2017. március 20., hétfő

Sárika kókuszos pudingos szelet.


Egy kicsit időigényes. Az Ízhuszár blogján találtam rá, csak éppen kókuszosra alakítottam. Nagyon finom lett.  



A tésztához:

  • 10 dkg vaj
  • 30 dkg liszt
  • 1 evőkanál kakó
  • 10 dkg cukor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 db tojás
  • 5 evőkanál tej

A piskótához:

  • 4 db tojás
  • 4 evőkanál liszt
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 kávéskanál sütőpor

A krémhez:

  • 2.5 dl tej
  • 1 csomag Dr Oetker kókuszízű pudingpor
  • 1 csomag vaníliás cukor vagy aroma 1 kávéskanállal
  • 20 dkg vaj
  • 15 dkg cukor
  • 1 db tojássárgája
  • 1 dl rum 
  • a tészta sülés utáni ízesítésére
  • étbevonó csokoládé a bevonathoz


  • Elkészítése:
    A tészta hozzávalóiból gyúrjuk be a tésztát. Azonnal nyújtsuk ki, és két lapot vágjunk belőle, kb. 20x30 centiset. Süssük meg 180 fokos sütőben 6-8 perc alatt.
  • A piskótához valókat is keverjük ki, és abból is ugyanekkora lapot süssünk 200 fokon 13 perc alatt kész.
    A krémhez a tejet a forraljuk fel, és a pudingot kevés hideg tej hozzáadásával öntsük bele, és sűrűre főzzük meg. Kihűlés után a tojássárgáját a margarinnal, és a cukorral habosra keverjük, majd a kihűlt pudinggal vegyítsük el. Ezután a barna lapot locsoljuk meg rummal (mindenhol érje), és tegyük a krém 1/3-ad részét, erre jön a piskótalap, majd megint krém, és barnalap, megint rummal öntözzük meg, de a belsejét. Egyszerűbb előre meglocsolni őket, így gyorsabban haldunk vele.
    A tetejét gőz fölött megolvasztott tortabevonóval vonjuk be. A hűtőbe tesszük és pár óra múlva szeletelhetjük.