Kitaláltam a tésztás változatot, mivel a fodros kis kocka tészta nálunk ritkán használatos tészta, így a maradékot becsempésztem párolt rizs helyett. A család szerint nem is lett rossz, sőt még dicséretet is bezsebeltem az ötletért. Szívesen ajánlom minden kedves idelátogatónak!
Hozzávalók:
10 dkg fodros kis kocka tészta
só
víz 1,5 liter
Töltelékhez:
70 dkg darált sertéshús
1 db vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2 ek pirospaprika
só, bors
50 dkg savanyú káposzta
2 ek cukor
2 ek olaj
kevés őrölt kömény, bors,só
Öntethez:
6 dl tejföl
2 db tojás
só,bors
Még több hozzávalók:
2 db mozzarella sajt tasakos
kevés szárított oregano
5 -8 dkg reszelt sajt a tetejére
vaj
Elkészítése:
Egy négyszögletes sütőformát kikenünk vajjal. A tejfölhöz tegyük a két leütött tojást, sózzuk meg, és jól keverjük össze.A savanyú káposztát kicsavarjuk, és olajon karamellizáljuk a cukrot. Erre kerül a káposzta, és állandó keverés mellett megpároljuk. Kevés őrölt köménymaggal borssal sóval ízesítjük.
A tésztát kifőzzük, és leszűrjük. A darált húst az olajon megfuttatott apróra vágott hagymára dobjuk, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikával színezzük, és kevés vizet öntünk rá. A fokhagymát zúzzuk össze, és azt is dobjuk bele a raguba. Süssük zsírjára, és tegyük félre. A gömbölyded mozzarellákat szeleteljük fel.
A tészta felét terítsük a forma aljába, erre terítsük a pörkölt felét, és szórjuk meg petrezselyemzölddel. A szeletelt mozzarellákat rakosgassuk rá,szórjunk rá szárított oreganot és az öntet feléből csurgassunk a sajtra. Erre kerül a pirított, és párolt savanyú káposzta fele.Megint pörkölt, petrezselyemzöld és káposzta, majd a másik fele tésztával befedjük. Az öntet maradékával meglocsoljuk, és megszórjuk gazdagon sajttal a tetejét. Előmelegített sütőbe tolva 200 fokon légkeveréses, majd alul- felül sütésre állítva sütjük míg szépen megpirul.Felkockázva tálaljuk görög joghurttal, vagy tejföllel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése