2016. október 5., szerda

Túrós-áfonyás kelt leveles batyu.

A Blundel tésztát bizonyára sokan ismerik. Kelt vajas tészta, amiből a croissant is készül. Ebből a tésztából sokféle finomságot süthetünk,és ehhez adnék most egy tippet.Az áfonyát nagyon szeretik a gyerekek, és felnőttek egyaránt. A túrót pedig szinte mindenki.A kettő egyvelegéből kis ízesítéssel nagyon fincsi tölteléket lehet előállítani.


 




Hozzávalók a tésztához:

40 dkg süteményliszt+ a szóráshoz simaliszt
20+5 dkg vaj, vagy jó minőségű margarin
5 dkg élesztő
4 dkg porcukor
csipet só
2 dl tej
2 tojás sárgája
1 vaníliarúd kikapart magja, vagy szárított vaníliamag (Gyógynövény diszkontban kapható)


A 200 g vajból, és az összes liszt 10%-át felhasználva, tehát 400 g lisztből, begyúrjuk a vajalapot. Vigyázzunk, hogy ne puhuljon túl a vaj. Csak lassan gyúrjuk, és éppen csak dolgozzuk el simára a liszttel. Az 5 dkg vajat megolvasztjuk, majd kihűtjük. A  vajalapból formázzunk négyzet alakot és tegyük hűtőbe, egy zsírpapírba csomagolva.
Az élesztőt keverjük el a tejjel, a cukorral, a tojássárgájával és a vaníliával. Majd a liszttel, a vajjal és a sóval gyúrjuk simára a tésztát. Formázzunk gömböt a tésztából, vágjunk egy keresztet a tetejébe és fóliába csomagolva tegyük a hűtőbe.Pihentessük 30 percet.
A tészta közepét hagyjuk kissé vastagabbra, négy irányban pedig nyújtsuk meg a tésztát, mint egy kis lóherét. Helyezzük középre a megdermedt vajalapot, és csomagoljuk be a tésztába.
Kezdjük el széltében nyújtani a tésztát, igyekezzünk sarkosan. Most a tésztát „szimplán” kell behajtanunk. Ez azt jelenti, hogy a hosszanti irányban kinyújtott tésztát, jelöljük három egyenlő részre és a két oldalról hajtsuk egymásra. Tegyük vissza a hűtőbe 20 percre. Majd az így kapott három réteget forgassuk el 90 fokban és ismét nyújtsuk ki hosszanti irányban. Most „duplán” kell behajtogatnunk, ez azt jelenti, hogy a tésztát jelöljük négy egyenlő részre, majd a két végét hajtsuk be a középvonalig, ezután még egyszer hajtsuk félbe.Újra tegyük 20 percre a hűtőbe. Fontos, hogy minden egyes hajtogatás után hűtsük le a tésztát.  A hűtőből kivéve ismét nyújtsuk ki, de most csak egy szimpla hajtást végezzünk, újra forgassuk el a tésztát 90 fokban, és újabb 20 percet pihentessük.Ezután már felhasználjuk a következő sütinek a készítéséhez:


Kinyújtjuk a tésztát, és10x10  négyzetekre vágjuk.A kis négyzetek közepére helyezzünk dió nagyságú túrós-áfonyás tölteléket, majd a tészta négy sarkát hajtsuk középre. Először két oldalról, majd alulról és felülről. V ízezzük kicsit a végeit, hogy ne nyíljon széjjel.Lekenjük tojássárgájával, majd megszórjuk aprított mogyoróval. 30 percig kelesszük majd 200 C-fokos gőzős sütőben 15 percig süssük, légkeveréssel.

Krémsajtos pogácsa.

Különlegessége abban rejlik, hogy a mascarpone krémsajttól nagyon finom omlós puha lesz.







Hozzávalók:
25 dkg krémsajt
10 dkg trappistasajt
1 tojás sárgája
2 dl tejföl
2 tk só
50 dkg "Nagyi titka,, kelt tészta finomliszt
2,5 dkg élesztő
kevés tej,cukor

Elkészítése:
Az élesztőt langyos cukros tejben futtassuk fel, majd készítsük el a tésztát.
Keverjük össze a hozzávalókat egy tálban, majd robotgéppel gyúrjunk belőle szép sima tésztát.
2-3 óra pihentetjük fóliába csomagolva a hűtőben.kelés után két cipóra osszuk el a tésztát, ujjnyi vastagságúra nyújtsuk ki. A pogácsákat szaggassuk ki közepes nagyságú szaggatóval, majd tegyük szilikonnal bélelt sütőlemezre. Tojássárgájával kenjük le a tetejüket, és szórjunk rá reszelt sajtot. kelesszük még 30 percet.180 fokos sütőbe tegyük 20 -30 percre,ami a sütőtől is függ.Vigyázzunk ne süssük túl.

Marhahúsgombócos raguleves ördögszekér gombával.

Kiváló leves készíthető a nem nagyon ismert gombából, amit már egyre gyakrabban lehet kapni az üzletekben. Hazai pincékben termeszthető kiválóan, akár a laska, és csiperke, meg rókagomba mellett. Nagyon kellemes az aromája, de nem kell belőle túl sok, mert nem annak kell a dominánsnak lennie a levesünkben. Arra is ügyeljünk, hogy csak az utolsó pillanatban kell a levesbe tennünk, mert rövid a főzési ideje.






Hozzávalók:

3 evőkanál olaj
20 dkg zöldborsó
3 db újhagyma
2-3 szál sárgarépa
2 szál fehér zöldség
2 db angol zellerszár
3 db ördögszekér gomba
1 ek vágott petrezselyemzöld
1 szál rozmaring
1,5 liter húsalaplé

A gombóchoz:

40 dkg darált marhahús
1 kisebb vöröshagyma reszelve
só, bors ízlés szerint
1 db tojás
petrezselyemzöld


Elkészítése:

Egy fazékban olajat forrósítunk, és az újhagymát karikára vágva dobjuk rá. Kevergetjük közepes hőmérsékleten. A répákat tisztítás után felkarikázzuk, és a hagymára dobjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd a zellerszárat szeletelés után szintén hozzáadjuk. A rozmaringot felaprítjuk, és ízesítjük a zöldségeket. Kicsit pároljuk, majd felöntjük a húsalaplével. Amikor felforr a levesünk, akkor adjuk hozzá a borsót, és a vágott petrezselymet. A gombát felkarikázzuk, és félretesszük. A gombóchoz valókat összedolgozzuk, és megformázzuk vizes kézzel. Amikor a levesünk felforrt adagoljuk őket bele. Főzzük addig, míg a gombóc puha nem lesz, és adjuk hozzá a gombákat.Pár perc alatt elkészül, és már tálalhatjuk is.


Fügés-almás gyümölcsleves.



A szépséges zöld, és lila fügéket kombináltam őszi almával. Nagyon sok almája termett a lányomnak, de füge is megtalálható a kertjében. Sikerült egy kis fantáziával , és gyümölcsízű pudingporral besűrítve kellemes aromájú levest varázsolni hétköznapi asztalra előételnek.





Hozzávalók:

3 db alma
1 db citrom leve, és héja
10 dkg barna nádcukor
8 db vegyes színű friss füge
1 db fahéj
5 db szegfűszeg
1 kk vaníliamag őrölve
1 csomag  vegyes gyümölcsízű pudingpor 
2 dl tejföl,
1 dl tejszín
csipet só


Elkészítése:

1,5 liter vízet felforralunk. Az almákat meghámozzuk, és szeletekre vágjuk. A fügéket négybe vágjuk, és a vízbe tesszük. Beleszórjuk a cukrot, és sózzuk, majd a citrom héját lereszelve tesszük hozzá.A fűszerekkel együtt puhára főzzük kb 25 perc alatt. A pudingport összekeverjük a tejföllel, és a tejszínnel csomómentesre, és a főzőléből kiveszünk egy merőkanálnyit, amivel a 
tejszínes-tejfölös pudingot kikeverjük, hogy hőkiegyenlítéssel tudjuk behabarni. Erre azért van szükség, hogy ne legyen csomós a levesünk, és ne kapódjon össze. Nem szép látvány az így készült étel.Pár percig kevergetjük, majd citromlével adjuk meg a savas ízhatást,és a színe is szebb lesz a levesünknek. A fahéjat, és a szegfűszeget kivesszük a levesből, és már tálalhatjuk is melegen, de aki hidegen szereti, az hűtse le, és fogyassza egészséggel!


Mandulás aranygaluska vaníliasodóval.


Az aranygaluska klasszikusa. Azonban mandulával izgalmasabb, mint dióval. Még akkor is, ha a mandulának égbeszökkenő ára van. Szerencsére ez évben sikerült mandulát szednem, és így dúskálhatok benne bőven. Lesznek teendőim a tisztításával. Nekem ez is öröm, hiszen egy nagyon finom magról van szó, amiből számtalan finomság készülhet. Íme az én általam készített aranygaluska vaníliasodóval, melynek tésztájába áfonyát rejtettem el, hogy izgalmasabb legyen.





Hozzávalók a tésztához:

10 dkg vaj
50 dkg liszt
1 kávéskanál só
2,5 dl tej
7,5 dkg porcukor
3 dkg élesztő
2 tojássárgája
5 dkg vörösáfonya

A töltelékhez:

15 dkg darált mandula
5 dkg cukor
5 dkg vaj

A sodóhoz:

6 dl tej
3 ek  cukor
1 csomag vaníliás pudingpor
1 vaníliarúd kikapart magja


Elkészítése:

1. A tésztához a lágy vajat elmorzsoljuk a liszttel és a sóval. A tejet meglangyosítjuk a cukorral, belemorzsoljuk az élesztőt, felfuttatjuk, majd beletesszük a tojássárgáját.Az élesztős részt a lisztes részhez adjuk,az áfonyát is beledolgozzuk, és sima tésztává dagasztjuk. 30 percig szobahőmérsékleten, letakarva kelesztjük.
2. Kissé átgyúrjuk a tésztát, majd lisztezett munkalapon 1,5-2 cm vastagságúra nyújtjuk.2,5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
3. A töltelékhez összekeverjük a darált mandulát és a cukrot. Egy négyszögletes sütőtálat kivajazunk, és ebbe rétegezzük a tésztakorongokat úgy, hogy közben olvasztott vajjal megkenjük az oldalukat egy ecsettel, és a mandulatölteléket szórunk a rétegek közé.A tetejét is megszórjuk vele.
4. letakarva 15-20 percig kelesztjük, 165 fokos sütőbe 35-40 percig sütjük.Sütés közben spricceljünk egy kis vizet a sütőtérben, hogy gőz keletkezzen.
5. A sodóhoz híg pudingot főzünk a vanília kikapart magjával, és a cukorral.Hidegen vagy melegen tálaljuk az aranygaluskával.

2016. október 3., hétfő

Az egészséges táplálkozás titka.

Jó  tanács, amit illik megfogadni!

 Soha ne vegyítsük a gyümölcsöt és édességet az ételekkel. Gyümölcsöt csak éhgyomorra fogyasszunk, vagy fél órával evés előtt vagy 2 órával azután. A cukor, méz, fruktóz vagy dextróz gátolja a gyomornedv kiválasztását, így ha étkezés közben vagy közvetlenül utána fogyasztjuk, puffadást és teltségérzetet okoznak.
• Ne vegyítsük a zsíros ételeket (vaj, zsír, tejföl, szalonna, olajok) a fehérjedús és keményítőbe gazdag ételekkel. A zsír és fehérje keveréke nagyon nehezen ürül a gyomorból a vékonybélbe, emellett pedig a zsír-keményítő keverék emésztetlen marad, mi több, tele van kalóriákkal.
• Ne fogyasszunk vizet étkezések alatt és közvetlenül utána sem. Ugyanis ez lemossa, felhígítja a gyomornedvet és lassítja az emésztést. Vizet evés előtt 20-30 perccel igyunk.
• A tej éhgyomorra a legjobb és ne keverjük semmilyen más élelmiszerrel (esetleg teljes kiőrlésű kenyérrel).
• Ne társítsuk a savas gyümölcsöket(narancs, alma, erdei gyümölcs, stb.) az édesekkel (banán, körte).


Lilafüge

Paradicsom



Zöldspárga
Banán,őszibarack,
Őzlábgomba
Lila-fokhagyma
Lilafüge
Málna
Körte,kakhiszilva
Ananász
Citrom
Áfonya

Vegyes zöldségek

2016. szeptember 22., csütörtök

Caponata ( szicíliai padlizsánragu)

Szicília a történelmi helyezkedésénél fogva, sajátságos ötvözete az olasz görög és arab konyha jellegzetes vonásainak.Ételeik gyakran édes-savanyúak, és aszalt, és friss gyümölcsökkel társítják őket.





Hozzávalók 2 személyre:

  • 1 nagyobb padlizsán
  • 4 db paradicsom
  • 1 db vöröshagyma
  • 3 szál szárzeller
  • 1 ek aranymazsola
  • 1/2 dl vörösbor
  • só, bors
  • 10 db kimagozott fekete olívabogyó
  • 20 db kapribogyó
  • 1+5 ek olívaolaj
  • 2 ek. balzsamecet
  • 1 ek. cukor 
  • néhány bazsalikomlevél
  • 5 dkg fenyőmag



Elkészítése:

1. A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk. A padlizsánokat 2 cm vastag szeletekre, majd 2 cm-es csíkokra vágjuk, felkockázzuk. Szürőtálba tesszük, megszórjuk  sóval, 30 percig pihentetjük, hogy kesernyés levét kidobja.Majd leöblintjük, és lecsepegtetjük róla a vizet.

2.A paradicsomokat 2-3 percre forró, majd hideg vízbe merítjük, meghámozzuk  félbevágjuk, szelíden megnyomva magjaikat-levüket eltávolítjuk, húsukat kockákra aprózzuk. A hagymákat és a zellerszárakat vékonyan felkarikázzuk. Az olíva- és a kapribogyót leszűrjük,  felaprítjuk.

3. 1 ek. olajat felforrósítunk, rádobjuk a hagymát, 1 percig pirítjuk, majd fedő alatt megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a paradicsomot, a zellert, az olíva- és kapribogyót  fedő nélkül, szelíd tűzön 10 percig főzzük.

4. Közben a padlizsánt leöblítjük, kinyomkodjuk, 3-4 rétegben összehajtogatott papírkendőre terítjük, felitatjuk róla a nedvességet. A maradék 5 ek. olívaolajat felforrósítjuk, beledobjuk a padlizsánkockákat, és fedő nélkül, mérsékelt tűzön, folyamatosan keverve aranybarnára sütjük (5-6 perc).

5. Hozzáadjuk a hagymás-zelleres paradicsomot , a balzsamecetet és a cukrot . Élénk tűzön, szüntelenül keverve főzzük. Ha szükséges, csak a végén sózzuk.

6.  Tálaláskor bazsalikommal díszítjük, pirított fenyőmaggal megszórjuk. Mártogatóként, fokhagymával bedörzsölt pirítósra kenve fogyasszuk, vagy grillezett húsok mellé.

2016. szeptember 21., szerda

Füstöltízű sárgaborsópüré-leves.

Ezt a klasszikus receptemet a zacskós levesek ihlették.Füstölt ízű krémlevest lehetett régen kapni,és a párom szerette.Akkor miért ne csinálnék házilag én is ilyen levest, kérdeztem magamtól? Hiszen a zacskós levesek ideje lejárt nálam már!A frissen készült ételek nálam jobban bejönnek, mint a porok,hiszen már van rá időm, hogy elkészítsem.Íme, a régi blogomon is szerepelt már a G-Portálon.



Hozzávalók:




10 dkg száraz sárgaborsó



1 db vöröshagyma



3 babérlevél



1 mokkáskanál őrölt fehér bors



10 dkg füstölt kolozsvári szalonna de jó bele a szalonnabőrke vagy esetleg sonka



1 dl tejszín



1 kávéskanál csilipaprika
Elkészítés módja
A sárgaborsót megmossuk és előtte lévő nap beáztatjuk, mert sajnos lassan fő meg. A vöröshagymát tisztítás után apró kockára vágjuk, és 2 evőkanál olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a csilipaprikát, a borsot, babért, majd felöntjük 1 liter vízzel. A borsót átmossuk és fazékba rakjuk és jól elkeverjük. A szalonnát 3 darabra vágjuk és úgy tesszük a levesbe. Lassú lángon puhára főzzük a borsót, botmixerrel pürésítsük, de előtte kivesszük belőle a babért és szalonnát. A tejszínt elkeverjük benne és utánasózunk ha szükséges. A szalonnát apróra vágjuk és a leveshez kínáljuk, vagy levesgyönggyel koronázzuk meg a csészékben, kinek-kinek ízlése szerint.


2016. szeptember 20., kedd

Szűzpecsenye tejszínes ördögszekérgombával gnoccival.



Nagyon szép ördögszekér gombát kaptam a minap a Lidl-ben. Törtem a fejem, hogy mit kéne belőle kihozni valami gyors, és finom ételt. Készen vettem gnocchit, és vadászmártást. Igaz, hogy nem vagyok oda a félkész zacskós termékekért, de a gyorsaság fontosabb. Amúgy sem tudnék borjúcsontot elővarázsolni, mert nem nagyon lehet felénk kapni,amiből lehetne készíteni a mártást, és eléggé macerás dolog is. Így tehát kevés hozzávalókból elkészült a második fogásom ebédre.



Hozzávalók.

20 dkg laska ördögszekér gomba
30 dkg sertés szűzpecsenye
3 ek olaj
1 csomag vadászmártás (Aldi)
1 dl tejszín
1 csomag gnocchi
1 ek liszt
só, bors

Elkészítése:
Egy serpenyőben felhevítem az olajat. Az érmékre vágott szűzeket sózom, borsozom, majd lisztbe mártva tettem sülni.Mikor mindkét oldalára szépen megsülnek, és puhák, akkor jó.Ha makacsabb hússal van dolgunk, akkor fedjük le, és puhítsuk a húst, majd süssük zsírjára.Kevés vizet ajánlok alája önteni. Amikor elkészültek kiveszem a serpenyőből egy tűzálló tálba és melegen tartom. A gnocchikat kifőzöm sós lobogó vízben 5 perc alatt, és azt is félreteszem tálalásig. Kevés olajjal összerázom. A gombát megtörlöm, és szeletekre vágom hosszában. Megint olajat hevítek, és rádobom a gombaszeleteket.Pár percig pirítom, majd vizet öntök rá, és a vadászmártás alapot hozzákeverem.Utána sózom, még ízesítem, és tejszínnel felöntöm.1-2 perc alatt kiforralom, és már tálalhatom is a hússal, és a gnocchival.


Kolbászos krumpligombóc



Benke Laci bácsit évtizedek óta ismerem, és ki ne! Amikor az egyik karácsonyon a lányomtól megkaptam képes receptkönyvét, annyira megörültem, hogy sorra vettem a könyvbeli recepteket, és elkészítettem a család örömére. Főleg a levesek, és sütemények érdekeltek, de bármi amihez hozzányúl, annak értelmet ad a gasztronómiában. A tradicionális magyar konyha nagymesterének tartom. Azonban ő is, mint én, szereti kombinálni az ételek hozzávalóit más konyhák ízvilágából. Humoráról nem is beszélve, mert egy nagyon aranyos vidám, nagy tudású elme.Nem lehet nem szeretni.Most az ő ételét készítettem el ebédre a minap, nagyon ízlett. Nagyon minimális eltérés azonban van,mert hát mindig változtatok mindenen egy picikét. Ez nem rontott az élvezeti értékén, sőt, talán javított is.








Hozzávalók:

50 dkg burgonya
15 dkg liszt
2 db tojás
25 dkg kolbászhús
7 dkg sonka
5 dkg sajt
só, bors,fűszerpaprika

A paprikamártáshoz:

1 db vöröshagyma
3 ek olaj
2 gerezd fokhagyma
kisebb db kápia paprika 
1 tk piri-piri szósz
1 db hámozott paradicsom
fűszerpaprika 1 kk
só, frissen őrölt bors
2 dl tejszín, 1 dl víz
2 teáskanál étkezési keményítő
1 csokor vágott petrezselyemzöld

Elkészítése:

A burgonyát megfőzzük, és krumplinyomón áttörjük.
Sózzuk, hozzáadjuk a tojásokat, és lisztet.Lisztezett deszkán hosszúkás rúddá formázzuk, és 2 cm-es darabokat vágunk belőle egy spatulával.A kolbászhúst bekeverjük a sonkával,és a sajttal, majd ellapítjuk a krumplis tésztát, és egy teáskanálnyi tölteléket teszünk a közepébe, és összenyomjuk. Formás gombócokat készítünk, majd forrásban lévő sós vízben addig főzzük, míg a gombócok a víz felszínére nem jönnek. Akkor még 1-2 percig hagyjuk, majd szűrjük le, és olvasztott vajra szedjük ki ha lecsöpögött róla a víz.tegyük meleg helyre.
A paprikaszószhoz a hagymákat az olajon pároljuk, majd a paprikát felaprózva a paradicsommal hozzádobjuk.A fűszerekkel ízesítjük.ha megpuhult minden, akkor botturmix segítségével sima mártássá keverjük. A tejszínt ezután adjuk hozzá, és a vízben elkevert keményítővel besűrítjük visszatéve a tűzhelyre. 1-2 perc alatt elkészül, és már tálalhatjuk is a gombócokkal,megszórjuk frissen vágott petrezselyemzölddel.Jó étvágyat hozzá!

Vaníliakrémes almás piskótakocka.


Bármilyen almás süteményt készítek, annak mindíg sikere van. A piték már olyan unalmasak, de még mindíg viszik a prímet. Megúnhatatlannak tűnik, vagy mégsem? Hol a Nagyié, hol az anyué, dédié, vagy szomszéd Juliska nénié, de mindíg más-más ízük, és formájuk van.Többfélét kipróbáltam, és kisérletezek az ízekkel, de nekem a marcipános, és pudingos-almás ízlik a legjobban.Ez is egy pudingkrémes változat.








Hozzávalók:
5 tojás
6 evőkanál cukor
3 ek víz
1/2 csomag sütőpor
5 ek liszt
1 ek étkezési keményítő

2-3 db nagyobb alma
2 ek barna nádcukor
3 dkg  vaj
1-2 ek citromlé
2 csomag vaníliás pudingpor
2 dl tejszín
6 dl tej
4 ek cukor
5 dlg vaj
porcukor a szóráshoz


Elkészítése:

Először a piskótát készítjük el.Ehhez a tojások fehérjét kemény habbá verjük 1 ek cukorral,és pici citromlével.A tojások sárgáját a vízzel és a cukorral habosra felverjük egy robotgép segítségével.A lisztbe keverjük a sütőport.A tojássárgájába adagoljuk a habot, és a lisztet felváltva, és körkőrösen óvatosan keverjük el, ne törjön össze.Lisztcsomók ne legyenek benne, arra vigyázzunk.
Egy 20x30 cm-es tepsit vajjal kikenjük, és liszttel megszórjuk. Ebbe öntjük a piskóta masszát, és eligazítjuk. Előmelegített sütőben 170 fokon sütjük tűpróbáig, kb 20 perc hőlégkeverésesben.Közben az almát meghámozzuk, és durva reszelőn reszeljük le.Egy serpenyőben vajat teszünk, és  a nádcukorral a citromlével,  addig pároljuk, míg elpárolog a leve.hagyjuk kihűlni. A tejet a tejszínnel a cukorral felforraljuk, egy kevés tejben feloldjuk a pudingporokat, és a felforrt tejben sűrűre keverjük, illetve főzzük.Még melegen tegyünk 5 dkg vajat hozzá, és hagyjuk többszörös keveréssel kihűlni.Azonnal nekilátunk a süteményt betölteni. A piskótát kivesszük a tepsiből, és kettévágjuk. Mindkét felét a vaníliakrémmel megkenjük, és az egyikre rákenjük az almatölteléket,a másikat pedig ráfordítjuk, és lenyomatjuk. Hűtőbe tesszük hogy szeletelni lehessen 2 órára. Tálalás előtt a tetejére vaníliás porcukrot szórunk, majd vízbe mártott késsel szeleteljük kockákra.