2017. április 17., hétfő

Húsvét.









húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. 
Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A húsvétnak megfeleltethető, időben korábbi zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét a pészahhal ritkán esik egybe, mivel a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ. A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

Nyugati kereszténység (katolikus egyház)

A keresztény egyház szertartásaiban a hosszú ünnepi időszak átfogja a kora tavasz és a nyár elejei hónapokat. Az előkészületi idő a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos böjtjének emlékére, önmegtartóztatásra tanít. Ezt a húsvéti ünnepek (virágvasárnapnagyhétnagypénteknagyszombat, húsvéti szent háromnap) követik, s a húsvéti ünnepkör a pünkösddel zárul. A húsvéttól a pünkösdvasárnapig tartó időszakot húsvéti időnek,míg húsvét napjától a fehérvasárnapot megelőző szombatig tartó napokat húsvét hetének nevezik.
Ferenc pápa 2015 júniusában bejelentette, hogy a római katolikus egyház kész megváltoztatni a húsvétszámítás módját, annak érdekében, hogy a katolikusok húsvétja egybeessen más keresztény vallások húsvétjával

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése