba vágjuk  julienre a burgonyákat megpucoljuk, felkockázzuk,  a zellerszárat vékony karikára vágjuk.A levesbe rakjuk őket a burgonya kivételével.
Ha már majdnem megpuhult a hús, mellétesszük a burgonyát és még 10 percig főzzük.
Amikor  már megpuhultak a zöldségek, de még roppanósak, a leves kész . Egyből lehúzzuk a tűzről az edényt, és a babérleveleket kivesszük a levesből.
 A tejszínt lassanként öntsük bele, a citromlével együtt.



Coleslaw saláta.



A coleslow a 18. századtól terjedt el és a holland koolsalade (káposztasaláta) koolslarövidüléséből alakult ki. A 19. század második felében a köznapi angolba visszatért a latin eredetű cole (káposzta) szó és a korábbi slampos cold slow helyett cole slow lett ennek a salátának a neve.
AZ AMERIKAI KÁPOSZTASALÁTA, a coleslaw (ejtsd: kolszló), vagy, ahogy az USA déli államaiban mondják, “slaw”, nem más, mint egy nyers káposztából készített, ecettel is ízesített majonézes saláta, amihez vagy kerül más zöldségféle, mint a sárgarépa. A következő változatot magam szája ízére készítettem el.Nem autentikus.

Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg fejeskáposzta
2 nagyobb darab sárgarépa
2 db lilásszínű salottahagyma (sonkahagyma)
2 dl görögjoghurt eredeti sűrű
2 ek porcukor
2 ek mézes mustár
0.5 teáskanál só
1 késhegynyi őrölt fekete bors
2 dl jóminőségű majonéz
1 evőkanál fehérborecet
1 teáskanál citrom leve

  • Elkészítés módja:

 Először a káposztát csíkozzuk fel, a hagymát vágjuk félbe,és vékonyra szeljük fel.A megtisztított répát  vágjuk fel zsülienre, vagy káposzagyalun reszeljül le.Jól keverjük össze őket és sózzuk be, majd hagyjuk állni.A majonézhez keverjük a porcukrot, az ízesített mustárt, sót, borsot, és a joghurtot.Ezután savanyítsuk borecettel,és citromlével.Öntsük rá a káposztára, és salátás kanállal keverjük össze. Jól behűtve tálaljuk.


Következzen a titkos recept egy amerikai KFC alkalmazott elmondása szerint:
  • Az eredeti recept hozzávalói:
  • 4 1/2 teáskanál (22,5  ml) tárkonyecet
  • 6 1/2 evőkanál (97,5 ml) olaj (semleges ízű)
  • 3/4 csésze (180 ml) finomra vágott hagyma
  • 2 1/2 csésze (600 ml) Miracle Whip* (light majonézzel kiváltható)
  • 1 csésze 240 ml kristákycukor
  • 2 közepes sárgarépa
  • 2 fej közepes méretű friss fehérkáposzta
  • Elkészítése: keverjük össze az olajat, a cukrot és a hagymát. Adjuk hozzá a tárkonyecetet. Keverjük bele a majonézt (eredetileg: Miracle Whip). Adjuk hozzá a reszelt sárgarépát és káposztát. Jól keverjük össze. Ezzel el is készült. Helyezzük egy légmentesen záródó dobozva, és tegyük egy éjszakára a hűtőszekrénybe.

Rosé kacsamell medvehagymás gnoccival lilakáposztával.


A medvehagyma szezon utolsó darabjait használtam fel ehhez a kiváló burgonya nudlihoz,mely az olaszok kedvelt  gnoccija ihletett meg.Nagyon ízletes fogást lehet kihozni pár csodás hozzávalókból,így a lilakáposzta zamatos savanykás íze,mely a bortól kapta finom aromáját.A roséra sütött kacsamell mellé tökéletesen passzolt.Egyszerű,mégis ünnepi fogássá válhat.




Hozzávalók:

2 db tisztított kacsamellfilé bőrös
só,bors
40 dkg puhára főtt sárga lisztes burgonya
10 dkg medvehagyma
2 ek vaj
só,fehérbors,szerecsendió
5 ek liszt
1 db lilakáposzta kisebb csíkokra vágva
só,köménymag vörösbor,szegfűszeg őrölt
1 ek barnacukor
2 ek olaj


Elkészítés módja:

A gnoccihoz a főtt burgonyát melegen burgonyatörővel összezúzom, és vajjal, némi sóval, és a borssal kevés reszelt szerecsendióval, és az apróra vágott  medvehagymával eldolgozom, és a liszttel közepesen kemény tésztát készítek. Fazékban sós vizet forralok,és a gnoccikat amiket kézzel megformázok, kifőzöm pár perc alatt. Leszűröm,és vajra teszem. A kacsamellet a bőrös felével lefelé megsütöm félig, és a másik felén is, majd sózom, borsozom, és letakarva melegen tartom.A káposztát amit lereszeltem megsózom, majd a cukrot karamellizálom, és a káposztát rádobom.Sózom, és köménymaggal , meg szegfűszeggel fűszerezem, és kevergetve párolom. Vörösborral megöntözöm, és félpuhára párolom.Akkor jó ha szép fényes színe marad,de nem esik össze.A kacsamellett felszeletelem,és a gnoccival,meg a káposztával tálalom.

Velence.


Velence (olaszul Venezia  velencei nyelvjárásban Venesia a lagúnák városa, az észak-olaszországi Veneto régió székhelye. Az Adriai-tenger északi részén fekvő mocsaras Velencei lagúnában fekszik, amely két jelentős folyó, a Pó és a Piave torkolata között húzódik.

A szigetvilág valamivel több mint 7 km²-re terjed ki. A „comune” területe azonban ennél sokkal nagyobb, magába foglalja Burano, Murano, Torcello szigeteit a lagúna belsejében – sok apróbb szigettel együtt –, illetve Lidót és Pellestrinát a nyílt tenger felé.

Közigazgatásilag részét képezi a szárazföldön fekvő Asseggiano, Carpenedo, Chirignano, Dese, Favaro, Malcontenta, Marghera, Mestre, Tessera, Trivignano és Zelarino települése.

A várost sokszor illetik az „Adria királynője”, a „víz városa” és a „fény városa” jelzőkkel.







Velence létrejötte mind a természet, mind az ember munkájának köszönhető, ám a környezeti feltételeket a természeti tényezők alakították ki: a lagúnák és szigeteik a legutóbbi jégkorszak hatalmas folyamáradatainak és a tenger munkájának állandó összecsapásából származnak. Az Alpokból lezúduló, gleccserek által szaggatott kövek, törmelékek elérték a tengert, amit az Adria hullámai a part előtt teregettek el – így a nyílt tenger és a partok lapályaiba nyúló sekélyebb tengerrész között hosszú szigetek és nagy turzások jöttek létre. Így született meg a lagúna, mely 6–10 km szélességben ékelődik a nyílt tenger és a szárazföld közé.

A lagúna a part felé mindinkább elmocsarasodik, ez az ún. holt lagúna. A másik részébe viszont bejut a tenger kismértékű apálya és dagálya, és mivel vize együtt él az Adriával, így nem mocsarasodik el. Ez utóbbi az élő lagúna – s ebből született, nőtt ki Velence. A holt lagúna csak tavaszi áradások idején áll víz alatt, míg az élő lagúna egész esztendőben.
A középkorban számos apró sziget benépesült s kisebb települések jelentek meg, kolostorokkal, épültekkel. Mára már ezek nagy része egyáltalán nem látható. Csupán néhány sziget maradt lakott, ahová hajón vagy menetrend szerinti közlekedési eszközökkel lehet eljutni.

A lagúnát a Lido és Pellestrina homokzátonyai választják el a tengertől. Három csatornája, kijárata a tenger irányába a Porto di Lido, a Porto di Chioggia és a Porto di Malomocco. A lagúna kiterjedése mintegy 50 km², vize legtöbb helyen sekély.

Pisztáciás-citrusos keksz.








Hozzávalók:

12 dkg vaj,
10 dkg barnacukor
1 citrom reszelt héja
1-2 ek görög joghurt
25 dkg liszt
1 tk szódabikarbóna
3 dkg kandírozott narancs darabokra vágva
1 ek vanília aroma
4 dkg natúr zöld pisztácia felaprítva

Elkészítése:

A tészta hozzávalóit robotgép táljába mérjük,és 3-as fokozaton a dagasztó kanállal simára összeállítjuk. A pisztáciát felvagdaljuk apró darabokra és a kandírozott narancshéjat is. Előkészítjük a sütőlapot,és zsírpapírral kibéleljük.16 db gombócot formázunk a tésztából,és ellapítjuk egy kissé.Villa segítségével bordázzuk,vagy cifrázzuk.Előmelegített sütőbe téve 180 fokon 15 perc alatt szép világos aranyszínűre süssük.

2015. május 15., péntek

Túrós-kecskesajtos rakottészta paprikaszósszal.

AZ UNALMAS TÚRÓSTÉSZTÁT,MOST FELDOBJUK EGY KICSIT ÍZLETESEBB PIKÁNS PAPRIKASZÓSSZAL,ÉS NÉMI KECSKESAJTTAL.A KÖZEPÉBE CHORIZO KOLBÁSZT PIRÍTOTTAM ,AMI  A PIKÁNS JELLEGÉT ADJA MEG A TÚRÓS-TEJFÖLÖS  BETÉTNEK.





HOZZÁVALÓK:
4 személyre
1 csomag tagliatelle tészta
1 db tojás
25 dkg krémes tehéntúró
15 dkg Chorizo kolbász
1 tk vaj
só,bors ízlés szerint
2 dl tejföl 20%-os
10 dkg görög krémes joghurt
10 dkg President krémes kecskesajt


 A paprikaszószhoz:

1 ek olaj
1 db tisztított vöröshagyma
1 db kisebb kosszarvú paprika
1 tk fűszerpaprika ( enyhén csípős)aki szereti
1 gerezd fokhagyma tisztítva
só, bors
3 ek pardicsomszósz
kevés víz,és étkezési keményítő a sűrítéshez 1 evőkanállal.

Elkészítés módja:

A tésztát lobogó sós  vízben Al'dentére főzzük,majd leszűrjük,és félretesszük.
Egy négyszögletű sütőformát vajazzunk ki,és a tészta felét terítsük el benne.Ezután a túrót morzsoljuk rá,és sózzuk meg.Az 1 dl  tejfölt a tojással, a joghurttal,meg sóval keverjük jól el   egy villa segítségével.A kolbászt vágjuk apró kockára,és egy kis  serpenyőben a felforrósított  vajon süssük ropogósra.Ezt is terítsük el a túróra,és öntsük rá  a tejfölös keveréket.Tetejére morzsoljuk a kecskesajtot.,és a maradék tejfölt a dobozból.Forró sütőbe tolva 20 perc alatt készre sütjük 200 fokon.
Elkészítjük a paprikás szószt.A  hagymát felkockázzuk,és olajon lepirítjuk,majd a fokhagymát is belereszeljük.A paprikát vékonyra szeljük,és tesszük hozzá.Sózzuk,borsozzuk,és lesütjük. Megszórjuk fűszerpaprikával,és a paradicsommal felöntjük,egy kevés víz hozzáadásával .Felfőzzük,majd szűrőn átpaszírozzuk.Azon forrón tálaljuk a  négyfelé szelt tésztanégyzet mellé.



2015. május 6., szerda

Ananászos túrós pite.

Az ananászból is lehet nagyon finom süteményeket készíteni.A hagyományos túrós pitébe belecsempészni nem merészség, hanem a legjobb megoldás.












Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt
25 dkg vaj
25 dkg porcukor
2 tojás sárgája
1 dl tejföl,vagy görög joghurt (az jó sűrű)
1 csomag sütőpor

A töltelékhez:

50 dkg zsíros tehéntúró
25 dkg krémes túró
3 tojás
10 dkg porcukor
1-2 ek tejföl
1 kezletlen citrom reszelt héja
1 ek búzadara
30 dkg aprított konzerv ananász
1 tasak vaníliás cukor,vagy 1 ek vanília aroma

Elkészítés módja:

A tészta hozzávalóit a robotgép keverőtáljába öntjük,és a dagasztókarral  összedolgozzuk sima tésztává.
A hűtőbe tesszük 1 órára fóliába csomagolva.
A töltelékhez a kétféle túrót összekeverjük, és a tojások sárgájával, a cukorral,vaníliával a citrom héjával a búzadarával eldolgozzuk. A tojások fehérjét habnak felverjük, majd óvatosan elkeverjük a túróval, majd  hozzákeverjük az apróra kockázott ananászt.180 fokra előmelegítjük a sütőt.A tésztát elővesszük a hűtőből,és két 25x35 cm-es lapnak kinyújtjuk.Az egyiket tepsibe helyezzük, egyenletesen rásimítjuk a túrótölteléket, majd befedjük a másik tésztával.Villával megszúrkáljuk a tészta tetejét.30 perc alatt készre sütjük,170 fokon, és hagyjuk kihűlni, majd kockázzuk fel,és szórjuk meg porcukorral elkevert vaníliáscukorral.

Natúrszelet birsalmaszósszal.



Hozzávalók:

6 szelet  tisztított csontnélküli sertéskaraj
2 ek vaj
só,bors ízlés szerint
2 db birsalma
1 lime citrom reszelt héja
és leve
3 ek barna nádcukor
1 fahéjrúd
2 szegfűszeg
1 db csillagánizs
1 dl tejföl
10 dkg mascarpóne krémsajt
1 ek étkezési keményítő
párolt rizs


Elkészítése:
Serpenyőt a vajjal felforrósítjuk,majd a lazán kiveregetett hússzeleteket sózzuk borsozzuk,és mindkét oldalán átsütjük.1 dl húslével felöntjük,és lefedve puhára sütjük a zsírjára.
Közben a birsalmát ami szép sárga legyen,és érett,héjastul felszeleteljük,egy éles késsel.A barnacukorral kevés vízzel és a fűszerekkel meg a citromlével feltesszük főni. Amikor puhulni kezd,de ne főjjön szét akkor jó. Habarjuk be a tejföl kérémsajt, és keményítő keverékével.A főzőléből vegyünk ki,és azzal keverjük át jól a tejfölös keverékünket csomómentesre. Az almához tegyünk annyi vizet,hogy kellő sűrűségű legyen a szószunk a behabarás után.Hozzáöntjük a keveréket,és óvatosan keverjük el, hogy ne törjük össze a birsszeleteket. Kóstoljuk meg,és ha megfelelő az íze, akkor kész is nem kell már csak kicsit sűrűsödésig keverni.Lime citrom hájával megszórva tálaljuk a hús mellé,és párolt rizst adjunk köretnek.kellemes nyárvégi étel,de aki tett el télire kompótnak való birset bármikor elkészítheti.Akkor már nem kell főzni,csak habarni,és készen áll a tálalásra.