2014. november 30., vasárnap

Krémsajtos gesztenyés rolád

Ez az újabb rolád amit mascarpónés gesztenyével töltöttem meg.Kétfajta csokiforgáccsal díszítettem a tetején a krémrózsákat. A csokibevonat a krémes ízhez nagyon jól harmonizál.


Hozzávalók:

5 egész tojás
1 darab tojásfehérje
5 ek. kristálycukor
1/2 dl rum
3 ek. finomliszt
2 ek. sötét holland kakaópor
1 ek. étkezési keményítő
1 narancs reszelt héja

A krémhez:

25 dkg mascarpóne
25 dkg gesztenyemassza
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 ek rumaroma
A bevonathoz 10 dkg ét tortabevonó


Elkészítése:

A piskóta hozzávalóiból megsütjük a kakaós tekercset. A sajtkrémet a gesztenyemasszához keverjük a cukorral együtt.Végül a vajjal kihabosítjuk,és a rummal. Megtöltjük vele a roládot, és feltekerjük, majd bevonjuk csokoládéval,amit gőz felett 2 evőkanál olajjal simára olvasztottuk. A tetejére kevés krémet hagyjunk, hogy díszíteni lehessen, és még fehér csokireszelékkel felváltva barna csokireszelékkel.

Csirkés töltött padlizsán paradicsom salátával

A padlizsán egy csodálatos gyümölcs,mert sokféle elkészítési módja van.nagyon szeretjük sütve,grillezve salátának elkészítve,krémnek,és még sorolhatnám napestig, mennyi mindenre.Ezt a töltött tojásgyümölcsöt nagyon régóta kedveljük.









Hozzávalók 4 személyre:

2 db nagyobb padlizsán,
30 dkg csirke felső comb-filé,
15 dkg csiperkegomba,
1 kisebb vöröshagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
késhegynyi őrölt kakukkfű,
1/ csokor petrezselyem,
3 ek olaj,
só,
frissen őrölt fekete bors ízlés szerint,
12 dkg reszelt sajt,
1 db tojás,


Elkészítése:

A padlizsánokat megmossuk,majd lapjában kettévágjuk.Belsejüket egy karalábévájóval kiszedjük,hogy 1,5 vastag fala maradjon.Utóbbiakat kissé megsózzuk,és félretesszük.A csirkehúst 1 cm kockákra aprítjuk.A gombát vékony cikkekre,a hagymát,és a fokhagymát, finomra, a kivájt padlizsán belsőt 1 cm kockákra vágjuk.Egy nagyobb serpenyőben az olajat felforrósítjuk,majd a hagymát közepes lángon megfonnyasztjuk rajta.A csirkehúst rádobjuk, immár nagy lángon 3-4 percig rázogatva pirítjuk.A gombát hozzákeverjük, továbbra is keverve újabb 3 percig pirítjuk.A zúzott fokhagymával,kakukkfűvel,és a finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük.Sózzuk,borsozzuk,a padlizsán belsővel még egy percig pirítjuk.A tűzről levéve, a reszelt sajt felével,és a tojással elkeverjük.Az ízes húsos gombás- ragut a szárazra törölt,előre kicsit besózott,padlizsánokba töltjük.Amelyik alja billegne, abból kicsit szeljünk le, töltés előtt, és tűzzük a töltelékbe a padlizsán szeletet.Így nem dől el a padlizsánunk.A maradék reszelt sajttal megszórjuk a tetejüket.A sütőtepsibe helyezzük őket,amit előtte szilikonos,vagy zsírpapírral béleltünk ki.Jó közepes sütőben 15-20 percig sütjük 180 fokon.Köretnek paradicsomsalátát kínálunk hozzá.
A paradicsomsalátához kell 2 db nagyobb paradicsom, 1 db kisebb lila hagyma, és egy szál kakukkfű,meg egy kis galambbegy saláta,és durva tengeri só.1 tk olívaolaj.

2014. november 29., szombat

Csokoládés sütőtökös pite.

Martha Stewart receptje szerint,tökéletes ízharmónia.




A tésztához
180 g sima liszt
20 g kakaópor
50 g barna nádcukor
150 g hideg margarin,
csipet só
A töltelékhez
250 g mascarpone
400 g sült sütőtök velő
100 g barna nádcukor
csipet só, 1 cs buorbon vaníliás cukor,
1 púpos teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt gyömbér (csapott)
1/4 teáskanál őrölt szegfűszeg
1/4 teáskanál őrölt kardamommag zöld
3 db tojás

Elkészítése:
a tetejére: 50 g étcsokoládébevonó massza.
A lisztet a kakaóporral átszitáljuk, hozzáadjuk a cukrot, a sót, margarint,és robotgéppel összedolgozzuk pár perc alatt. Hűtőbe tesszük legalább 60 percre. A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtom, és egy lisztezett kivehető aljú 26 cm-es piteformába teszem a nyújtófa segítségével, majd szépen elegyengetem az alján és szélén is. Villával megszurkálom, majd elősütöm 190 fokon légkeveréseben kb. 10 perc alatt. Amíg sül a tészta elkészítem a tölteléket.A sütőtökvelőt kimérem pontosan, egy villával pépesítem, közben hozzáadom a fűszereket is. A mascarponéhoz habverővel hozzádolgozom a tojásokat és a cukrot, majd beledolgozom a sütőtökpürét is. Ráöntöm a tésztára, majd visszateszem a sütőbe és kb. 30 percet sütöm. Ha elkészült lehűtöm teljesen hidegre. Tálalás előtt nem sokkal, a tetejére olvasztott csokiból - melyet egy erre a célra alkalmas műanyag kinyomós tégelybe öntöttem, 

2014. november 28., péntek

Padlizsános tésztatorta.


Ezt a finomságot az egyik gasztro magazinban találtam, és nagyon finomra sikerült. Csak ajánlani tudom mindenkinek!








hozzávalók / 4 adag

2 gerezd fokhagyma
4 ek olívaolaj
5 dl paradicsomszósz
1 kávéskanál só
1 késhegynyi frissen őrölt bors
30 dkg penne
5 dkg reszelt parmezán sajt
1 kk oregánó
1 db padlizsán (nagyobbacska)
2 db főtt tojás
15 dkg füstölt-főtt tarja (füstölt főtt karajszelet)
25 dkg mozzarella
2 ek zsemlemorzsa
elkészítés
A fokhagymát tisztítás után felszeleteljük.
Mélyebb edényben 1 ek olívaolajon megfuttatjuk, a paradicsomszósszal összeforraljuk, sózzuk, borsozzuk.
A tésztát nem túl puhára főzzük, leszűrjük, és elkeverjük a paradicsomszósszal, a parmezánnal és az oregánóval.
A padlizsánt megmossuk, és leszárítjuk, hosszában 3 mm vastagságúra szeleteljük fel, kenjük meg olívával, és grillserpenyőben mindkét oldalát 2-2 percig sütjük.
A sütőt 190 C-fokra előmelegítjük.
A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk, felszeleteljük. A csemegekaraj szeleteket csíkokra vágjuk.
Egy tortaformát kikenünk vajjal, és kibélelünk a padlizsánszeletekkel. Rárétegezzük a paradicsomos tésztát, a húscsíkokat, a tojást és a mozzarellát. A morzsával megszórjuk a tetejét, és olívával locsoljuk meg.
A sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.
Spatula segítségével leválasztjuk a szélét az edénytől, és az alját felfelé nyomva kivesszük a formából. Ez kivehető aljú tortaformában készült. Melegen tálaljuk, és szeljük, akár a tortát.

2014. november 27., csütörtök

Olajbogyóssonkás-sajtos csirkemell rántva.


Hozzávalók:
  1. 2 db csirkemellfilé
  2. 10 dkg olajbogyós sonka
  3. 10 dkg trapistasajt
  4. A panírhoz,:
  5. 1 tojás
  6. 10 dkg liszt
  7. 10 dkg morzsa
  8. Sütéshez :5 dl olaj
  9. Köretnek:
  10. 40 dkg rizs
  11. 10 dkg zöldborsó
  12. 1 csokor petrezselyem
  13. só,bors3 ek olaj
  14. pritaminpaprika


Elkészítése:

A csirkemelleket akkora darabokra vágjuk,hogy folpackfólia között kiveregetjük szép nagy szeleteket kapjunk.Két nagy szelet legyen.Megsózzuk,borsozzuk,majd az olajbogyós sonkaszeletekkel betakarjuk. A sajtot hosszúkás rúdakra vágjuk,és a sonka közepére rakjuk.Szorosan feltekerjük a hússzeleteket,majd összetűzzük egy fogpiszkálóval,hogy ne essen széjjel.Tojásba,lisztbe,majd morzsába forgatjuk, és nem túl forró olajban szép lassan átsütjük aranybarnára.Ha mindegyikkel elkészültünk,akkor még forrón kivesszük a fa fogpiszkálót,és ferde szeletekre vágjuk a töltött mellszeleteket.A rizsből borsóból,és petrezselyemből rizibizit készítünk köretnek.Diszítsük pritaminpaprikával,vagy uborkával,paradicsommal.stb.,





Birsalmakrémleves gesztenyefánkkal

Ez az étel a magyar konyha remeke,és mivel én készítettem először,így büszke is vagyok rá!A gesztenye fánk receptje nem az én érdemem,hanem Laci bácsié aki a kedvenc szakácsom régóta. A leves  összeállítása az én ötletem.



Az idei őszt szerencsésnek tudhatom, mert kaptam ajándékba nagyon szép sárga birskörtét.Hatalmasra nőttek, talán nem is láttam még életemben ekkora példányokat!Többféle finomságot tervezek belőle, így erre a levesre került az első választásom.Gesztenyepüréből készült fánkokkal kínáltam a birsalma krémlevesemet. Csodálatosan guszta, és ízletes lett!


Hozzávalók:

2 db birskörte nagyobb
5 ek barna nádcukor

3 db szegfűszeg,1 db fahéjrúd
1 db csillagánizs,csipet só
1 db lime citrom héja,és leve
2 ek étkezési keményítő
2 db kandírozott gyömbér aprítva
1 db vaníliarúd kikapart magja
2 dl tejszín
5 ek krémsajt

Elkészítése:


A birsalmát megmossuk, kivágjuk a magházát, felszeleteljük hosszúkás darabokra.
Egy fazékba tesszük, majd öntünk hozzá annyi vizet, amennyi éppen ellepi.
A vaníliarudat hosszában felvágjuk, egy késsel kikaparjuk a magjait.Félretesszük,és a tejszínbe keverjük. Majd hozzáadjuk a leveshez a fahéjat, szegfűszeget,csillagánizst,a darabolt gyömbért. Cukorral, sóval, citromlével ízesítjük.
Forrás után még 15 percig lassú tűzön főzzük.Félreteszünk a birsszeletekből pár darabot a díszítéshez. Ezután a tejszínbe keverjük el habverővel a krémsajtot,és
 a keményítőt,   a főzőléből is tegyünk hozzá. Sűrítsük be a levest.
Vegyük le a  főzőlapról,és botmixerrel pürésítsük.Ha túl sűrű lenne,akkor tejjel hígítsuk.Tálaljuk a félretett birskörtével,és a gesztenyefánkkal,no meg reszeljünk rá a zöld citrom héjából is.




Gesztenyefánk hozzávalói:

50 g liszt,1 dl víz,50 g vaj,50 gesztenyepüré,1 db tojás,só,cukor

Gesztenyefánk készítése:

A vizet benne a vajat, csipet sót, cukrot, feltesszük forrni. Ha forr, egy mozdulattal hozzáadjuk a lisztet. Addig keverjük, amíg az edény falától el nem válik.Tűzről lehúzva hozzáadjuk a tojást,és simára keverjük. Ezután a gesztenye is a masszába kerül.Sütőlapra tepsibe kiskanállal vagy habzsák segítségével cseresznye nagyságú halmokat formázunk. Aranysárgára szárítva süssük, mert ez is égetett tészta, mint a fánk tésztája.200 fokos sütőben sütjük. A fánkocskákat közvetlen tálalás előtt tesszük a levesbe.Jó étvágyat hozzá!Ünnepi leveskülönlegesség!


2014. november 26., szerda

Torta della Nonna.

Torta della Nonna

Tipikus Észak- Toszkán és liguriai édesség, amit már sokféleképpen készítenek. Leggyakrabban úgy, hogy a krém két tészta réteg között van, porcukorral bőségesen megszórva.Elkészítési ideje 60 perc.





A tésztához valók:

24 cm-es kivehető alju piteforma,vagy tortakarika.
400 g búzaliszt
20 dkg porcukor
150 g vaj
2 darab tojás
1 tasak sütőpor
1 citrom reszelt héja (vegyszermentes)
Töltelékhez
1 tasak vaníliás puding
5 dl tej
2 ek. kristálycukor
1/2 tasak Dr. Oetker Bourbon Vaníliás cukor
2 darab tojássárgája
20 g fenyőmag




Elkészítés
A tésztához valókat összeállítom robotgéppel, és fóliába betekerve egy éjszakán át hűtöm. Másnap 1/2 cm-re nyújtom a tészta felét, és egy piteformát kibélelek vele. A pudingport 5 dl tejben elkeverem habverővel, a vaníliás cukorral, és a tojássárgákkal, meg 2 ek. cukorral, és felteszem főni. Állandóan kevergetve sűrűre főzöm. Ezután kihűtöm, és jól kikeverem, majd a tésztára öntöm, amit előtte még villával megszurkálok. A tészta másik felét is kinyújtom, és a krémre terítem. A szélét a nyújtófával egyenesre vágom, és lenyomkodom a széleit. Megszurkálom, és tejföllel lekenem, majd megszórom a fenyőmaggal. Előmelegített sütőben, 180 fokon 30 percig kell sütni.

Vajastészta csokis-körtés töltelékkel.

A Blikk Nők Konyha magazin régi előfizetője vagyok,és mindíg meglepnek némi finoman elkészített süteményekkel,ételekkel.Szinte minden alkalommal újabbnál újabb különlegességek tűnnek fel.Nem bonyolult,könnyen elkészíthető egyszerű formák,és finomságok.Ilyenkor sajnálom,hogy már nem vagyok fiatal,mert ők sokkal jobb helyzetben vannak.Rengeteget tanulnak a mai modern gasztronómiából.Igyekszem azomban behozni a lemaradást!



Hozzávalók:12 db-hoz.:

50 dkg konyhakész leveles tészta,ha lehet szeleteltet vásároljunk.
1 db tojás a kenéshez,
porcukor a szóráshoz,
10 dkg fehércsokoládé a tetejére öntetnek.
Töltelék:
100 ml tejszín,
10 dkg étcsokoládé,
4 db vilmoskörte ( Azért ez a fajta,mert különösen jó zamatú,és illatú ).


Elkészítés módja:
A töltelékhez a csokoládét olvasszuk fel gőz felett,és keverjük hozzá a tejszínt.
A közepesen érett körtéket hámozzuk meg,és vágjuk vékony cikkekere.Citromos vízbe tegyük a felhasználásig,hogy ne barnuljon meg.
A leveles tésztát készítsük elő.Azért jó ha szeleteltet használunk fel,mert könnyebb lessz a dolgunk ,de ha mégsem,akkor12x 8 cm-es téglalapokat vágjunk a kinyújtott tésztából.Kanalazzuk rá a csokikrémet,és kenjük el kissé a közepén.A körteszeleteket törölgessük szárazra,és helyezzünk belőle 3 szelete a tészta közepébe.A széleket kenjük meg a felvert tojással,majd tekerjük fel a tésztalapokat.A széleket nyomkodjuk össze.Tegyük mindet szilikon lappal bélelt sütőlemezre,és kenjük le a tésztahengereket tojással,majd süssük 200 fokos sütőben 20 percig.Sütőrácsra téve hagyjuk kihűlni.Végül csorgassuk rá a fehércsokoládét,amit szintúgy olvasszunk fel gőz felett 2 ek olajjal.Porcukorral is szórjuk meg,hamár megkötött a csoki a tetején.

Ricottás-spenótos párnák.

Ezt a finom ropogós tésztát nemcsak a ricotta,és a spenót határozza meg, hanem a benne elrejtett pirított fenyőmag. Nos, ettől a legkülönlegesebb.Nagyon finom kínáló lehet délutáni vendégak számára.Az egyik gasztromagazinban találtam rá,és azonnal elkészítettem.


Hozzávalók:


1 csomag levelestészta,jó ha olyat választunk, pld az Aldiban kapható szeletelt tészta.Na ez príma,mert csak ketté vágjuk,és négyzetet kapunk belőle,amit már lehet is tölteni.Kell még 20 dkg újzélandi spenót,de jó a hagyományos pallagi óriás, vagy más is,de nekem ez terem a kertben,és nagyon szeretjük,mert ropogós,és nem szálkás,ami a lényeg. Só,bors, ízlés szerint,3 dkg fenyőmag,20 dkg ricotta,10 dkg vaj,30 gr parmezán,őrölt szerecsendió, és végül 1 db tojássárgája a kenéshez.Szilikon lap a sütőlemezre,vagy zsírpapír,esetleg lisztezett sütőlap.


Elkészítés módja:




A spenótot mossuk meg,majd szárazra centrifugáljuk ki salátacentrifugába.Ennek hányába töröljük,vagy szárítsuk meg.Ezután vágjuk apróra,és az olvasztott vaj felét,a túróval egy tálba téve keverjük össze.Azután forgassuk bele a parmezánt,1 csipet szerecsendiót, valamint a száraz serpenyőben megpirított fenyőmagot.Sózzuk,borsozzuk meg, majd alaposan dolgozzuk össsze.Kenjük meg A négyzetekre vágott lapok szélét tojással,majd halmozzuk a közepére a tölteléket,és nyomjuk össze a szélet,és villával cakkozzuk is be.Ezzel rögzítjük,hogy ne nyíljon széjjel a párnánk.Ha befejeztük eme műveleteket,tegyük őket a sütőlemezre,és kenjük le őket tojássárgájával,majd diszítsük natúr fenyőmaggal.200 fokon előmelegített sütőbe téve 210 fokon pirosra sütjük.kb 15 perc kell neki légkeverése sütőben.

Brassói szűzpecsenye.

Ez az az étel,amit szerintem mindenki szeret.Szívesen készítem el az én ízlésemnek alárendelve.Íme a recept.



A recept hozzávalói 4( személyre)

60 dkg sertés szűz,1 db vöröshagyma,1 gerezd fokhagyma,10 dkg kolozsvári szalonna,só,bors,1 kg burgonya hasábokra vágva.
Elkészítés
A szalonnát csíkokra vágom,és elősütöm egy serpenyőben.Kiszedem , a visszamaradt zsírhoz adok még 1 ek zsírt,és a kockára vágott hagymát megpirítom rajta.Visszateszem a szalonnát,és a csíkokra vágott szűzhúst is hozzákeverem.Pirítom álandó kevergetés mellett pár percig,majd borsozom,és a zúzott fokhagymát is hozákeverem.Kb 1,5 dl húslével felöntöm,és zsírjára sütöm .A burgonyát én cikkekre vágom letörlöm szárazra,és hideg olajba teszem fel sütni.Amikor 1/2 óra elteltével szép piros lessz, akkor kiszedem,és a húshoz adom.Szívsalátával vinagrette mártással kínálom.

Marcipános szilvás pite

Számomra ez a pite a királynők pitéje.Zamatában,és ízében az egyszerű hozzávalóikból készült el a legfinomabb süti amit valaha is ettem.Büszke vagyok rá,hogy elkészíthettem ezt a csodás finomságot!A pitekedvelők imádni fogják.Itt a kóstoló!






Hozzávalók:
30 dkg liszt
8 dkg mandula
21 dkg kockázott hideg vaj
12 dkg cukor
2 db tojássárgája

Töltelék:
20 db szép szilva
2 ek méz
70 gr natúr marcipánmassza
1 db tojás
1 ek barna nádcukor
A szóráshoz porcukor, és reszelt marcipán

Elkészítés módja:
A tésztát gyúrjuk rugalmasra egy robotgéppel, illetve dagasztógéppel. Béleljünk ki egy piteformát, melynek az alja kivehető. Reszeljük a tetejére a marcipánt. Jó ha előtte a mélyhűtőbe tároljuk, mert a puha marcipánnal nem tudunk dolgozni. Vágjuk le a túllógó részeket a tésztából, és készítsünk azokból fonatot, és körben helyezzük el a tészta szélén. Kenjük meg a felvert tojással, végül hintsük meg a nádcukorra. Halmozzuk a közepére a szilvákat amiket kimagoztunk előtte, és félbevágtunk. Süssük 180 fokon 35 percig. Az eredmény egy nagyon finom ízvilágú minden igényt kielégítő sütemény.

Töltött császárhús.

Havonta egyszer az Intersparban vásárolok császárhúst,és megtöltöm valami finomsággal.Most kolbásszal készítettem el,és köretnek burgonypürét kínáltam.
Hozzávalók: 1 kg császárhús kötözött göngyölt.30 dkg sütnivaló kolbász.Sertéssült fűszersó,3 dl Shirah Rosé száraz bor.

Elkészítése. A húst középen kitágítom,hogy a tölteléknek legyen helye.Kötözött császárhúst  a gumis kötegtől függően könnyen lehet tölteni anélkül,hogy levennénk róla.A kolbász melegvíz alatt megmosom,és a bélből könnyen kinyomom a húst.Ezzel a töltelékke megtöltöm a belsejét egy kanál segítségével.Ezután eligazítom a hálót rajta,és fűszersóval bedörzsölöm..1 órát hagyom állni,hogy a fűszer jól átjárja a húst.A sütőt 200 fokra előmelegítem.Teflon tepsibe teszem a húst,és felöntöm Shirah félszáraz borral.Fóliával letakarva a sütőbe teszem,és 2 órát sütöm 150 fokon. A húst megfordítottam félidőben. Kiveszem a sütőből,és leveszem a fóliát róla.Kicsit állni hagyom,és vékonyra szeletelem.Burgonyapürével tálalom.

2014. november 24., hétfő

Szilvás bécsi túrótorta adagonként sütve.


Ma már idehaza is egyre több helyen lehet hozzájutni nem egyszerűen a hagyományos kékszilva több fajtájához, de a ringlók egyik legnemesebbikéhez, a köznyelvben csak japán szilvaként emlegetett kerek szemű, igen zamatos és méretes fajtához is. A tudományos nevén Prunus salicina Angeleno névre hallgató fajta Angelino szilvaként is ismert, és nagy előnye, hogy feszes héja, kemény húsa alkalmassá teszi nem egyszerűen arra, hogy az ember uzsonnára csomagoljon belőle, de arra

 is, hogy különféle desszertekbe komponálni.





A recept hozzávalói ( 4személyre)

25 dkg liszt1 késhegynyi sütőpor10 dkg porcukor10 dkg vaj1 db tojás1 evőkanál vaníliás cukor6 db 12 cm átmérőjű kivehető aljú piteformaA töltelékhez:20 dkg angelo-szilva15 dkg vaj15 dkg porcukor1 db citrom reszlelt héja4 db tojás50 dkg túró6 evőkanál étkezési keményítőzöld pisztácia, vagy mandulaforgács díszítésnek

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit csipet sóval gyorsan összegyúrjuk robotgéppel. Fóliába csomagolva 30 percig hűtőbe tesszük. A szilvát megmossuk, és leszárítjuk. A mag köré vágunk, és szeletekre szedjük. Legvégén marad a mag. Szép közepes nagyságú Angelo szilvát vegyünk hozzá, és persze érettet, mert csak az eléggé édes. Ha ez nincs, akkor a hagyományos is megfelel, természetesen. A sütőt 200 c fokra előmelegítjük. A puha vajat a porcukorral habosra keverjük, majd a tojásokat is hozzáadjuk, és a citrom héját. A túróval és a keményítővel alaposan kikeverjük. A tésztát gyorsan 3 mm vastagságúra nyújtjuk, majd kibéleljük vele a piteformákat az oldalán is. Az aljukat villával megszurkáljuk. Beleöntjük a tölteléket, kirakjuk a szilvával, megszórjuk a pisztáciával, vagy mandulaforgáccsal, és a végén a barna cukrot a közepére, a szilvákra szórjuk. A sütőbe tesszük 180 fokon szép aranybarnára sütjük, 20 perc alatt. Ha nagyon barnulna, alufóliával letakarva még 10 percig sütjük. Ez inkább a nagyobb piteformában készült sütivel fordul elő, hiszen nem mindenkinek van kicsi formája. Ez a mennyiség két nagyobb 24 cm-es formához is elegendő.

Rahhátos kavart túrós.

Tanácsok, tippek
 A rahhát, egy gyümölcsízű porcukorba hempergetett zselé, amit Romániából hoztak nekem. Amúgy egy keleti csemege.
(Törökországban, Görögországban, Romániában, Horvátországban, Szerbiában, Belgiumban) lehet kapni.

 2013 karácsonyára készítettem el,és nagyon különleges és finom sütemény.Saját receptem,de nem vagyok azért nagyon elfogult vele,érdemes elkészíteni.

Hozzávalók:

35 dkg cukor
4 darab tojás
25 dkg margarin
1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
45 dkg liszt
1 cs. Dr. Oetker Sütőpor
2 dl tej
Töltelék
50 dkg túró
1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
1 db citrom reszelt héja
3 db rahhát zöldszínű (apró kockára vágva)
Tetejére
porcukor (ízlés szerint)




Elkészítés
A tészta hozzávalóit géppel összedolgozzuk, majd két részre osztjuk. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe kanalazzuk, és elsimítjuk egyenletesre, 25x35-ős méretű legyen. A tölteléket is összekeverjük, és a tésztára kanalazzuk. A másik felét is a tésztának, a túrótöltelékre simítjuk. 120 fokos sütőbe sütjük készre. Porcukorral megszórjuk.






2014. november 23., vasárnap

Pillecukros kekszes fondant.

Ennek a fondantnak az elkészítése kicsit macerás volt, mert ugyan szerettem volna tartani magam az eredeti recepthez, de annyi maradék finomság volt idehaza, hogy kénytelen voltam felhasználni, hogy ne vesszen kárba. Lazítottam tejszínnel az állagán, mivel a fogaink már nem a régiek. Aki persze ennek nincs kitéve, az bátran hagyja el. Úgy keményebb csokoládé fondantot kapunk.

Hozzávalók:
20 dkg étcsokoládé (75%-os)

    10 dkg tejcsokoládé (30%-os)
    10 dkg sűrített tej (1-2 tubus)
    1 kávéskanál vanília aroma
    2 csomag vaníliás cukor
    5 dkg törökmogyoró (pirított és tisztított)
    5 dkg pillecukor
    5 dkg keksz (amaretto, tördelve)
    5 dkg piskótalap (maradék szélek aprítva)
    3 dkg mazsola (brandyba áztatott)
    100 ml habtejszín (szükség szerint)
    Elkészítés
    Egy 30x30-as szögletes formába tesszük az alufóliát és bepermetezzük olajjal, majd félretesszük. Nagy, vastag fenekű lábasba, alacsony hőfokon megolvasztjuk a csokoládét a sűrített tejjel és a vaníliás cukorral.
    Ha ilyen edényünk nincs, akkor gőzön olvasszuk meg, így biztosan nem ég le és könnyebben bánunk vele. Én így készítettem. Levesszük a tűzről és 2 percig hűlni hagyjuk. (A tejszínt is ekkor adjuk hozzá, jól elkeverjük.)
    Belekeverjük a vaníliát, majd a pillecukrot, a kekszet, mogyorót, a mazsolát lecsorgatva és a maradék piskótákat.
    A masszát a tepsibe öntjük. 1 órára, amíg megszilárdul, hűtőszekrénybe tesszük.

    Birskörtés pite.

    A birskörte az ősz egyik legnépszerűbb gyümölcse, így sütemények készítésekor sem érdemes róla megfeledkeznünk. Íme egy isteni birskörtés pite, ami biztosan a család kedvence lesz.



    A recept hozzávalói ( 4 személyre)A tésztához:20 dkg liszt10 dkg vaj, 1 ek zöldcitromlé, 5 dkg porcukor,1 tojássárgája,egy csipet só,A töltelékhez:1 kg birskörte de érett legyen, ne zöld.3 evőkanál barna nádcukor,1 citrom héja ,és fél citrom leve,fahéjrúd ízesítésnek,1 csomag vaníliás pudingpor.1 db füge.4 db piteforma 12 cm-es átmérőjű.





    Elkészítés: A lisztet, a vajat,csipet sót, és a tojást  összedolgozzuk,  majd robotgéppel  összegyúrjuk. Az elkészült tésztát kb. 1 órára tegyük a hűtőbe pihenni. Amíg a tészta pihen készítsük el a tölteléket. Ehhez a körtéket magozzuk ki és vágjuk cikkekre. Adjuk hozzá a cukrot, fahéjat,és citromlevet ,és héját és kicsit forraljuk fel.  Vegyük ki a körtecikkeket,és hideg vízzel elkeverve a pudingport adjuk hozzá a léhez,és sűrűsödésig főzzük. A kinyújtott tésztát helyezzük négy  piteformába,szórjuk meg barnacukorral,és helyezzünk bele pár darab körtecikket,és töltsük fel a pudinggal,diszítsük 1/4 cikk fügével.( Ez elhagyható),nekem volt éppen maradék fügém,és erre használtam fel. 180 fokra melegített sütőben nagyjából 30 percig sütjük. Miután elkészült ,várjunk egy kis időt, hogy langyosra hűljön a töltelék. Vaníliáscukorral szórjuk meg. 


    Fügés Crostata

    Szeretem a pitét, hogy olyan egyszerű, kifinomult, vagy rusztikus. Még mindig megadja magát. Nekem van egy gyengém a  ricotta, nagyon olasz, megnyugtató, kellemes majdnem fehér krém .A crostata olasz lepény, amelyet leginkább a mi rácsos pitéinkhez lehet hasonlítani. Az eredeti változatot lekvárral készítik, de egyre elterjedtebbek a gyümölcsös verziók is. A füge olyan afrodiziákum,amit nem lehet kihagyni fügeérés idején.Íme a recept.




    Story:
     A füge vágykeltő hatását már az ókori Görögországban is alkalmazták, úgyhogy eljött az idő, hogy te is

    kipróbáld!

    A legfinomabb fügés pite,amit valaha ettem. 





    .

    Hozzávalók:

    A tésztához
    15 dkg rétesliszt
    5 dkg kukoricaliszt
    1 teáskanál sütőpor
    1 csipet só
    2 evőkanál cukor
    1 ek. vanília aroma
    1 narancs reszelt héja, és leve
    6 dkg vaj
    14 dkg ricotta (olasz)
    Az áfonyából készült mártáshoz
    14 dkg áfonya
    2 púpos evőkanál barna cukor
    1 teáskanál őrölt fahéj
    1 ek. étkezési keményítő
    A tetejére
    kb. 5 dkg darált mandula
    6 db érett, friss lila füge (hosszában, vagy cikkekre vágva)

    Elkészítése:

    A tészta hozzávalóiból közepesen kemény tésztát gyúrunk dagasztógéppel. A gombóccá formált tésztát kb. 30 percre a hűtőszekrényben pihentetjük. Közben az áfonyát a cukorral, és keményítővel állandó keverés mellett felforraljuk, a végén hozzáadjuk a fahéjat és az aromát. Nem főzzük teljesen szét, épp csak annyira, hogy a gyümölcs kiengedje a levét, a keményítő pedig összefogja a szószt. Hűlni hagyjuk.
    A fügéket megmossuk, a szép lila színű fügéket felszeleteljük. A tésztát kinyújtjuk, egy kb. 26 cm-es levehető aljú piteformát lisztezzük csak, ha teflonos. Ha nem úgy vajazni is kell. Belehelyezzük a tésztát úgy, hogy a formát teljesen kibélelje. Rásimítjuk a már kihűlt mártást, a tetejére hintjük a darált mandulát, majd ráhelyezzük a fügéket. Én lapokra szeleteltem, és úgy raktam rá körkőrösen a fügéket. Megszórtam kevés barna nádcukorral még. 200 fokon előmelegített sütőben légkeverés alsó sütésen.
    A sütő hőmérsékletét 170 fokra mérsékeljük, és kb. 35 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd kiemeljük az alját, és tálra csúsztatjuk. Ha van még türelmünk, barna cukorból karamellt készítünk, s vékony szálakban-körben bevonjuk a fügéket.