2020. június 29., hétfő

Marcipános-cseresznyeragus rudak


A marcipán,és a cseresznyeragu együtt,valami csodás ízkombináció! Egyszerre hármat is meg lehet enni belőle,annyira finom.Sajnos az idén kevés cseresznyéhez jutottam,mivel elfagyott a kertünkben,de egy adagra valót sikerült készítenem.











Hozzávalók

  1. 1 csomag leveles tészta 40 dkg
  2. 50 dkg magozott cseresznye
  3. csipet só
  4. 1 citrom reszelt héja,félnek a leve
  5. 3 ek barna cukor
  6. 1 kevés vanília aroma
  7. 1 csipet mézeskalács fűszerkeverék
    34/200
  8. 20 dkg natúr marcipán
  9. 1 tojás
  10. 5 dkg mandulapehely

Elkészítése:

A cseresznyét egy edényben feltesszük főni a cukorral, csipet sóval, és a fűszerekkel.10 percig főzzük.1 tk étkezési keményítőt kevés vízzel elkeverünk,és a raguba öntjük.Félretesszük hűlni.
A tésztát kinyújtjuk akkorára,hogy három széles csíkot vágunk,amit szintén elvágunk három darabba.Akkora lesz,amibe elfér a töltelék.A marcipánból akkora rudakat formálunk,hogy kilenc egyforma hosszú,és vastag legyen.
A tésztára helyezzük először a marcipán rudat,majd a raguból hosszába egy kanállal végig tegyünk.Hajtsuk össze,de ügyeljünk arra,ne folyjon ki a töltelék.lehetőleg szorosra tekerjük.Tegyük egy sütőlemezre, amit kibéleltünk egy szilikonnal,és kenjük meg egyenként tojássárgájával.
Szórjuk meg mandulapehellyel,és előmelegített sütőben süssük 15 per alatt szép pirosra.Porcukorral meghintve kínáljuk.Melegen isteni finom!

2020. június 15., hétfő

Meggyes krémes


Árész Judit receptje.


Az alja: 16 dkg tk liszt, 8 dkg zabpehely, 16 dkg vaj, 8 dkg cukor, 1 tojás. Aprítógép dolgozta össze, fólia alatt tepsiméretű (30X40) papírra nyújtottam, ropogósra sütöttem.
Meggyréteg: bő 1 kg meggyet ízlés szerinti cukorral, fahéjjal felforraltam, búzadarával besűrítettem (meggyfüggő, mennyi kell, ebben 6 kanál van). Még melegen rákentem az alsó lapra.
Vaníliás krém: 2 vaníliás pudingport, három tojást, öt kanál cukrot sűrűre főztem nyolc deci tejjel, kihűlés után belekevertem 3 dl, egy expressz zselatinnal habbá vert tejszínt.
A teteje egy kész leveles tészta lap, előre felvágva.

2020. június 10., szerda

Csángó pecsenye



Csirke- vagy pulykamellet, érlelt hátszínt vagy bélszínt, illetve borjúcombot is készíthetünk így.Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd



Hozzávalók

4 fő
  1. 2 nagy sertésszűzpecsenye
  2. 1 kiskanál só
  3. 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
  4. 4 evőkanál olaj a raguhoz:
  5. 15 dkg kolozsvári szalonna
  6. 1 nagyobb vöröshagyma
  7. 3 gerezd fokhagyma
  8. 22-25 dkg marinált paprika (ecetes pritaminpaprika)
  9. 9 evőkanál ketchup
  10. 6 evőkanál víz
  11. 1/2 mokkáskanál őrölt fekete bors

Elkészítés

A húst megmossuk, leszárogatjuk, ducibb felén lévő fehér hártyáját lefejtjük. Ezután a szűzpecsenyéket kissé ferdén 6-6 szeletre vágjuk. Lapjára fordítva kissé kiveregetjük, megsózzuk, megborsozzuk és félretesszük.

A raguhoz a szalonnát kb. 4 milliméter vastagon felszeleteljük, majd ugyanilyen vastagon kis csíkokra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, a fokhagymát összezúzzuk.A szalonna zsírját lábasban, közepes lángon 3-4 perc alatt kiolvasztjuk, majd a hagymát szalmasárgára sütjük benne. A fokhagymával sütjük még fél percig, majd a lecsöpögtetett, kisujjnyi széles csíkokra vágott marinált paprikát is hozzáadjuk.A befűszerezett húst a megforrósított olajban, nagy lángon oldalanként 3-3 perc alatt megsütjük, lecsöpögtetjük. Tálaláskor a pecsenyét a raguval körülöntjük. Hagymás tört burgonya illik hozzá köretnek.Nekem főtt rizs volt a köretem.

Tiramisu csokival, pisztáciával


A Lidl-ben vásároltam eredeti olasz babapiskótát.nagyon tetszik a nagysága, így nem kell annyit pepecselni vele a Tiramisunál.Arról nem is beszélve mennyire finom omlósan puha.A mártogatásnál vigyázzunk,de inkább kanállal locsolni a szirupot.











Hozzávalók

 4 fő
  1. 1 csomag Savioardi piskóta 16 db-os,de 15 db kell
  2. 50 dkg mascarpone sajtkrém
  3. 3 dl presszó kávé
  4. 1 ek cukor
  5. 1 dl Limoncino /citromlikőr
  6. 1 csomag vaníliás cukor
  7. 1 citrom reszelt héja
  8. 15 dkg étcsokoládé
  9. 3 ek olaj
  10. 1 ek zöld sótlan pisztácia
  11. 3 db tojás
  12. 4 ek kristálycukor
  13. négyszögletes sütőforma

Elkészíteni:
A tojássárgáját kikeverjük a cukorral habosra,majd a reszelt citromhéjat hozzákeverjük.Ezután a mascarpónét szoba hőmérsékletűre hagyva keverjük össze a tojáshabbal.A tojásfehérjét habbá verjük,majd a krémhez adjuk,és óvatosan keverjük össze.A kávéhoz adjuk a citromlikőrt,és a cukrot,vaníliás cukrot,majd egy kanállal locsoljuk meg a sorba rakott piskótára.
Három szintet rakunk, és mindegyiket csak locsolgassuk.A piskóta nagyon puha,és elázik ha mártogatjuk. A krémet rétegenként elkenjük. 3x5 piskóta,a tetejére már csak az olvasztott csokoládét öntjük,és megszórjuk aprított zöld natúr pisztáciával.Hűtőbe dermesztjük,és 1 óra elteltével már vághatjuk is fel.
Nagyon finom,nagyon gyorsan elkészülő desszert.Saját ötlet,remélem tetszik!

Lúdvári pecsenye

Egy kerti partira érdemes elkészíteni! Mi hétvégén fogyasztottuk.Egy jó pohár alkohol mentes,vagy alkoholos sörrel öblítve, mindenkinek ajánlom.




Hozzávalók:

4 szelet egyenként 12-14 dkg-os csont nélküli sertéstarja
őrölt fekete bors
2 evőkanál finomliszt
1 közepes nagyságú paradicsom
8 dkg füstölt szalonna
8 dkg füstölt kolbász
1 nagyobb húsos tévépaprika
1 közepes nagyságú vöröshagyma
4 tojása hús és a rántotta sütéséhez
3-4 evőkanál sertészsír vagy 5-6 evőkanál olaja tálaláshoz:
sült karikázott burgonya (elhagyható) enélkül is laktató!
többféle savanyúság


Elkészítése:

A hússzeleteket kissé kiklopfoljuk, széleit, inas részeit bevágjuk. Enyhén megsózzuk, megborsozzuk, majd a lisztben megforgatva sütésig félrerakjuk. (A szeletek ne kerüljenek egymásra!)
A szalonnát félcentis kockákra, a megtisztított hagymát finomra vágjuk. A kolbászt, miután bőrét lehúztuk, vékonyan fölszeleteljük. A kicsumázott paprikát és a paradicsomot 1-1,5 centis kockákra vágjuk. A tojásokat egy tálba ütjük, enyhén megsózzuk, villával fölverjük.
Egy serpenyőbe 1 evőkanálnyi zsírt vagy 2 evőkanál olajat teszünk, a szalonnát hozzáadjuk, és kevergetve a zsírját kisütjük. Ekkor a hagymát rárakjuk, kevergetve megfonnyasztjuk, majd következik a kolbász és a paprika. Együtt pirítjuk pár percig. A paradicsomot rárakjuk, egy kicsit együtt pirítjuk, azután ráöntjük a tojást. Kevergetve sütjük, míg a tojás megkocsonyásodik.
Közben egy másik serpenyőben a többi zsírt (olajat) megforrósítjuk, és a lisztbe forgatott tarjaszeleteket oldalanként 2-3 perc alatt pirosasra sütjük rajta. Ezután tepsibe átrakjuk, és a sütőben fólia alatt sütjük még 15 percig.Következhet a tálalás: négy tál közepére karikákra vágott majd pirosasra sütött burgonyát halmozunk. Erre ráfektetjük a flekkent, a húsra pedig ráhalmozzuk a szalonnás, kolbászos, lecsós rántottát. Salátalevelekkel, és többféle lecsöpögtetett savanyúsággal körberakjuk.