2016. november 17., csütörtök

Királyréti sült kacsa birsalmás káposztával

Márton napi ételünk, nem libából, hanem kacsacombból készült. 
Tours-i Szent Márton ünnepnapjáhoznovember 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon.
A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.


Hozzávalók:

6 db pecsenye kacsacomb
1 kanál só
1,5 dl tej
kevés őrölt bors

A körethez:
1 kg fejes káposzta
2 közepes birsalma
2 ek barna nádcukor
2 ek olaj
só, csipet fahéj,és őrölt kömény
1-2 ek balzsamecet

Szarvasgombás krokettet adunk mellé.
Elkészítése:

A kacsacombot besózzuk,állni hagyjuk, hogy jól átjárja a só. tepsibe rakosgatjuk, megborsozzuk, és fóliával letakarva sütjük.Félidőben leöntjük a zsírját, és leöntjük a tejjel. Zsírjára sütjük már fólia nélkül, és szép aranybarnára pirítjuk a bőrét. A káposztát vékonyra csíkozzuk, és besózzuk.Aztán kicsavarjuk a levétől, és a barna cukrot enyhén világosra karamellizáljuk, majd a káposztát rárakjuk. Jól keverjük össze, és fűszerezzük be.Néha kevergessük, nehogy lesüljön. A birset meghámozzuk, és előfőzzük kevés citromlével, és vízzel fűszerekkel. A kész káposztát savanyítjuk balzsamecettel. A félig puha birset a  káposztához adjuk, és így tálaljuk a sült kacsacomb mellé.Nagyon ízletes zamatos köretet kapunk.Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése