2016. április 2., szombat

Ünnepi kacsatál.



Egyszerű ételt szerettem volna készíteni a házassági évfordulónkra, ami gyorsan elkészül, de mutatós is egyben nem csak ízletes. Adott volt 40 dkg bőrös kacsamellfilém, amit mindkét oldalán jól átsütöttem némi só,és őrölt bors társaságában, és félre tettem meleg helyre letakarva pihenni. Szívsalátát vásároltam, és négyfelé daraboltam, így került a tálra. A jázminrizst mikróban megfőztem 50 perc alatt készült el, szív alakot formázva tálaltam a tányérokon. Erre került végül a hús szeletelve, és fekete olajbogyóval, meg sárgarépa szeletekkel diszítettem. A mártás lemaradt a fotóról, ám az is nagy szerepet játszott volna, ha közben nem lett volna sietős dolgom.Ugyanis vörösáfonya szósszal kellett körbelocsolni. Így lett  teljes a tál. Mire észbe kaptam, addigra már elfogyott, és nem tudtam lefotózni. No sebaj legközelebb  majd készítek, mert ugyanis nagyon kapós volt.Ezer bocs ezért,kicsit pironkodom miatta,de hát ki nem feledékeny?






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése