2017. szeptember 28., csütörtök

Töltött gömbcukkini mézeskolbásszal

A mézes sütnivaló kolbászt a Lidl-ben szoktam vásárolni, mert a családom tagjai régóta kedvelik ezt az ízű készítményt. Kitűnő tölteléknek is, akár húsokat, vagy zöldségféléket, de még töltött paprikába is használhatjuk, gyorsan elkészíthető belőle egy kiadós, és nem túl költséges ebéd.


Létezik zöld, sárga és cirmos fajtája ennek a helyes gömb alakú zöldségnek. Zsenge példányok alma nagyságúak, de vannak kicsit méretesebbek is. Én a kisebbeket keresem, mert a kertemben a nagyobbakat kiszanálom, ugyanis már jókora magvak vannak benne, és kevésbé élvezetesek.A húsuk feszes, így a belseje is tökéletesen lágy és fogyasztható. Jó tulajdonságai vannak a héja is ehető, harapnivaló, nem vastagszik meg annyira, hogy hámozni kelljen. Nálam több fajtája is megterem a kertben, de sajnos a tavaszi hidegek miatt többször kellett kísérleteznem a vetésével. Azonban ha már megnő a növény, és kellő  csapadékot kap, akkor gyorsan tud fejlődni.


Hozzávalók:

6 db almanagyságú gömcukkini
60 dkg mézes sütnivaló nyers kolbász (készen vásárolt)
20 dkg sajt
só, bors
folyékony főzővaj ( Rama)vagy Vitador

Elkészítése:

A cukkini kalapját levágjuk, és a közepét karalábévájóval kiszedjük. felaprítjuk a húsát, és a tepsibe helyezzük a többi cukkinivel együtt, amikor már megtöltöttük őket. A készen kapható mézes  kolbászról forróvízzel leöblítve lehúzzuk a bőrét, és összenyomkodjuk kissé, majd a sózott kis gömböket megtöltjük a kolbászhússal. A sajttal megszórjuk, és a kalapját visszahelyezzük rá. A kikapart húsukat sózzuk, és borsozzuk meg, úgy tegyük a töltött zöldségek közé. A kolbászmaradékot is tegyük mellé, úgy, hogy golyókká formázzuk. Ha végeztünk  vele, akkor a vajjal megöntözzük mindnek a tetejét, és a sütőbe toljuk. letakarjuk alufóliával, majd 20 perc elteltével távolítsuk el róla, és úgy süssük tovább készre.

2017. szeptember 27., szerda

Fűszeres marhahúsos rolád


A marhahúsból készült ételeket mindenkinek meg kellene  szeretni, mert nagyon finomakat készíthetünk belőle, és nem feltétlenül a legdrágább részére gondolok. Vannak elérhető áron kapható mint például lapocka, comb, vagy hátszín. Ehhez a roládhoz darált marhahúst vettem, Ausztriában.
Na, nem azért mert ilyen igényes, és flancos vagyok,  hanem mert véletlen ott jártam, és nem tudtam megállni, hogy a Billába be ne térjek egy kis vásárlásra. Mindíg találok magamnak kedvére valót, így leltem rá a vörös áfonyára, és még egy-két apróságra. Nekem ez öröm, hogy nézelődöm a sok guszta élelmiszerek, gyümölcsök sokaságában. Íme a recept, ami nagyon elnyerte a család tetszését.




 

Hozzávalók.

50 dkg darált sovány marhahús
1 tojá
1 db szikkadt barna magos zsemle
kevés tej a zsemle áztatásához
só, őrölt friss fekete bors
1 kávéskanál majoránna
1 gerezd fokhagyma
kisebb fej vöröshagyma
kis darab pritaminpaprika
kevés vágott petrezselyemzöld
5 dkg reszelt sovány sajt
1 tk mustár
20 dkg baconszalonna
1 csomag paprikával töltött olajbogyó
1 tk sült Kápia paprikakrém
2 evőkanál főzővaj
koktélparadicsom 15 dkg 
kevés húslé, vagy víz
 Körítésnek kínai bab vajban párolva, és párolt rizs.

Elkészítése:

A darált húshoz adunk sót, borsot, majoránnát, és a tejben áztatott magos zsemlét kifacsarjuk, majd elmorzsoljuk benne. Adunk hozzá 1 tojást,reszelt fokhagymát, és vöröshagymát, aprított pritaminpaprikát mustárt, és vágott petrezselymet, végül a reszelt sajtot. Jól összedolgozzuk, és hagyjuk kicsit a hűtőbe 20 percig pihenni, hogy az ízek kissé összeérjenek. Addig előkészítünk három szelet baconszalonnát félig egymásra hajtjuk őket. Ebbe fog kerülni húsmassza egy marékkal, és egyenletesen elnyomjuk rajta ovális alakban. Középre 3-3 db olajbogyót tegyünk, és tekerjük fel szorosan a szalonnával együtt. A roládokat vajjal öntözött kis tepsibe helyezzük, addig, amíg tart a húsból. 6 db került nekem ki belőle. A koktélparadicsomokat mosás után mellérendezzük a roládoknak, majd húslével megöntözzük, és a sütőbe tolva 160 fokon megsütjük.50 perc alatt elkészül. Srégen vágjuk szeletekre, hogy lehessen látni a tölteléket. A megmaradt szaftba kevés lisztet keverünk, és serpenyőbe átszűrve egyet forralunk rajta, még ízesíthetjük utána, egy kevés paprikakrémmel, és sóval, borssal, meg húslével higítjuk. A selymes mártás kevés vaj hozzáadásával készül el véglegesen, és tálalhatjuk is kedvünk szerint.



2017. szeptember 26., kedd

Dióhabos sütemény Dunabogdányból



Az apró sütemények a lakodalmakban nagyon elterjedtek. Ez a süti bizonyára mindenkinek tetszeni fog, még azoknak is, akik nem kedvelik a diót. Sokféleképpen elkészítették már, de vajon a házi tojástól ilyen szép sárga színű tésztásat is eltudja készíteni mindenki? Miért ne? Vegyünk hozzá házi tojást, mert attól lesz ilyen szép!Dunabogdányban állítólag így sütik, és azt gondolom, nagyon is jól!









Hozzávalók:

4 tojássárgája
12 dkg porcukor
12 dkg vaj 
18 dkg liszt
1  teáskanál sütőpor
1 citrom reszelt héja

Tepsi kenéséhez:

2 dkg vaj vagy sütőmargarin
1-2 evőkanál liszt

A tetejére:

20 dkg sárgabaracklekvár
4 tojásfehérje
12 dkg kristálycukor
12 dkg darált dió

Elkészítése:

A tésztához a tojássárgáját a porcukorral 2-3 perc alatt habosra keverjük és hozzáadjuk a puha vajat.
A lisztet a sütőporral összeforgatjuk,az előzőekhez adjuk. Reszelt citrommal ízesítjük.Se nem folyós, se nem gyúrható tészta lesz belőle,de így jó.
Zsírpapírral kibélelt 18x25 méteres átmérőjű tepsibe simítjuk (vizes késsel vagy kézzel a legkönnyebb). Egyenletesen megkenjük lekvárral. A tojásfehérjét kemény habbá verjük,a vége felé evőkanalaként a cukrot is hozzáadjuk,majd óvatosan beleforgatjuk a diót. Egyenletesen a megkent tésztára simítjuk. Előmelegített sütőben közepes lánggal (180 fokos légkeveréses sütőben 165 fokon) 25-30 percig sütjük.

2017. szeptember 17., vasárnap

Sonkás tortellíni tejszínes rókagomba mártással


Az ősz a rókagomba szezonja.Ausztriában is sok terem. Jómagam hoztam egy keveset amit boltban vásároltam, mert nekem nincs szerencsém, hogy gombát találjak, no meg időm sincs erre.
A finnek kedvence a sárga rókagomba, a kanttarelli,a (sok eső miatt)
nagyon finom a belőle készített mártás, a kanttarellikastike,
ahogy Finnországban hívják.

A tortellini egy Olaszországból származó gyűrű alakú tészta, amely ma már a világ minden táján nagy népszerűségnek örvend. A tortellinit üresen, szószban, levesben is fogyasztják, illetve számtalan különböző alapanyaggal meg lehet tölteni. A töltött tortellinik közül az egyik legnépszerűbb a sonkával töltött variáció. A sonkás tortellinit megvehetjük készen, tehát megtöltve is, vagy elkészíthetjük saját magunk is otthon. A tortellini alapanyagai a liszt, a tojás, a só, a víz és az olaj. Amennyiben magunk töltjük a tortellinit sonkával, ügyeljünk arra, hogy töltéshez kizárólag kiváló minőségű sonkát használjunk.







Kevés cukros vízben pár percet előfőzzük a gombát, majd leszűrjük, és öblítjük.
Hozzávalók:
20 dkg rókagomba
2 dl tejszín
1 db vöröshagyma
1 ek vaj
2 gerezd kis fokhagyma
só, bors
1 dl száraz fehérbor
5-6 db zsályalevél
1 tk étkezési keményítő
2 csomag sonkával töltött tortellíni
A termesztett rókagomba nem olyan intenzív, mint erdei társa, de mégis jobb a kesernyés ízét blansírozással enyhíteni.
Elkészítése:


A vöröshagymát apróra vágjuk, és olajon megfuttatjuk,majd rádobjuk az aprított fokhagymát is.Kevés pirítás után a gombát hozzáadjuk, majd felengedjük a kevéske borral. Sózzuk, borsozzuk, puhára főzzük.A zsályalevelet felaprítjuk, és hozzákeverjük. Végül a tejszínt a keményítővel  elkeverjük, és besűrítjük vele a rókagomba mártást.  Forrón tálaljuk a kifőzött, és vajjal elkevert tortellínivel.

Kacsatöpörtyűs partipogácsa



Tepertő vagy töpörtyű, teljesen mindegy, mert mindegyik helyesen van írva, és tájjárás szerint alkalmazzuk mi magyarok. Nekem a töpörtyű tetszik jobban, de városban a kifinomult emberek affektálnak, ( más szóval kényeskedik)és inkább így ejtik:  tepertő.Legyen mindenkinek kedvére!





 

Hozzávalók:

20 dkg darált kacsatepertő töpörtyűkrém
 10 dkg margarin
 2 darab tojás 
0,5 kg liszt 
3 dl tejföl 
 2 dl tej
2,5 dkg élesztő
  1 evőkanál só 
bors ízlés szerint
3  dkg mandulapehely a tetejére de elhagyható

 A kenéshez:

1 db tojás

 Elkészítés :

 A  margarint 2 tojással és a sóval, borssal  keverünk, majd a liszttel, tejföllel, a langyos tejben megfuttatott élesztővel és 10 dekagramm ledarált töpörtyűvel lágy tésztává dagasztunk. 1 órát pihentetjük. Majd kinyújtjuk és a megmaradt 10 dekagramm ledarált kacsatöpörtyű felével megkenjük. Összehajtogatjuk a tésztát és még egyszer ezt megismételjük. 2 cm vastagra nyújtjuk.Tetszőlegesen beirdaljuk a tetejét és  kicsi szaggatóval kiszaggatjuk. Kevés, felvert tojással megkenjük és sütés előtt a tepsin 20 percig pihentetjük. 180 fokos sütőben, 25 perc alatt pirosra sütjük.

Barackos túrótorta







Hozzávalók

6 db tojás,
6 ek cukor,
6 ek Nagyi titka Extra finom süteményliszt,

kevés zsemlemorzsa
20 dkg túró
1 tasak habfixáló
5 dl tejszín
1 citrom reszelt héja és leve,
3 ek porcukor,
2 csomag vaníliás cukor,
5-6 db barack (konzerv vagy friss),
5 dkg pörkölt darált dió

Elkészítés

A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját a fele cukorral kihabosítjuk. A fehérjét a másik fele cukorral habbá verjük, majd a tojássárgás részt beleforgatva, a lisztet is hozzákeverjük. Egy közepes tortaformába sütőpapírt teszünk, majd a tésztát beletöltjük. 180 fokos sütőben kb. 20 perc. A tortaformában hagyjuk kihűlni.Ezután háromba vágjuk.
A krémhez a tejszínt keményre felverjük porcukorral, majd kiveszünk diszítéshez belőle. A többi hozzávalót is belekeverjük. Az így elkészült krémből egy keveset félre teszünk – ezzel fogjuk a torta oldalát körbekenni –, a többit pedig a piskótalapra töltjük. Betesszük a hűtőbe 1-2 órát dermedni, majd eltávolítjuk róla a tortaformát.
A tetejét a szeletelt barackkal díszítjük, az oldalát pedig megkenjük a félretett krémmel és megszórjuk a pörkölt dióval.

Körtés csokoládétorta karamellöntettel


Igazi őszi hangulatot áraszt ez a körtés édesség, mellyel megleptem családom tagjait egyik  vasárnap délután. Igazán meghittebbé varázsolja az összejöveteleket!




Hozzávalóik 8 szelethez

6-7 db vilmoskörte apróbbacskák
4 dl száraz fehérbor
10 dkg barna nádcukor

A tésztához:

8 db tojás
20 dkg cukor
1 csipet só
15 dkg liszt
5 dkg kakaópor
40 g étkezési keményítő
1 ek sütőpor

vaj, a formához és kevés liszt

A karamellhez:

10 dkg vaj
15 dkg nádcukor
75 g juharszirup
1,5 dl tejszín

A krémhez:

2,5 dl habtejszín
1 tasak habfixáló
25 dkg mascarpone
50 g vaníliás cukor
1 ek citromlé


Elkészítése:

1. Az öntethez keverjük simára a hozzávalókat, és egy lábasba kis lángon kevergetve főzzük amíg krémes állagú nem lesz.
2. A körtéket mossuk és hámozzuk meg a szárukat hagyjuk rajtuk.Távolítsuk el a magházukat úgy, hogy a körték egészben maradjanak. A fehérbort és a porcukrot kezdjük el melegíteni egy kisebb lábasban, tegyük bele a körtéket
és 10 perc alatt pároljuk meg.
3. A tésztához válasszuk szét a tojásokat. A fehérjét verjük kemény habbá a cukorral, és csipet sóval. A lisztet vegyítsük el a kakaóporral, a keményítővel, és a sütőporral, majd adjuk hozzá a tojások sárgáját, és végül forgassuk bele a fehérjehabot. is. 
4. A tésztát kivajazott -lisztezett kb 26 cm-es kapcsos tortaformába és süssük meg 180 fokon 30 perc alatt. Ha kész vegyük ki a sütőből , és hagyjuk kihűlni.
5. A krémhez a tejszínt verjük kemény habbá a fixálóval.
A mascarponét keverjük simára a vaníliás cukorral és a citromlével, majd forgassuk bele a tejszínhabot.A krémet öntsük a félbevágott tortalapra, és kenjük el egyenletesen.Tegyük rá a másik lapot, és nyomkodjuk le. A karamellát csorgassuk rá, és díszítsük a megpárolt körtékkel.

2017. szeptember 15., péntek

Hürrem szultána pilafja

Fejedelmi köret, fahéjas, mazsolás rizs. A Szulejmán sorozatból tudhatjuk, hogy Hürrem szultánának bizony jó ízlése volt.

Hozzávaló

2 vizespohár rizs
4 vizespohár hús vagy csirkehúsleves
25 gr vaj (1 török kávéscsészényi olívaolajat is használhat)

2 db csirkemell (200-250 g)
1 közepes méretű hagyma
1 török kávéscsészényi hámozott mandula
1 vizespohár főtt, friss zöldborsó (konzerv zöldborsót is használhat)
1 teáskanál só, fekete bors
1 teáskanál szegfűbors
mazsola
1 teáskanál kurkuma
kapor


Elkészítése

A rizst, 2 tk. só hozzáadásával, vízben legkevesebb 30 percig pihentessük A mazsolákat 2 vizespohár langyos vízbe téve pihentesse.A csirkemellet aprítsa fel.A hagymákat hámozza meg és apróra aprítsa fel.Az olívaolajat egy széles teflon serpenyőben melegítse fel és a mandula hozzáadása után 1-2 percig addig pirítsa, amíg enyhe sárga színt nem kap.és leszűrte,  adja hozzá a megpirult hagymákhoz és csirkemellhez. Közepes lángon, fakanállal folyamatosan kevergetve a hozzávalókat további 5-6 percig piríts
Adja hozzá a levétől leszűrt mazsolát és 3 vizespohár meleg vizet, süvegcukrot, sót, fekete borsot, fahéjat, borsót, szegfűborsot és közepes lángon a piláf levének elpárolgásáig főzze.
Amikor a leve alaposan elforrt, nyissa fel a fedőt és miután fahéjjal, apróra vágott kaporral megszórta, a piláfot alacsony lángon további 2-3 percig főzze, majd vegye le a tűzről. Legkevesebb 15-20 perc pihentetés után, fakanállal alulról felfelé keverje meg és tálalja.

2017. szeptember 14., csütörtök

Kókuszos-matchateás keksztekercs

A gyors vendégvárás alapja egy jó kis keksztekercs,amit előző nap elkészíthetünk. Zöld matchateás töltelékkel próbáltam megújítani a megszokott ízű sütés nélküli finomságot.






Hozzávalók.

  • 50 dkg darált háztartási keksz
  • 15 dkg porcukor
  • 10 dkg vaj
  • 4 dl meleg tej
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 10 dkg olvasztott csokoládé
  • 1 ek vanília aroma
  • 1 üvegcse rumaroma
  • A töltelékhez:
  • 20 dkg vaj
  • 20 dkg kókuszreszelék
  • 15 dkg porcukor
  • 1 tk zöld matcha teapor
  • A tetejére:
  • 5 dkg kókuszreszelék
Elkészítése:
     A tésztához az összetevőket begyúrjuk, a hűtőbe tesszük.
    A töltelékhez a vajat kihabosítjuk a porcukorral, hozzáadjuk  a teaport, illetve a kókuszreszeléket.
    A tésztát kókuszreszelékkel bőven megszórt alufólián téglalap alakúra nyújtjuk. Ketté osztjuk. Az egyikbe a zöld teás töltelék, míg a másikba a kókuszreszelékes kerül.A tölteléket kenőkéssel elkenjük egyenletesen. A tésztát óvatosan felcsavarjuk, formás hengerré alakítjuk. A rudat kókuszreszelékben meghempergetjük.Visszacsomagoljuk a fóliába, és a hűtőbe tesszük dermedni. Másnap szeleteljük.

Fügeleves


A füge a mediterrán országok közkedvelt gyümölcse. A boszniai utamon vásároltam 1 kg szép érett fügéket.A csomagban kissé megbarnultak a nagy melegben, 18 órát utaztattam.Szerettem volna kipróbálni levesnek is, de idehaza horror áron van. Ebből a finom helyben szedett gyümölcsből nagyon ízletes lett a fügeleves.



Hozzávalók

30 dkg érett sárgászöld füge
pár szem szegfűszeg
1 db fahéj
kevés őrölt kardamommag
3 ek cukor
1 mokkáskanál só
2 dl tejszín
1 csomag fehércsokoládé ízű pudingpor
1 tk vanília aroma

Elkészítése:
  
A fügéket félbevágjuk mosás után. Egy fazékba vizet öntünk 1 litert, majd a fügéket beletesszük. 3 evőkanál barna nádcukrot, és fahéjat szegfűszeget, csillagánizst, és egy mokkáskanál sót teszünk hozzá.
Amikor a gyümölcsök puhulni kezdenek a tejszínt kikeverjük a pudingporral, és besűrítjük vele a levest.Citromhéjjal gazdagítjuk, és vanília aromával, őrölt kardamommal utána ízesítjük.Behűtve tálaljuk.
 Kisokos:
A kardamom a gyömbérfélék családjának Alpinioideae alcsaládjának Elettaria és Amomum nemzetségébe tartozó növények magja. Mindkét nemzetség Indiában őshonos.

Tőkehalas grilltál


Utazásunk Boszniába a Neum parti szállodában bőséges Svédasztalos vacsoránk volt.
Egy egyszerű halas étel adta az ötletet, hogy grilltálat készítsek. A tőkehal nem olcsó, de nagyon finom fehér húsa van, és Boszniába a hotelben vacsorára is ezt fogyasztottuk, ami nagyon jól volt elkészítve.



Hozzávalók:

30 dkg tőkehalfilé
2 db Karaván füstölt grillsajt /Hajdú termék/
3 db vilmoskörte
1 db salátacukkini
1 fürt nagyszemű szőlő
A panírhoz kukoricadara
só, bors
2 evőkanál olívaolaj,vagy vaj

Elkészítése:

A körtéket félbevágjuk, és magházukat kivesszük, majd lehámozzuk. Vékony szeletekre vágjuk. Fogunk egy grillserpenyőt, és olívával jól megkenjük. A cukkiniket vékony hosszú szeletekre vágjuk.Pár darabot karikákra. A szőlőt kimagozzuk úgy, hogy félbevágjuk. A cukkinit süssük mindkét oldalán a grillserpenyőben, majd a körtéket, és a szőlőszemeket is. A cukkinit kicsit sózzuk, borsozzuk. A halat kisebb szeletbe vágjuk, megsózzuk, állni hagyjuk, majd kukoricadarába forgatjuk, és ezt is a grillen mindkét oldalán megsütjük ropogósra. A grillsajtot pár perc alatt készre sütjük, majd tálakra rendezve a halat a zöldségekkel, gyümölcsökkel, és a sajttal tálaljuk, melegen fogyasztjuk!Két személyre elegendő ez a mennyiség.