2017. július 30., vasárnap

Tejszínes csirkeraguleves burgonyás-daragaluskával


Szeretjük a gazdag leveseket hétköznap, és vasárnap is egyaránt.Nyáron is sok vitaminra van szükségünk, és immunerősítőként nagyon fontosnak is találom a zöldségleveseket, melyek hússal vannak dúsítva,gazdagítva. Ezt a levesbetétet pedig nagyon megszerettem, most készítettem először.
Szívesen ajánlom azoknak is, akik nem szeretnek levesekkel annyit bajmolódni.





Hozzávalók:

1 vöröshagyma
2 evőkanál olaj
2 gerezd fokhagyma
2 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
kis darab zeller
1 kis csokor metélőhagyma
1 kicsi karalábé
1 tk vágott petrezselyemzöld
ízlés szerint só,bors
30 dkg csirkemell
1 tk paprikakrém
1,5  dl tejszín

A burgonyás daragaluskához:

3 ek búzadara
2 ek főtt tört burgonya
1 tk vaj
1 db tojás
ízlés szerint só

Elkészítés:

A vöröshagymát apró kockákra vágjuk majd egy nagy fazékban olajat hevítünk és megfonnyasszuk rajta a hagymát. A csirkemellet apró kockákra vágjuk, és a hagymára dobjuk. Kicsit kevergetjük fehéredésig a húst , fokhagymát belereszeljük a paprikakrémet is hozzáadjuk, majd felöntjük 1 liter húsalaplével. A zöldségeket tisztítás után hosszúkásra vágjuk,a levesbe tesszük, jól elkeverjük. A fűszerekkel ízesítjük, majd puhára főzzük. Végül a metélőhagymát apróra vágva adjuk hozzá. Közben a galuskához valókat összedolgozzuk a hűtőbe 20 percre betesszük, majd egy evőkanál segítségével levesbe szaggatjuk a galuskákat és 10 perc főzés után elkészül a leves. A tejszínnel dúsítjuk. Petrezselyemmel gazdagítva tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése