Hozzávalók:
- 1 ek olívaolaj
- 6 db csirke felső comb
- 2 fej vöröshagyma
- 1 db kápia paprika
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 kis maroknyi zöld olívabogyó
- 1 tk szárított bazsalikom
- 1 tk szárított oregánó
- kevés sáfrány
- 1 dl fehérbor
- kevés aprított petrezselyem
- 1 csésze hosszúszemű rizs
- 1 doboz aprított paradicsom konzerv
- 2 csésze alaplé vagy víz
- őrölt bors, só
- chilipaprika
- 3,5 dl csirkehúsleves
Elkészítése:
Egy öntöttvas lábasban hevítsünk fel olívaolajat, és tegyük bele a sózott, borsozott csirke felső combokat (először a bőrős felével), és közepes lángon süssük 3-4 percig. Fordítsuk meg ezután és addig süssük a másik oldalát is,amíg aranybarna nem lesz. Ezután vegyük ki egy tálra a húsokat, és a visszamaradt zsiradékban pirítsuk az apróra vágott vöröshagymát, a felkockázott kápiát, valamint a kés lapjával ellapított fokhagymagerezdeket. Kb. 3 percig pirítsuk össze, vigyázva, hogy a fokhagyma ne égjen meg! Fűszerezzük az oreganóval, petrezselyemmel, bazsalikommal.
Öntsük bele a rizst, és keverjük át jól a szafttal. Kicsit át is piríthatjuk, így jobban beszívja majd az alaplevet. Tegyük vissza a csirkecombokat bőrével lefele a rizs tetejére, adjuk hozzá a konzerv paradicsomot, valamint a rizs kétszeresének megfelelő mennyiségű alaplevet, az olívabogyókat.A sáfrányt keverjük el a borral, hogy szép sárga legyen, és öntsük rá a húsra. Hagyjuk felforrni, és mielőtt betennénk a sütőbe, fordítsuk bőrével felfelé a combokat.
Fedjük le a vasedényt 180 fokon süssük 40 percig amíg a rizs meg nem puhul, a hús omlóssá nem válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése