2019. május 29., szerda

Puncsszeletes torta


Isten tudja hányadik puncstortám, és sütemény, de többször kellett sütnöm, és mindig egyedi ízesítéssel. A puncs szeletet eredendően cukrászati nemes hulladékból készítik. Én ezeket a hulladékokat idehaza szívesen felhasználom, hiszen csupa finomságokból áll, mint csokoládé ,dió, mogyoró,piskóta, vagy éppen mazsolás rumos keverék,esetleg maradék fincsi lekvár, sütik leesett szélei.Na ez is egy ilyen puncstorta.De hulladékról szó sincs!nagyon is ehető desszert!





Piskótalaphoz:
6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
1 csomag sütőpor
1 evőkanál tejföl
csipet só
Töltelékhez:
4 tojás
4 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
4 evőkanál baracklekvár
rum (ízlés szerint)
1 kávéskanál vanília aroma
porcukor (ízlés szerint)
1 marék mazsola rumban áztatott rummal
kevés reszelt citrom és narancshéj
5 dkg vaj
2-3 dl tej
Mázhoz:
1 tojás fehérje
20-25 dkg porcukor
3 evőkanál málna szörp
1-2 csepp piros ételfesték

+ áfonyalekvár (kb. 1,5 dl)

Elkészítése:
Először a piskóta lapot készítjük el.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük.
A sárgájákat kihabosítjuk a cukorral, elkeverjük benne a tejfölt, majd összeforgatjuk a fehérjével és több adagban belekeverjük óvatosan a sütőporral elkevert lisztet.
Egy nagy méretű tepsit sütőpapírral bélelünk és elterítjük benne a masszát.
180 fokon 20-25 perc alatt készre sütjük és hagyjuk kihűlni.
A töltelékhez a piskótalap széleit egyenesre vágjuk és a fent leírt módon egy 20 vagy 22 cm-es formában sütünk egy újabb piskótát a fent leírt módon, csak 4 tojásból. (Vagy helyette ha van maradék piskótánk máshonnan, meg mondjuk babapiskótánk, azokat aprítsuk fel.)
A vajat egy nagy tálban enyhén megolvasztjuk, majd a tej kivételével mindent keverjünk össze.
A tejet langyosítsuk meg, majd annyit öntsünk hozzá, hogy formatartó masszát kapjunk.
Kóstolgassuk és ízlésünk szerint formáljuk az ízvilágát.
Amikor a lap kihűlt két egyforma részre vágjuk. Az egyik lesz a szelet alja. Egy tálcára fektetjük.
Nagyjából 1,5 dl áfonyalekvárt keverjük fel, majd ezzel kenjük át az alsó lapot. Erre terítsük a tölteléket,és egyenletesen kenjük el egy vizes kenőkéssel.
A felső lap alját is kenjük át lekvárral, majd fedjük be vele a tölteléket.
Tetejét szintén vékonyan kenjük meg a lekvárral.Ezután mehet rá a máz.
A tojásfehérjét keverjük ki a porcukorral. Adjuk hozzá a szörpöt és pár csepp piros ételfestéket, hogy szép színe legyen.
Ha túl folyósnak találjuk adagoljunk még hozzá porcukrot.
Sűrűbb, de kenhető masszát kapjunk. Annak 90%-át kenjük el a sütemény tetején, majd hagyjuk a hűtőben dermedni. Pár óra múlva húzzunk rá a maradékból csíkokat,de ez nem fontos,aki nem szeretné.

Sharlotka - orosz almatorta

A világ legegyszerűbb almatortája néven szép karriert befutott sharlotka valójában egy fahéjas piskóta sok almával, amiből aztán egyenesen következik hogy, tényleg nagyon gyorsan és kevés hozzávalóból állíthatunk elő remek desszertet.


Hozzávalók :

24 cm-es tortaformához


4-5 nagyobb méretű, savanykás alma

4 tojás
1 csésze (2,5 dl) cukor
csipetnyi só
1 evőkanál vaníliakivonat
2 evőkanál olaj
1 csésze liszt
fél csomag  (6 g) sütőpor
1 kávéskanál fahéj


Elkészítése:


Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk és nagyon vékony szeletekre vágjuk.
A sütőt 180 fokra melegítjük, a tortaforma alját sütőpapírral béleljük, az oldalát olajjal vékonyan kikenjük.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből kemény habot verünk, majd hozzáadjuk a cukrot, a sót és tovább verjük addig, amíg fényes és még keményebb habot nem kapunk.
Ekkor hozzáadjuk a tojássárgáját, az olajat és a vaníliát és újra elkezdjük verni, de csak addig, amíg egynemű nem lesz az egész, végül óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a sütőport.
Az almaszeletek háromnegyed részét a forma aljába tesszük, ráöntjük a piskótaalapot, majd a maradék almát a tetejére szórjuk.
Betoljuk a sütőbe és 25-30 perc alatt megsütjük.
Porcukorral meghintve kínáljuk.

Rozsdás marhapörkölt


A marhahús nagyon tápláló, és rengeteg jó étel készíthető belőle.Számtalan pörköltet készítettem már, ez a rozsdás a legfinomabb szerintem.érdemes elkészíteni, hiszen erőt ad a mindennapokban egy nehéz fizikai munkát végző embernek.



Hozzávalók:

1 kg marhalábszár
1 db vöröshagyma
2 ek paradicsompüré
1 dl száraz vörösbor
2 ek paprikakrém
2 gerezd fokhagyma
3 ek zsiradék
2 dl marhahúsleves,vagy ételízesítő
só, frissen őrölt bors
liszt a sűrítéshez

Elkészítése:

A zsiradékot felforrósítjuk, rádobjuk az aprított hagymát.A húst 2cm-es kockákra vágjuk,majd a pirított hagymára dobjuk.Jól elkeverjük,és zsírjára pirítjuk,illetve kérgére sütjük. Ezután hozzáadjuk a tört fokhagymát, a paprikakrémet,és a paradicsompürét.Sózzuk, borsozzuk,majd jól elkeverjük,és a borral felöntjük.1 -2 dl marhahúslevessel felöntjük még, és lefedve puhára főzzük takarékon.Ha van rá mód,vaslábasban készítsük, mert abban hamarább elkészül,és jól összeérnek az ízek.Ha megpuhul a hús, kissé besűrítjük a szaftját, majd kedvenc köretünkkel tálaljuk.

Finn halleves


Ünnepi leves vacsorára. Üdítő és frissítő előétel! Bármikor elkészíthető, én most kaporidényben főztem és nagyon kellemes étel, nem olyan költséges mirelit vadlazacból.







Hozzávalók

4 fő
  1. 25 dkg lazacfilé (Mirelit vadlazacból a legjobb)
     
  2. 50 dkg krumpli
     
  3. 1 db biocitrom
  4. 1 db vöröshagyma
     
  5. 1 db póréhagyma
     
  6. 1 csokor friss kapor
     
  7. 2 dl tejszín
     
  8. 5 dkg vaj
     
  9. 1 tk só
     
  10. 1 kk őrölt fekete bors
     
  11. 1,5 l zöldségalaplé
     
  12. Elkészítése:
  13. A hagymát apróra vágjuk a póréhagymát felkarikázzuk. A krumplit hámozás után felkockázzuk. A vajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a krumplit, és felengedjük az alaplével majd elkezdjük főzni.
  14. A lazacot külön serpenyőbe kevés vajon átsütjük majd kisebb darabokra vágjuk. A felforrt levesbe tesszük a felkarikázott póréhagymát és a lazacot is.
  15. Megsózzuk, borsozzuk hozzákeverjük a tejszínt és lassú tűzön készre főzzük kaporral megszórva citrom szeletekkel tálaljuk.

Pirított csirkemáj Syrah Roséval


A csirkemáj egy olyan szárnyas belsőség, amiből kiváló ételeket lehet készíteni.Hétköznapi fogásként készítettem el ezt a nagyon ízletes finomságot.Nem kell mindig az unalmas sima pörkölt, legyen benne egy kis csavar.










Hozzávalók

4 fő
  1. 50 dkg friss csirkemáj
     
  2. 1 db vöröshagyma
     
  3. 1 ek fűszerpaprika
     
  4. 3 ek olaj
     
  5. ízlés szerint só, őrölt bors
     
  6. 1 kisebb kápiapaprika
     
  7. 2 dl Syrah Rosé száraz francia bor
     
  8. 10 dkg kockázott baconszalonna
     
  9. 1 csomag mirelit fűszeres burgonyagerezdek
Elkészítése:
A csirkemájat jól megmossuk és a vizet jól lecsepegtessük róla majd felekbe vágjuk. Egy edényben a zsiradékon az aprított hagymát és a kockázott bacon szalonnát együtt pirítjuk. A májat rádobjuk és jól elkeverjük.Ha kellően lepirítottuk a májat a fűszerpaprikával színezzük, sózzuk, borsozzuk. A kápia paprikát apró kockákra vágjuk és azt is hozzáadjuk.Felöntjük a Syrah Rosé borral, és 5 percig főzzük. Közben a burgonyát kisütjük forró olajban majd az elkészült raguval tálaljuk.

Zöld teás (Matcha) áfonyás krémes süti






Füstölt csülök gulyás







Áfonyás túrós pite

















Velencei karnevál torta



A szülinapomra sütöttem meg ezt a tortát. Régóta szerettem volna már, mivel imádjuk a krémes tortákat.Az ötlet az Internetről jött, de a magam ízlésére igazítottam.


















Hozzávalók

6 fő
  1. A sárga piskótához:
     
  2. 6 db tojás
     
  3. 6 ek cukor
     
  4. 6 ek Extra süteményliszt
     
  5. 1 csipet só
     
  6. 1 db narancs reszelt héja
  7.  
  8. A barna piskótához:
     
  9. 3 db tojás
     
  10. 2 evőkanál finomliszt
     
  11. 1 evőkanál cukrozatlan (keserű) kakaópor
     
  12. 1/2 db narancs reszelt héja
     
  13. 3 evőkanál kristálycukor
     
  14. A forma kikenéséhez:
     
  15. szükség szerint vaj
     
  16. szükség szerint finomliszt
     
  17. 1 db narancs járulékos anyag(díszítészsírpapír
     
  18. A narancssziruphoz:
  19. 2 db narancs (60 dkg),
  20. 30-40 dkg kristálycukor
  21. A krémhez :
  22. szükség szerint maradék piskótalap
  23. 1 csomag vaníliás cukor
  24. 1 csomag fehér csokoládés pudingpor
  25. 3 dl tej
  26. 2 evőkanál cukor
  27. ízlés szerint reszelt narancshéj
  28. 2,5 dl tejszín
  29. 2 csomag habfixáló
  30. 4 evőkanál kristálycukor
  31. 2 dkg zselatinpor
  32. 1 dl víz
  33. 1/2 narancs
  34. A habtöltelékhez:
  35. 8 dl zsíros habtejszín
  36. 2 csomag habfixáló
  37. 4 evőkanál kristálycukor
  38. 2 dkg zselatinpor
  39. 1 dl víz
  40. 1/2 narancs
  41. Elkészítése:
  42. A sárga piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, csipet sóval. A narancshéjat hozzáadjuk, a tojássárgákat egyenként belekeverjük, a lisztet rászitáljuk, könnyed mozdulatokkal összeforgatjuk.
  43. Egy 24 centi átmérőjű tortaformát. Csatos kivehető aljú legyen.) kivajazunk, zsírpapírból kivágunk megfelelő átmérőjű kört és belehelyezzük a formába, majd a masszát egyenlő vastagságban rásimítjuk. Ugyanígy járunk el a kakaós piskótával. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük ami kb. 20 perc a piskótánál, 15 perc a kakaósnál légkeverésesben.
  44. A kihűlt sárga piskótát 3 lapba vágjuk. Az egyiket tálcára tesszük. A kakaós piskótát szintén külön tesszük.
  45. A narancs sziruphoz a narancsokat alaposan megmossuk. A cukrot egy edénybe öntjük, 1 narancsot kifilézünk és apró kockára vágjuk. A másik 2 narancs levét kifacsarjuk és a cukorra öntjük.De előtte az egyik narancs héját lereszeljük.A fehér csokoládés pudingot megfőzzük, majd hagyjuk kihűlni.
  46. Az egyik piskóta lapot apró kockára vágjuk, hozzáadjuk a szintén feldarabolt csokis kandírozott narancshéjat, a zselatinfix-el összedolgozott,és felvert tejszínhabot, és a kihűlt pudingot.
  47. A reszelt narancshéját tálkába tesszük a zselatinokat előkészítjük.A szirupot addig főzzük míg el nem olvad a cukor.Kicsit hagyjuk kihűlni.A habtöltelékhez a tejszínt a cukorral reszelt narancs héjával kemény habbá verjük.A zselatinport a vízben hozzáadva a fél narancs kifacsart levét is,addig melegítjük, míg fel nem oldódik.Ha kihűlt kicsit hozzákeverjük.
  48. Az egyik piskóta lapot visszahelyezzük a torta formába,és meglocsoljuk sziruppal.Megkenjük az 1/3-ad részével.Erre helyezzük a kakaós piskóta lapot,szintén meglocsoljuk a sziruppal, majd a krém 2/3-ad részét is erre kenjük.Befedjük a piskóta lappal amit szintén meglocsoltunk sziruppal.Az utolsó 3/3-ad rész krémmel befedjük,és egyenletesen elkenjük.
  49. A tejszínhabbal bevonjuk a tortát az oldalát is.A tetejét habrózsával díszítjük. Cifrázzuk csokimázzal.Locsolunk a maradék szirupból rá. A tetejére negyedelt narancs szeleteket, csokis kandírozott narancs héjjal díszítjük.A hűtőbe tesszük dermedni. A tortát forró vízben mártott késsel, cikkekre vágva tálaljuk.