2017. május 4., csütörtök

Spárgakrémleves tökmagolajjal.




  



Hozzávalók:

2 db lisztes burgonya (kb. 25 dkg) (vagy 3 db)
 5 dkg vaj
 0.5 l tej
 0.5 l víz
 1 dl főzőtejszín
 1 dundi gerezd fokhagyma
 1 db nagyobbacska babérlevél
 1 ág friss rozmaringlevél (vagy 2 ág)
 1 db kisebb citrom frissen facsart leve
 1 mokkáskanál cukor
 só ízlés szerint
 bors ízlés szerint
 4 ek tökmagolaj (vagy 5 ek)

Elkészítési mód:

 A burgonyát meghámozzuk, 1 cm-es kockákra daraboljuk. A spárgák fás végeit letörjük, a csúcsától a szárvégekig meghámozzuk, és nagyjából 1,5-2 cm darabokra vagdossuk. A fokhagyma héját eltávolítjuk, széles pengéjű késsel ellapítjuk. Egy fazékban felhevítjük a vajat, rádobjuk a babérlevelet, a fokhagymát, majd ügyelve arra, hogy oda ne égjen, kissé megpirítjuk. Hozzáadjuk a burgonyakockákat, sózzuk, borsozzuk, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, és főzni kezdjük. 3-4 perc elteltével hozzáadjuk a cukrot, majd a spárgadarabokat, a finomra aprított rozmaringleveleket, és felöntjük a tejjel. Ha szükséges, némi vizet is önthetünk rá, hogy kényelmesen ellepje a folyadék a zöldségeket. Nagyjából 10-12 perc alatt minden megpuhul, ekkor felöntjük a tejszínnel, és egyet forralunk rajta. A babérlevelet eltávolítjuk, a citromlevet, valamint 2 evőkanál tökmagolajat hozzáadjuk. Botmixerrel pürésítjük, ha szükséges, sózzuk, borsozzuk. Tálaláskor a maradék olajjal megpettyezve kínáljuk.

 Tippek: a spárgát lehetőség szerint frissen dolgozzuk fel, hűtőszekrényben maximum 2-3 napot tároljuk, kissé nedves papírba csavarva a végeit. A spárga remekül tűri a mélyhűtést, így szezonban érdemes akár nagyobb mennyiségre szert tenni, majd tisztítva, esetleg kissé blansírozva lefagyasztani. (Akár 6-8 hónapon át is tárolhatjuk.)