2015. október 7., szerda

Fügebefőtt.

A fügefa óriásira megnőhet, nagyon impozáns és mediterrán hangulatúA fügefa óriásira megnőhet, nagyon impozáns és mediterrán hangulatú



Hozzávalók:
20 dkg nem túl érett füge
20 dkg barnacukorcukor
1db csillagánizs
1 citrom héja,és leve

Elkészítés: A fügéket megmossuk, villával több helyen megszurkáljuk, lemérjük, és egy edénybe tesszük. Hozzáadjuk a cukrot, és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Felforraljuk, majd lassú tűzön kb. 1/2 órát főzzük lefedve a fűszerekkel,és a citromlével együtt. Kiszedjük és üvegbe tesszük a fügéket. A levet újraforraljuk, majd leszűrjük. A fügékre öntjük a forró levet, lezárjuk az üvegeket,és a  végleges helyére tesszük.

2015. október 6., kedd

Joghurtkrémes pite fügével pisztáciával.

Ez a sütemény nagyon egyszerűen elkészíthető! Igaz,hogy gasztronómiailag nem túlzottan elfogadható,dehát  az ember néha lehet kényelmes is,és akkor ez történik.Olyan háziasszonyoknak szeretném megmutatni,akik nem szeretnek túl sok időt a tűzhely előtt tölteni,és mégis csodás dolgokat alkothatnak.Annyit azért elárulhatok,hogy a kamránk legyen feltöltve,mert anélkül ez nem működik.











Hozzávalók a porhanyós tésztához:

25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
8 dkg porcukor
3 ek görög joghurt,de nem híg
csipet só
1 citrom reszelt héja
1 ek vanília aroma

6 db lilafüge kifogástalan minőségű
2 dkg zöld Brontei pisztácia
1 csomag  joghurtos, vagy ennek hiányában vaníliás krémpor  (édes)
3 dl tej
1 db passiógyümölcs magja (maracuja)
1 db hosszúkás piteforma, aminek az alja kivehető

Elkészítés:

A robotgép táljába öntjük a tészta hozzávalóit,és összedolgozzuk.Hűtőbe tesszük fóliába csomagolva 1 órára.A krémhez valókat a krémport kikeverjük a tejjel,és a maracuja magját belekeverjük lazán.A tésztát kinyújtjuk,és kibéleljük vele a formát.Megszúrkáljuk villával,és előmelegített sütőbe tesszük 200 fokon 10 perc alatt elkészül.Kihűtjük,majd a krémmel megtöltjük a tészta belsejét.A fügéket megmossuk,és felszeleteljük.Szépen elrendezzük a krém tetején,majd vágott pisztáciával diszítjük.Jól behűtve tálaljuk.Másnap még finomabb,mert a tészta akkor lesz igazán szuper porhanyós.Ugye milyen egyszerű!Jó étvágyat hozzá!

2015. október 2., péntek

Pizza szarvasgombás krémmel és sonkával.

EZ EGY KÜLÖNLEGES PIZZA. A KELLEMES SZARVASGOMBÁS KRÉM ADJA MEG AZ ALAPÍZT,MÍG A TÖBBI FELTÉT A KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ HOZZÁVALÓKBÓL TEVŐDIK ÖSSZE.ÉN ÍGY KÉSZÍTEM EL.


 A hozzávalók:
  • Pizza tészta 300 g lisztből
  • 10 dkg szarvasgombás krém
  • 300 g friss mozzarella
  • 4 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • 160 g jó minőségű füstölt sonka (Pármai )
  • 1 szál póréhagyma
  • Só
  • 2 db paradicsom  
Elkészítése:
Számomra a  pizza – és itt is ezt a receptet mutatom be – ezzel szemben az olasz élet- és ételszeretet egyik tökéletes példája. Egyszerű, de az alapanyagok minőségében nem ismer kompromisszumot. Egy ilyen sonkás pizza nem drága, de nem azért mert olcsó alapanyagokat használ, hanem mert a jóból kevés is elég. A ropogós pizzatészta, a kellemesen lágy szarvasgombás szósz és a nagyon karakteres, jó minőségű füstölt sonka felejthetetlen ízélménnyé állnak össze.

2015. október 1., csütörtök

Csokis-fűszeres oreos muffin.


Igyekszem olyan muffinokat készíteni,amit a család is szívesen elfogyaszt uzsonnára,kakaóval,vagy teával.Recept nélkül sütöttem,mert a fejemben készült el,és még csak nem is lestem semmilyen könyvet hozzá.A keverttészta készítés,már rutinból jön.




Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 3 tojás
  • 15 dkg vaj
  • 15 dkg cukor
  • 3 ek tejszín
  • 1  csomag sütőpor
  • 5 dkg keserű kakaópor
  • 1 ek jamaikai rum
  • 10 dkg olvasztott étcsokoládé
  • 1 mk fahéj
  • 1 mk csillagánizs
  • 1 mk őrölt kardamommag
  • 1 nagyobb bionarancs héja,és leve
  • 6 db oreo keksz

Elkészítés:

Keverjük össze az összes hozzávalókat  hogy a tészta szép sima legyen.A tejszínt a csokoládéba tegyük,amikor olvasszuk gőz felett.Hagyjuk kihűlni. Robotgéppel a legegyszerűbb keverni, úgy még gyorsabb,és szép krémes állagot kell hogy kapjunk. Adagoljuk ki a 12 muffinformába,majd a kekszeket törjük ketté,és illesszük a tészta közepébe.Ezután előmelegített 200 fokos sütőbe toljuk,és légkeverésesre állítva 180 fokon süssük meg 20 perc alatt.Nagyon jól mutat,ha fehér,és barna hajtogatott papírkapszlikat használunk ehhez a finomságokhoz.Jó étvágyat hozzá!


2015. szeptember 30., szerda

Karamellás fügés pitécske.

A füge Felhasználása:
A füge héja leggyakrabban zöld, de kékeslila, barna és fekete fajta is létezik. Vásárláskor ügyelj rá, hogy a gyümölcs kellemes illatot árasszon, héja pedig vékony és ép legyen. Szélvédett, napos helyen a fügefa itthon is hoz termést, sőt, bizonyos fajtái akár az erkélyen, cserépben is nevelhetők. Gyümölcse akkor érett, ha kézzel benyomható.

Származási helye:

A Földközi-tenger partvidékén honos, de nálunk is megterem.
Általában nyár végétől késő őszig szüretelhető, hűtőszekrényben tárolható. A fáról leszedve a legízletesebb, de aszalva, befőttként vagy lekvárként szintén finom. Bort és pálinkát is készítenek belőle. Karamellizálva feldobja a fagylaltot, de sütemények alapanyaga is lehet frissen és szárítva egyaránt. Az olaszok a friss fügét félbevágva, hajszálvékonyra szelt füstölt sonkával kínálják - az ínyencek meglocsolják kevés olívaolajjal.A magas cukortartalma miatt a füge leggyakrabban desszert formájában kerül elénk, pedig előételként, salátában vagy épp a főételeinkben is megállja a helyét. A fügés előételek között előkelő helyen szerepelnek a füge-sajt párosítások, nagyon klasszul kiegészítik egymást, főleg a krémesebb, lágy, frissebb sajtokkal, így például biztos befutó a fügével kínált friss kecskesajt, de a füge-camembert páros is mindig nyerő.

Salátákban is:
belekomponálhatjuk a fügét, kifejezetten izgalmas a balzsamecetes, madársalátával, rukkolával kiegészített fügecarpaccio, de ennél egyszerűbb és szintén jó megoldás, ha a kedvelt zöldsalátáinkba beleszelünk 2-3 fügét.
Desszertnek :
készíthetünk fügés pitét, fügével gazdagított rétest, lényeg az, hogy bármilyen töltelékhez vagy süteményhez is adjuk a fügét, számoljunk a cukortartalmával, azaz a készülő sütemény adott esetben már nem igényel semmilyen hozzáadott cukrot. Friss füge hiányában nyugodtan használhatunk fügelekvárt, fügebefőttet, amivel bármikor nyarat varázsolhatunk a konyhánkba.

Főételbe is:
A mediterrán, közel-keleti fogásokban is jó helyen van a füge. A gyümölccsel készíthetünk különféle tagine-okat vagy gazdag ízvilágú ragukat, a szárnyashúsokon kívül a füge édeskés hangulatának köszönhetően jó partnere a sertéshúsnak, a báránynak és a vadaknak is. Ha nem csak a fügeszezonban szeretnénk megalkotni ezeket az ízharmóniákat, akkor érdemes készíteni néhány üvegnyi fűszeres fügechutney-t is.

A Nassoló naplopó Farkas Bettina blogíró receptje.Köszönöm neki ezt a finom süteményt!






Az utóbbi hetekben megjelentek a boltok polcain és a piacon a meleg színárnyalatokban pompázó zöld és lila fügék, amelyek nem csak nagyon finomak, hanem rendkívül egészségesek és számtalan módon felhasználható alapanyagai lehetnek a konyhánknak.

Hozzávalók:

A tésztához

A töltelékhez

A karamellhez


Elkészítése:

A tészta hozzávalóit a dagasztó gép táljába tesszük,és pár perc alatt sima tésztát keverünk.Fóliába tekerjük,és hűtőbe tesszük egy éjszakára.Másnap A karmellhez a cukrot egy lábasba tesszük, lassú tűzön megolvasztjuk.Amikor a cukor megolvadt, hozzá öntjük a  tejszínt, és simára kevergetjük.Hagyjuk kihűlni. A fügéket szeleteljük fel tisztítás után,a szárát csípjük le.Előkészítjük a kis formáinkat, nem kell külön vajazni őket, hiszen a tésztánk épp elég vajas.
A tésztát kör alakúra nyújtjuk úgy, hogy valamivel nagyobb átmérője legyen a tésztának, mint a formánknak, had érjen túl a peremen. Ha mindegyik formát kibéleltük, akkor beletesszük a karamellt.A karamellre mennek a fügék, majd ráhajtjuk a tésztát a széléről és a tetejükre 1-1 pici darab vajat teszünk.180 C fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük őket.Hagyjuk kihűlni, majd a formákból kivéve tálaljuk.Porcukorral szórjuk meg.

A Görög konyha.

, A görög konyha roppant változatos, ez pedig annak eredménye, hogy az ország, hol a Római, hol a Bizánci, hol az Oszmán Birodalom igáját nyögte. Így vették át a tésztát az olaszoktól, a kebabot és a joghurtot a törököktől, a sok egzotikus fűszert és gyümölcsöt az araboktól, és ezeket kezdték aztán kombinálni a hagyományos görög alapanyagokkal, a báránnyal, a kecskével, a változatos halakkal és a tenger gyümölcseivel.





A Földközi-tenger vidékén, vagy más néven a Mediterráneumban élő népek ételei többnyire megegyeznek abban, hogy alapjukat a rozmaring, a kakukkfű, a paradicsom, a padlizsán, a fokhagyma, az olívaolaj, a hal, a gyümölcsök és többek között a csonthéjasok adják. Ez igaz a görög konyhára is, s bár a szigetek és a szárazföld konyhája elkülönül, természetesen az alapok ugyanazok, de a vonal nem túl éles, tehát sok olyan étel van, amely mindkét területen megtalálható.
A görögök óriási hatással voltak a térség gasztronómiájára, s már 2600 évvel ezelőtt is pompás ételeket ettek és remek borokat ittak. A rómaiak tőlük tanulták meg sok alapanyag termesztését, a szőlészetet, a borászatot, és az ételek készítésének fortélyait is. Nem teljesen tisztázott, de valószínű, hogy az első szakácskönyvet is a görög Hesiodos írta.




Pikáns görög báránycomb

80 dkg csont nélküli báránycomb (nagyobb kockákra vágva),
1 nagyobb fej félfőre vágott vöröshagyma,
5 közepes gerezd apróra vágott fokhagyma,
fél kiló kockára vágott paradicsom,
2 evőkanál majoránna,
15 dkg aszalt sárgabarack,
2 evőkanál szárított menta,
0,5 l könnyű fehérbor,
1 dl citromlé,
olívaolaj,
1 evőkanál paradicsompüré,
1 teáskanál őrölt koriandermag,
2 evőkanál natúr joghurt

Az olívaolajon először a húst kezdjük pirítani, majd a vöröshagyma és a fokhagyma következik. Ezután jöhet hozzá a paradicsom, a sárgabarack, a citromlé és a bor. Kicsit hagyjuk párolódni, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, a fűszereket, és fedő alatt 30-40 perc alatt készre pároljuk. Ha elég puha a hús, a legvégén joghurttal sűrűsítjük. Padlizsánpürével célszerű tálalni, s szerintem akkor a legjobb, ha egy közepesen testes rozét választotok mellé.

Csirke souvlaki

1,5 kg csirkemell filé,
fél liter citromlé,
3 dl olívaolaj,
2 evőkanál oregano,
8-10 darab hurkapálcika,
só

Vágjátok fel a csirkemellet kb. 3 cm széles csíkokra és szúrjátok fel a pálcikákra. Egy lapos serpenyőben, keverjétek össze az olívaolajat, a citromlevet és az apróra vágott friss oreganot, majd helyezzétek bele a nyársakat. Só, bor mehet bele ízlés szerint, és legalább két órára (legjobb egy teljes éjszaka)tegyétek hűtőbe, időnként forgassátok meg, hogy a fűszerek aromája átjárja a húst. Forró grillen vagy sütőlapon süssétek, folyamatosan forgatva és a páclével locsolgatva. Körülbelül tíz perc alatt elkészül, és a nagy melegben egy pohár jól lehűtött száraz fehérborral együtt igazi frissítő ebédet vagy vacsorát tehettek az asztalra.

Hagymás-paradicsomos stifado
1 kg borjúlapocka,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 kg gyöngyhagyma,
1,5 dl száraz vörösbor,
1,5 dl olívaolaj,
4 érett paradicsom,
1 evőkanál paradicsompüré,
1 babérlevél,
só, bors

Pirítsuk meg a borjúlapockát az olívaolajban, majd ha a kéreg kialakult, kerüljön hozzá a vöröshagyma, és mikor üvegesre pirult, öntsük fel a vörösborral. Adjuk hozzá a hámozott, apróra vágott paradicsomot, egy kevés vízben feloldott paradicsompürét és a fűszereket. Ha túl sűrű lenne később adható hozzá egy kevés víz, a lényeg, hogy egy közepes sűrűségű szaftot kapjunk. Lassú tűzön nagyjából másfél órát kell párolni. Ha a hús majdnem kész, hozzá lehet adni a gyöngyhagymát is, és még egy fél órát lehet főzni.

Sajtos rétes
fél kg feta sajt,
egy csomag rétestészta,
10 dkg kemény sajt (legjobb a kefalograviera vagy a parmezán),
1,5 dl tej,
4 tojás,
friss menta,
só, bors

A fetát nyomkodjuk szét villával, majd adjuk hozzá a reszelt parmezánt vagy a kefalograviérát, a tejet, az apróra vágott mentát, a felvert tojásokat és a borsot, majd dolgozzuk össze a tölteléket. Egy tepsit kenjünk ki olívaolajjal, kenjük meg a réteslapokat is, és úgy tegyük a tepsibe, hogy az oldalakat is körbevegye. Erre jöhet rá a töltelék, végül fedjük be a maradék, szintén megolajozott tésztalapokkal, és az alsó lapok szélét bevizezve hajtsuk rá a tetejére. Utolsó mozzanatként kenjük meg a rétes tetejét olívaolajjal, és süssük egy órán keresztül.

Befejezésül jöjjön az a két étel, ételcsoport. A mezze (vagy mezzeh) perzsa eredetű szó egyszerre jelent előételt, főfogást bevezető falatokat, de használják a mártogatni való szószokra is. A mezze fellelhető a libanoni, marokkói, örmény, perzsa, török vagy számos arab konyhában is. A falafeltől a sült zöldségeken át a különféle hüvelyesekből készült mártogatósokon keresztül a lepényekig szinte végtelen hosszan sorolhatók. Kissé ismertebb testvérei az olasz antipasti, vagy a spanyol tapas, egyszóval a jobbára kézzel csipegethető, beszélgetéshez, borozgatáshoz passzoló fantáziadús ételek. A mezze igazából bármi lehet. Klasszikusnak számít a halikrapüré (taramosalata), olívaolajban eltett padlizsándarabok, egy kis tál feta, juhsajttal töltött paprika, labna (friss juhsajt), padlizsánkrém, hirtelen sült mariáki, stifado felszeletelve, bármilyen halas, húsos souvlaki, és még bőven sorolhatnám.

2015. szeptember 28., hétfő

Kecskesajtos croissan szederrel,fügével.

Sztory:


A szeder a kertemben termett,és sokféle finomságot készítek belőle.Imádom a friss lilafügét,és alig várom a szeptembert,hogy vásárolhassak belőle az üzletekben.Ezt a receptet a Food magazinban találtam, és nagyon megörültem, mert minden ami kellett hozzá,megtalálható volt  a konyhámban.A finom krémesállagú francia kecskesajt, és a szederöntet,ami fűszeres,de kellemes aromájú.Jómagam készítem az öntetet is.A friss fügékkel a vajas croissanon a szederrel és a sajtkrémmel csodás összhangban van.Egyszerűen nem lehet betelni vele.Egy reggel ami igazán jól kezdődik ezzel a finomsággal.Próbáljátok ki!Jó étvágyat hozzá.







2015. szeptember 21., hétfő

Banán és kókuszfánk.


A recept Gordon Ramsay-től származik,aki az egyik kedvenc szakácsom.Nagyon sok főzőműsorát végignéztem már,rengeteg receptjét leírtam,és filmjét megörökítettem .Számomra ő az egyik igazi szakértője a gasztronómiának. Igyekszem tanulni tőle,és ellesni egy-egy ügyes fogást.Eredetileg Malayziából származik ez utcai árusoktól való deszert.




Hozzávalók:

4 db érett de nem barna banán,  (40 dkg törve)
12,5 dkg simaliszt
1/2 csomag sütőpor
1 kk szódabikarbóna
2,5 dkg kókuszreszelék
csipet só
1 limecitrom reszelt héja
1 ek valódi vanília szirup
1 ek cukor
Növényi olaj a sütéshez

Elkészítése:

A banánt tegyük egy tálba,és jól törjük össze egy villával.Ezt követően adjuk hozzá a többi anyagot,és nem túl lágy tésztát keverjünk ki belőle. Hagyjuk 15 percet pihenni a hűtőben. Majd  bő forró olajban kanál segítségével halmokat rakjunk,és szép pirosra süssük ki, kb 2-3 perc. Közben az olajba mártsuk a kanalat, mert kicsit ragadós a massza.Sütés után itatóspapírra szedjük.Vaníliás porcukorral megszórva kínáljuk. Az egész mindössze 1 óra alatt elkészül.

2015. szeptember 20., vasárnap

Zöldséges szárnyasaprólék-leves.




Hozzávalók:

50 dkg csirkeszárny
10 dkg csirkezuza
10 dkg kolozsváriszalonna
3 ek olaj
1 ek búzaliszt
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma reszelve
2 db újhagyma
5 dkg zöldborsó
5 dkg csiperkegomba
3 db nagyobb karfiolrózsa
2 dl száraz fehérbor
2 l csirkealaplé
0,5 dl tejszín
1 db citrom
10 dkg tejföl
2 szál sárgarépa
1 szál fehérgyökér
1 kiscsokor petrezselyem
1 csomag snidling
1-2 tk só
A galuskához:
2 tojás
finomliszt
1 tk tejföl
étkezési só

Elkészítése:

A hagymát finomra vágjuk,közben egy nagyobb fazékban, olajon megpirítjuk a szalonnát,amit apróra vágunk.Ha szépen megpirult a szalonna, hozzáadjuk a hagymát, fokhagymát és a feldarabolt zuzát.Addig pirítjuk, amíg a hagyma szépen megpirul.kevés vizet adun hozzá, és  azuzát így pároljuk tovább 30 percig.Közben a répát fehérrépát újhagymát szép vékony karikára vágjuk,a gombát cikkekre, a petrezselymet és a snidlinget apróra vágjuk, a karfiolt rózsákra szedjük.
Ha a zuza majdnem puha, hozzáadjuk a répát gyökeret,  gombát, majd ráöntjük a fehérbort,és megvárjuk,még  tejesen el nem párolog.Ezután felöntjük a húsalaplével,ennek hiányában vízzel,de akkor tegyünk bele 2 db húsleves kockát.Sózzuk meg,és hagyjuk forrni.Közben egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a szárnyhúsokat,  a végét levágjuk,azt tegyük félre alaplének jó lessz.A szárnyakat ketté vágjuk, és ezeket megpirítjuk.Ha megpirultak,ezt is tegyük a leveshez a borsóval, és karfiollal, és újhagymával együtt.lassan főzzük,míg minden meg nem puhul. Közben tejszínből,és tejfölből lisztből habarást készítünk, és behabarjuk a forrásban lévő levest.Citromlével tehyük pikánssá,és kicsit forraljuk,majd tálaláskor tegyük bele a petrezselymet,és snidlinget,majd a galuskát.

Galuska:
a tojásokkal és a csipet sóval, tejföllel elkeverjük a lisztet.Sűrű tésztát készítünk, amit vágódeszkáról lobogó, sós vízben szaggatunk ki vékony csíkokat egy habkártya segítségével.Néhány percig főzzük, és leszűrjük.Ezután tálalhatjuk is.Citromgerezddel diszítjük,  aki pikánsabban  szeretné tenni.

2015. szeptember 19., szombat

Kukoricalepény fűszervajjal.


KÖSZÖNET A RECEPTÉRT SZÉLL TAMÁS SÉFNEK.A receptnek csak egyrészét készítettem el,de így is tökéletes lett.A karamellizált sonkahagymát elhagytam,mert leveshez fogyasztottuk.



Hozzávalók 2 személyre:

2 db csöves kukorica
10 dkg tejföl
1 dl sör
5 dkg liszt
1 kk sütőpor
2 tojás
2 ek reszelt parmezánsajt
1 gerezd fokhagyma reszelve
1 ek vágott petrezselyemzöld
csipet cayenne bors
ízlés szerint só
apróra vágott snidling kb 1 ek

Fűszervaj:

12 dkg vaj
1 gerezd fokhagyma
1 ek snidling aprítva
1 ek petrezselyem aprítva
cayenne bors ízlés szerint
só ízlés szerint

A fűszervaj elkészítése:
A puha vajat a finomra vágott petrezselyemmel és az apróra vágott snidlinggel citromlével, zúzott fokhagymával, 1/2 citrom reszelt héjával, sóval, és borssal majd habverővel krémesre keverjük.felhasználásig tegyük hűtőbe.


A lepény készítése:

A kukoricát megfőzzük sótlan vízben kb 15 perc kell neki.A kukorica legyen jó tejes,és friss,mert csak akkor fő meg ennyi idő alatt.Ha kihűltek levágjuk róla a szemeket egy éles késsel.keverőtálba tegyük bele a tejfölt,tojásokat, sört, majd keverjük össze.Ezután adjuk hozzá a sütőporral elkevert lisztet.Ízesítjük sóval, borsokkal, hozzáadjuk a finimra vágott petrezselymet és snidlenget, reszelt fokhagymát. Kissé sűrű masszának kell lennie.A legvégén adjuk hozzá a kukoricát, és a reszelt parmezánt.Néhány percig pihentetjük,ezután kisütjük akár a lepényt.Egy serpenyőbe felhevítünk kevés olajat majd tetszőleges méretűre sütjük ki.Forrón tálaljuk a fűszervajjal.





Rikottás nektarinos kosárka.

Rikottát sokszor tartok a hűtőben,és volt még maradék nektarinom.Ekkor jött az a gondolat,hogy ebéd utáni deszertként jó lenne egy kis omlós finomság.Egyszerű,de nagyon finom édesség.valóban nagyon finom omlós,és puha.


Hozzávalók 3 személyre:

15 dkg liszt
7 dkg vaj
1 ek cukor
pici só
1 ek jeges víz

A töltelékhez:
1 db nektarin
25 dkg rikotta túró
3 db tojás
2 ek cukor
1 ek vanília aroma
1 citrom reszelt héja
fahéjas porcukor a szóráshoz.

Elkészítése.

Három darab kis sütőformát készítünk elő,nem kell megkenni.A tészta hozzávalóit összeállítom robotgéppel,és hűtőbe teszem pihenni 1 órát.  Ha tehetem 1 nappal előtte elkészítem mindíg.16 cm-es átmérőjű tésztát vágok a kinyújtott tésztából,és bélelem ki a formákat.A tészta 1/2 cm-es vastagságú legyen.Villával megszúrkálom.A rikottához adom a tojást,cukrot aromát,és citromhéjat,és jól kikeverem.A tésztakosarakat megtöltöm vele,és mindegyikre teszek egy gerezd barackot.fahéjas porcukorral megszórom.Előmelegített sütöbe tolva 180 fokon megsütöm szép aranysárgára.Ekkor már a közepe is megsül,ami kb 25 perc.