2017. április 4., kedd

Csirkemell pikáns szószban


Ritkán ugyan, de akad néha jó ötletem, és akkor készülnek az ehhez hasonló ételek. Számtalan variációja van a csirkemellből készült ételeknek, de mindíg van újabb, és újabb a tarsolyomban. Mivel ez a kedvenc húsfélénk, így egyértelmű, sokszor van ebédre.



Hozzávalók:

60 dkg csirkemellfilé

1 nagyobb gerezd fokhagyma
só, bors, 1 kevés liszt
kevés pirosarany
1 evőkanál mézes magos mustár
2 dl húsalaplé
1 evőkanál burgonyapehely a sűrítéshez
6 dkg vaj
1 dl tejszín

Elkészítése:


A csirkehúst mosás után kissé besózom, majd csíkokra vágom.

A vajat serpenyőben felolvasztom, majd a fokhagymát ráreszelem, és a húsokat rádobom kevergetés közben. Jól megsütöm, majd liszttel megszórom. Ezután felöntöm a húsalaplével, és megborsozom, piros aranyat teszek hozzá. Puhára párolom. A magos mustárt belekeverem, és a burgonyapehellyel besűrítem úgy, hogy a tejszínnel jól elkeverem. Ezután már csak a húshoz adom. Ha nagyon sűrű lenne, akkor vízzel hígítsuk, de sózzunk utána. Nagyon finom hozzá a burgonya krokett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése