2016. szeptember 20., kedd

Fügemánia.


A magas cukortartalma miatt a füge leggyakrabban desszert formájában kerül elénk, pedig előételként, salátában vagy épp a főételeinkben is megállja a helyét. 




 A fügés előételek között előkelő helyen szerepelnek a füge-sajt párosítások, nagyon klasszul kiegészítik egymást, főleg a krémesebb, lágy, frissebb sajtokkal, így például biztos befutó a fügével kínált friss kecskesajt, de a füge-camembert páros is mindig nyerő.

Salátákban is belekomponálhatjuk a fügét, kifejezetten izgalmas a balzsamecetes, madársalátával, rukkolával kiegészített fügecarpaccio, de ennél egyszerűbb és szintén jó megoldás, ha a kedvelt zöldsalátáinkba beleszelünk 2-3 fügét.

Desszertnek


Desszertnek készíthetünk fügés pitét, fügével gazdagított rétest, lényeg az, hogy bármilyen töltelékhez vagy süteményhez is adjuk a fügét, számoljunk a cukortartalmával, azaz a készülő sütemény adott esetben már nem igényel semmilyen hozzáadott cukrot. Friss füge hiányában nyugodtan használhatunk fügelekvárt, fügebefőttet, amivel bármikor nyarat varázsolhatunk a konyhánkba.

Marcipánnal töltött füge mandulás köntösben.

Hozzávalók: 
4 db füge 
10 dkg marcipán 
A bundához: 
1 db tojás 
2 evőkanál liszt 
1 dl pezsgő 
1 mokkáskanál porcukor 
csipet só 
8 dkg szeletelt mandula 
étolaj a sütéshez 
A mártáshoz: 
2 evőkanál cukor 
2 dl vörösbor 
1 szem szegfűbors 
a füge kikapart belseje 
1 teáskanál hideg vízzel elkevert keményítő 

A sabayonhoz: 

4 db tojás sárgája 
0,5 dl bodzaszörp Elkészítés: A füge alját levágjuk, a belsejét kiskanállal kikaparjuk, félretesszük.

Elkészítjük a sűrű palacsintatésztát: ehhez a bunda összes hozzávalóit habverővel simára keverjük, pihentetjük, míg elkészítjük a vörösbormártást.

A cukrot világosbarnára karamellizáljuk, hozzáöntjük a vörösbort, a felére főzzük, és a hideg vízzel elkevert keményítővel besűrítjük (tálalhatjuk, hidegen vagy melegen is).

A töltött fügéket a masszába mártjuk, meghempergetjük a mandulában, és forró olajban pirosra sütjük, papíron lecsepegtetjük.

A sabayonhoz a tojássárgákat keverőtálba tesszük, hozzáöntjük, a bodzaszörpöt és a martinit, majd gőz felett habosra verjük, amíg szép krémes lesz.

A fügéket a kétféle mártással tálaljuk.

0, 5 dl vermouth (martini)

Dunszt Zsolt receptje.

Töltött füge:

Hozzávalók:
8 füge
15 dkg friss kecskesajt
2 evőkanál sovány túró
3 dkg fenyőmag (bioboltokban kapható)
2 ágacska citromfű
2 teáskanál méz
3 teáskanál ribizlilikőr 

Elkészítés: A fügéket megmossuk, megszárítjuk, és úgy vágjuk félbe, hogy a gyümölcsök alja egyben maradjon, így tudjuk kiszedni belőlük a gyümölcshúst. A friss sajtot elkeverjük a túróval, a pirított fenyőmaggal, a finomra vágott citromfűvel és a füge húsával. A masszát az üres fügehéjba töltjük. A mézet elkeverjük a likőrrel, és a keveréket a gyümölcsökre csepegtetjük.





2016. szeptember 9., péntek

Pudingos túrós lepény mandulaforgáccsal.

Sokan szeretik a túrót, és az abból készült finomságokat. Nagyon jól teszik, mert én is szeretek készíteni belőle sütiket, és kelttésztát, no meg ételeket is. Az édesanyám gyerekkoromban csak túrós tésztát készített, mert nem voltunk valami jó módban, de nem emlékszem rá, hogy buktát, vagy pitét varázsolt volna az asztalra. Azt gondolom, boldog lenne, hogy lánya tud mást is sütni a kedvelt túróból, és örülne ha megkóstolhatná! Sajnálom, hogy már nincs közöttünk. Hiányzol Anyukám! Remélem látod odafentről!








Kelt tészta hozzávalói:
40 dkg liszt
1,5 dl tej
10 dkg vaj
1 csomag élesztőpor
5 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csipet só
1 tojás
A tésztából 40 dkg -ot használjunk fel,a maradékból más édes tésztát készíthetünk.
A rátéthez:
1 csomag vaníliás pudingpor
25 dkg túró
4 dl tej
3 ek cukor
1 vaníliás cukor
2 db tojás
2 ek étkezési keményítő
A tetejére 5 dkg mandulaforgács

Elkészítése:
A tészta hozzávalóit bedagasztjuk egy dagasztógéppel, és hűtőbe tesszük 1 órát pihenni. Addig a tölteléket elkészítjük. A pudingot megfőzzük, és hagyjuk kihűlni.A tojássárgákat a 2 ek cukorral habosra kikeverjük, és a pudighoz keverjük a túróval együtt.A tojásfehérjét csipet sóval keményre felverjük, és a keményítővel felváltva adagoljuk a túrós krémhez.35x20 cm-es nagyságra kinyújtjuk a tészta felét, és sütőlapra helyezzük, amit előtte szilikonnal béleltünk ki ,vagy sütőpapírral. A krémet ráhalmozzuk a tetejére, és megszórjuk mandula forgáccsal.180 fokon előmelegített sütőbe tolva kb 35 perc alatt elkészül.Hőlégkeverésest használtam, de mindenki maga tudja a sütője hogy süt, estleg további 10 perc sütés még lehetséges, de szerintem nem szükséges.


2016. szeptember 8., csütörtök

Citromtorta Capri szigetéről.


Európa egyik legcsodásabb helye capri, a Nápoly mellett található gyönyörű sziget. Autóval nem lehet eljutni ide, csak hajóval közelíthetjük meg. A sziget egyik természeti különlegessége és Capri egyik jelképe a Nápolyi-öbölnél található három szikla a Faraglioni-sziklák, külön nevük is van: Stella- a fő szigethez kapcsolódik,
Faraglione di Mezzo és Faraglione di Fuori. Kihagyhatatlan látnivaló még a Kék-barlang. A szigeten két város található Capri és Anacapri, ahol csodás bárokat éttermeket találunk. Ottjártunkkor sajnos keveset tudtunk belőle látni, mivel hatalmas tömeget vonz nappal is ez az apró kis városka. nagy népszerűségnek örvend, hiszen sztárok sokasága szokott itt nyaralni.A szigeten nagy mennyiségben termesztik a citromot ebből készül a mandulás citromtorta, a hely egyik gasztronómiai csemegéje. Egy legenda szerint az 1920-as években Carmine di Fiore cukrászmester műhelyében született . Elfelejtett lisztet tenni a mandulatortába, amit Al Capone kérésére a rossz előéletű amerikainak készített.


Nagyon kevés idő állt a rendelkezésünkre, a nagy tömegben még kávét is alig tudtunk elfogyasztani 
egy fagyizóban. A  különleges kerámiákat azonban nem hagyhattam ki, mert ilyen gyönyörűeket csak Olaszországban készítenek, és citrom motívumokkal diszítettek csak itt vásárolható meg.A likőrt is itt vásároltuk, és kóstoltuk.



.
Csodálatos hely!
Sajnos mi nem kóstolhattuk sehol sem meg, ezt a fantasztikus ízű sütit, úgy hogy most úgy döntöttem, nem hagyom ki, előkerestem a receptjét és elkészült íme: 

Én lime citromot használtam, mert a nálunk kapható citromoknak savasabb az aromájuk. Kellemesebbnek találtam a zöldet, és a héját is. Remélem megbocsátanak ezért, mert eltértem az eredeti recepttől.







Hozzávalók 8 szelethez:

A tésztához:

3 citrom reszelt héja és facsart leve
15 dkg vaj
20 dkg kristálycukor
2 dkg vaníliás cukor
vagy aroma
4 db tojás
2 ek limoncello (citromlikőr)
20 dkg őrölt mandula
10 dkg étkezési keményítő

A tálaláshoz:
1 citrom 
1 ek porcukor

A citromos tejfölhöz:
1,5 dl tejföl
2 ek porcukor
1 citrom reszelt héja

Elkészítése:
Kivajazunk egy 24 cm-es csatos tortaformát, és kilisztezzük.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
A citromokat alaposan megmossuk, héjukat lereszeljük, levüket kicsavarjuk.
Nagy tálban összekeverjük a szobahőmérsékletű vajat a cukorral a tojások sárgájával majd a citromok reszelt héjával, facsart levével és a likőrrel.
A másik edényben a tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan az előző keverékhez forgatjuk, és hozzáadjuk a darált mandulát meg a keményítőt.
Csomómentesre keverjük.
 A tortaformába öntjük a keveréket, és a sütőbe tesszük.10 perc elteltével a hőfokot 150 fokra visszavesszük, és a tortát további 30 percig sütjük.Hűlni hagyjuk. Közben a citromos tejfölhöz a maradék citrom héját lereszeljük, elkeverjük a tejfölben  a porcukorral együtt.Jól behűtjük. A kész süteményt megszórjuk porcukorral a felkarikázott citrommal diszítjük. A tejfölt külön kínáljuk hozzá, vagy rá is öntheti.

2016. szeptember 6., kedd

Csicseriborsó leves.( Zuppa di Ceci )

A csicseriborsó rendszeres fogyasztása csökkenti a koleszterinszintet, így csökken a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulása. Nagyon alacsony a glikémiás indexe, ezért a cukorbetegek számára különösen ajánlott a
fogyasztása. Nagy a protein-, antioxidáns- és vastartalma. Vegetáriánusoknak kihagyhatatlan! Az indiai konyhában igen gyakori a felhasználása. Néhány éve kezd újra feltünedezni  a hazai bioboltok polcain. Termesztése száraz körülmények között is eredményes, alig van kártevője, nem zsizsikesedik. Jobb az emészthetősége és a biológiai értéke, mint a babé vagy a lencséé. Diabetikus és gyógyászati hatása is figyelmet érdemel. Ha van egy kis területünk, akkor igazán érdemes a csicseriborsó mellett döntenünk.

Ez a leves nem először készült nálam, ugyanis nagyon szeretjük ezt a nagyon említésre méltó hüvelyes növényt. Hagyományos, és különleges, keleties, és nyugatias,tehát teljesen mindegy, mert kellemes íze van a megfelelő zöldség, és fűszerek társaságában. Egyszerűen lenyűgöző mennyire sokoldalú.


Hozzávalók:

1 üveg csicseriborsó 
1 doboz paradicsom hámozott (konzerv olasz)
2 db közepes burgonya
2 db sárgarépa
1 db zsenge cukkini
só, bors
5 levél zsálya
1 szál rozmaring
2-3 ek olívaolaj
1 dl tejszín
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
5 dl húsalaplé
1 ek szójaszósz


Elkészítése:
Egy fazékban hevítünk olíva olajat, és a kis kockára vágott hagymát, és fokhagymát pároljuk rajta.Sózzuk, borsozzuk, majd a cukkinit reszeljük le, és a sárgarépákat is durva élű reszelőn. Rádobjuk őket a hagymára, és jól elkeverjük. A burgonyát hámozás után felkockázzuk, és azt is hozzáadjuk.A konzerv paradicsomot felaprítjuk, éa az egész doboz tartalmával felöntjük a zöldséges keveréket.20 percig főzzük, majd a csicseriborsót a levével együtt hozzáöntjük a leves tartalmához, és felöntjük a húsalaplével. A zöld fűszerekkel, szójaszósszal ízesítjük. Készre főzzük.
A levesből 2 dl -t kiveszünk egy magas edénybe, és turmixoljuk össze. Ezzel besűrítjük ezt a nagyon tartalmas levest. A tejszín már csak a ráadás, 2 perces melegítés után már tálalhatjuk is.


Marcipános-pisztáciás csiga


A torták és édes sütemények könyvéből készítettem ezt a nagyon finom csigákat.Érdemes az ízekkel kísérletezgetni, mert annyiféle variáció van, hogy szinte kimeríthetetlen.




Hozzávalók a töltelékhez:

10 dkg magozott datolya
1/2 dl rum
1 teáskanál szódabikarbóna
3 dkg zöld natúr pisztácia aprítva
20 dkg marcipánmassza
5 dkg mandula
5 evőkanál tejszín
1 tojássárgája
sütőpapír
liszt a tészta kinyújtásához.

Kelt tészta hozzávalói:


40 dkg liszt
1,5 dl tej
10 dkg vaj
1 csomag élesztőpor
5 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csipet só
1 tojás
A tésztából 40 dkg -ot használjunk fel,a maradékból más édes tésztát készíthetünk.

Elkészítése:


A datolyát felaprítjuk, tálkába rakjuk. A szódabikarbónát 1 dl meleg vízbe keverjük. A datolyára öntjük, és hagyjuk 20 percig puhulni.Ezután a felhasználás előtt kicsavarjuk belőle a datolya húsát,rummal meglocsoljuk és keverjük a töltelék anyagaival össze. A mandulát ledarálva, a marcipánt kézzel csipkedjük össze, és keverjük hozzá, a vaníliás cukrot, vagy aromát is. A tejszínnel kenhető masszává alakítjuk.

A tészta hozzávalóiból egy dagasztó gép segítségével sima tésztát gyúrunk, majd 1 napot állni hagyjuk a hűtőbe. Lisztezett deszkán kinyújtjuk téglalap alakúra a tésztát, és a töltelékkel megkenjük. a sütőt 200 fokra előmelegítjük. Kibéleljük a tepsit szilikonnal, vagy sütőpapírral.A tészta szélén 1,5 cm-es sávot üresen hagyunk. A szemközti oldal felől feltekerjük a tésztát , és a végén lévő üres részt rányomkodjuk a tekercsre. Úgy a legkönnyebb ha bevizezzük kissé az ujjunkkal.A rudat 2 cm vastag szeletekre vágjuk.Egymástól kis távolságra rakjuk a szeleteket. A tojás sárgáját felverjük 1 kiskanál vízzel, és megkenjük vele a csigákat. Megszórjuk őket darabolt pisztáciával. A sütő középső fokán 15 perc alatt készre sütjük.Spriccelhetünk vizet a sütő terébe hogy gőz keletkezzen mert akkor finom puhák lesznek a csigák, és nem száradnak ki hamar. Porcukorral megszórva kapszlikba rendezve kínáljuk.

Mini Penne Rigate Verdi.


Olaszországból hoztam ezt a nagyon aranyos tésztát,ami gyerekesnek tűnik, de nekem éppen ezért tetszik, mert először láttam ilyet. Az Interneten persze régóta szerepel a Barilla tészta fajták között, de én most találtam rá. Azonnal el is készítettem a receptjét.Mindenkinek nagyon ízlett, főleg az unokámnak. Nálunk még nem találkoztam az üzletek polcain ezzel a fajtával.








Hozzávalók:

35 dkg Mini Penne Rigate cukkinis-spenótos Barilla
25 dkg spenót
15 dkg zöldborsó, lehet mirelit is
30 g Parmezán sajt reszelve
5 g vágott hagyma
2 db zsenge cukkini 
2 evőkanál olívaolaj
só, és fehér bors őrölve

Elkészítése:

Az apróra vágott hagymát olíva olajon pároljuk,rádobjuk a mosott, és leszárított és vágott spenót leveleket (Új-zélandi a legjobb hozzá),sózzuk, borsozzuk, 5 percig főzzük. Majd a tészta főzőlevéből 1 merőkanállal hozzátéve a spenóthoz,turmixoljuk.Az így kapott pestohoz tesszük a borsót, amit előtte puhára főztünk. A tésztát forrásban lévő sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük.A mártással összekeverjük a tésztát, és reszelt parmezánnal tálaljuk.

Ördögszekér gombás burgonyagombócok (Ördögszekér laskagomba)

Nemcsak a legnagyobb, de a legfinomabb tagja a laskagombák nemzetségének az ördögszekér gomba. Pikáns ízével az ínyencek kedvence, de a szakácsok is szeretik, mivel sokfelé termesztik, így egész évben jó minőségben kapható.




















Hozzávalók: 

  • 200 g ördögszekér-laskagomba, 1 db vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 50 dkg  burgonya, 2 szelet toast kenyér, 
  • 1-2 evőkanál vaj, és 1-2 ek olívaolaj, 1 ek vágott petrezselyem, só, frissen őrölt fekete bors, liszt a forgatáshoz
  •  
Elkészítés módjai:

1. Vágjuk apróra a gombát a hagymát és a fokhagymát,
a gombával pirítsuk meg kevés olajon. 
2. Aprítsuk fel a toast kenyeret is, és vajon süssük aranybarnára.Hámozzuk meg a burgonyát, majd főzzük meg és törjük össze a felét.
A másik felét reszeljük le.
3. Ezután minden összetevőt keverjünk össze, majd adjuk hozzá a krumplilében lerakódott keményítőt. Sózzuk ízlés szerin.Formáljunk a masszából kis gombócokat ,  majd forrásban lévő vízbe dobjuk pár másodpercre.
4. Azután kiszedjük, és hagyjuk hűlni. Újraformáljuk, lisztbe beforgatjuk, és süssük át ropogósra kevés olíva olajon.Ezután tálaljuk pirított ördögszekér gombával, zöldségekkel, és kedvenc húsunkkal.

Jó ha tudjuk
Már finom, gyógynövényeket idéző illatának is nehéz ellenállni, de kemény húsának elsőrangú íze az, aminek köszönhetően az ördögszekér gomba előkelő helyet harcolt ki magának a konyhaművészetben – és nem csupán a hasonló ízű és állagú vargánya alternatívájaként, hanem saját jogon is. Ettől függetlenül rengeteg csodás vargányás receptet kelthetünk életre vele a vargányaszezonon kívül, de pikánssága révén izgalmas aromát csempész e fogásokba. Éppoly finom nyersen, salátában, mint carpaccióként vagy pörköltként, főzve, sütve és grillezve. E lenyűgöző külsejű gomba a húst is jól helyettesíti a vegetáriánus konyhában, mivel bárhogy is dolgozzuk fel, a húsa szép merev marad, sohasem válik szivacsossá.

Az ördögszekér gomba akár 10 centiméter magasra is megnő, fehér tönkje, 3-12 centiméteres átmérőjű kalapja és a tönkre lefutó világosbarna lemezei révén nem nehéz felismerni. A legszebb példányok akár 300 grammot is nyomhatnak. A vargányával ellentétben az ördögszekér gombát termeszteni is lehet, legalábbis a megfelelő éghajlaton. A gomba hűvös, 14-15°C-os levegőn és viszonylag magas páratartalomban érzi magát a legjobban.


Egy gomba a kreatív fogásokhoz

Az ördögszekér gomba legelőnyösebb tulajdonsága, hogy egészben, tönkkel és kalappal együtt feldolgozhatjuk, és a legváltozatosabb receptek épülnek rá. Különösen étvágygerjesztő, ha gombaszeleteket vágunk belőle, és ezeket salátában vagy köretként tálaljuk, esetleg carpacciót készítünk belőle. Feldobhatunk vele egy jó rizottót, levest, sült zöldségkeveréket, tésztát vagy omlettet is. Használja ki, hogy a gomba egész évben elérhető, és próbálja ki minél több fogásban!

a Metro infója.

2016. szeptember 4., vasárnap

Tojásos kolbászpörkölt.

Sajnos ez egy régebbi kép, nem találtam a mappámban, elnézéseteket kérem, le kellett másolnom a képemet egy  másik weboldalon megjelent receptképemről.Bocsi!Ha előkerül egyszer akkor újra felteszek egy képet.A recept szupi!





Hozzávalók


1 evőkanál olívaolaj (vagy más olaj)
1 szál száraz füstölt kolbász
1 nagy fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
3 púpozott teáskanál sűrített paradicsom
2 teáskanál jó minőségű mustár (dijoni)
1 pohár száraz fehérbor
3-6 db főtt tojás (6-7 percesre főzve)



Elkészítés módja

1. Egy nagyobb serpenyőben felhevítem az olajat és ráteszem a karikára vágott kolbászt. Közben vékony szeletekre vágom a hagymát, és amikor már zsírt eresztett a kolbász, ráteszem a zúzott fokhagymával együtt. Amikor üveges lesz a hagyma, belekeverem a paradicsompürét és a fűszerkeveréket, majd ráöntök a borból. Ahogy párolódik, mehet bele még bor, és kevés víz is, hogy maradjon alatta egy kevés folyadék. Elég neki alacsony lángon tíz perc, akkor belekeverem a mustárt és ízesítem.
2. Közben 7 perc alatt keményre főzöm a tojásokat, hideg vízzel leöblítem, majd megpucolom. A tojásokat négybe vágom és hozzákeverem a pörkölthöz. Azonnal tálalom.

Recepthez fűződő történet, jótanács

Ha ebédre készül, okvetlen süssünk hozzá édesburgonyát, mert nagyon kellemes az aromája. Elkészítése:.75 dkg édesburgonya, 2 evőkanál olívaolaj, só, bors. Az édesburgonyát meghámozom, és félbevágva felszeletelem. Keverőtálban összekeverem az olajjal, sóval és borssal, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben szétterítem és betolom a 180 °C-ra előmelegített sütőbe. 15 perc alatt roppanósra sütöm.

Vargányás pecsenye fűszeres sült újburgonyával.

Erdei gombáról van szó – nem lehet eléggé hangsúlyozni: csakis frissen szedett gombát vigyünk haza, és lehetőség szerint azonnal készítsük el! Ha erre nincs lehetőség, jól tűri a mélyhűtést is. Tisztítást követően akár egészben, akár szeletekben 2-3 hónapra bátran -18 fokra fagyaszthatjuk, és felengedés nélkül, a frissel megegyező módon használhatjuk.Az íze sokak szerint az erdők minden zamatát őrzi, mély, dióra emlékeztető, különleges aromájú típus. Frissen is hihetetlenül ízletes, de vannak, akik szerint szárítva gazdagodnak  aromái.

Mindegyik fajta ehető, sőt nagyon ízletes!







Hozzávalók

40 dkg szűzpecsenye
10 dkg mirelit kockázott vargánya
1 db vöröshagyma
3 evőkanál olaj
1 db paradicsom
1 evőkanál vágott petrezselyemzöld
2 gerezd fokhagyma
1/2 kisebb kaliforniai piros paprika
1/2 zöld színű paprika
1-2 ág kakukkfű
só
bors ízlés szerint
2 dl fehérbor
1 kg újburgonya
4 evőkanál olívaolaj
fűszersó burgonyához



Elkészítés módja

A szűzpecsenyét tisztítás után csíkokra vagy kisebb darabokra vágom. A hagymát apróra vágom, és az olajon megpirítom, majd a paprikákat és a paradicsomot a zúzott fokhagymával együtt. Sózom, borsozom, és a húst belerakva kicsit lepirítom, és ekkor öntöm rá a bort. Kakukkfűvel ízesítem, majd mikor a hús megpuhult, a gombát is hozzáadom. 10 percig főzöm még, és ha kell, pótolom a levét, kevés hús alaplével. Petrezselyemmel dúsítom. A burgonyát jól megmosom, majd a tepsibe rakom, meglocsolom olajjal, megszórom a fűszersóval, és a sütőbe teszem 30 percre, vagy amikor már szép piros lesz, akkor kiveszem, és a pecsenyével tálalom.


Olasz konyha gasztronómiai ismeret.

Olasz konyha – legendásan finom és egészséges

Az olasz konyha kialakulásában nagy szerepet játszott e nép legendás mentalitása. Az olaszok számára az étkezés társasági esemény, és egy nagy fontosságú program. A legegyszerűbb ételeket is nagy élvezettel készítik és fogyasztják. Ennek köszönheti az itáliai gasztronómia hihetetlen változatosságát.

Az olasz gasztronómia méltán híres világszerte és gyökerei egészen a római birodalomig nyúlnak vissza. Mint minden mediterrán étrend ez is lényegesen egészségesebb a magyar konyhánál, köszönhetően a több zöldségfélének és – a magyar konyhára jellemző sertészsír helyett használt – olívaolajnak. Mindezek ellenére a két étrendben sok hasonlóságot lehet felfedezni, hiszen Itáliából vettük át a vörös- és fokhagymát, de hatott szokásainkra, az olasz konyhára oly jellemző száraztészta is. Márpedig, ha erre a nagy múltú mediterrán országra gondolunk, akkor biztosan a tésztafélék jutnak először eszünkbe. Ez nem is csoda, hiszen előételeik közül a tésztaféléké a főszerep. A makarónit és a spagettit mindig frissen főzik, és olívaolajjal keverik össze. A tésztákra általában kevés öntetet tesznek, melynek alapja legtöbbször a paradicsom. Ezen kívül számos töltött tésztaféléjük van, amelyeket darált hússal, különféle ragukkal, vagy reszelt sajttal meghintve csőben sütve tálalnak. Szintén tészta az alapja a pizzának is, melyet egyes kutatók párhuzamba állítanak a magyar lángossal.
A húsok közül szinte mindenfélét találunk az olasz konyhában, de – a tenger közelsége miatt – ahal és rákfélék lényegesen hangsúlyosabb szerepet játszanak. A jellemző hús vagy húsos ételek a földrajzi elhelyezkedés függvényében is változnak, hiszen a partoktól messzebb dominánsabb a szarvasmarha, kecske, birka, vadak és a különböző szárnyasok ogyasztása. Húsok és más ételek fűszerezése azonban markánsan eltér az itthon megszokottól. Míg nálunk a bors és paprika használata a leginkább jellemző, addig Olaszországban a zöld fűszerek történő ízesítés hihetetlen sokszínűsége a szembetűnő. A jellegzetes ételeikben gyakran találkozhatunk oreganóval és rozmaringgal. Szintén nagy az eltérés a zöldségfélék használatában, hiszen az itáliai vendéglőkben gyakran találkozunk ezzel az összetevővel. Zöldségekből is számos előételt készítenek. A nálunk is ismert kelbimbó, padlizsán és gombafélék mellett igen kedvelt az articsóka is. Ezeket köretként is tálalják. A saláta nyers fogyasztása, különböző öntetekkel szintén nem jellemző a magyar konyhára, hiszen mi inkább savanyúságként használjuk ezt a növényt. Az olaszok olajjal készítik a salátaöntetet és gyakran önálló fogásként fogyasztják.
A levesek esetében a rántás használata teljesen ismeretlen. Az elkészítés inkább csak sós vízben főzésre, majd olvasztott vajjal fűszerezésre vagy krémesítésre korlátozódik. A leveseik közül a legismertebbek a minesztra (minestrone), mely egy metéltre vágott zöldségekben igen gazdag tartalmas fogás, és a húsleves (brodo), melyet marhahúsból, kolbászból és sonkából készítenek. Leveseik elmaradhatatlan kísérője a reszelt parmezán sajt. A levesekre a többi fogáshoz hasonlóan jellemző, hogy ahol a magyar háziasszony tejfölért nyúlna, ott az olaszok tejszínt használnak.
Az olasz borok a franciákkal vetekednek, aperitifként kedvelt a Cinzano, az étkezés záróakkordjaként pedig egyes területeken előszeretettel fogyasztanak Grappa-t.
Az édességek talán nem mutatnak olyan változatosságot, mint Magyarországon, de az olasz konyhának is van néhány igen finom desszertje. A mascarpone sajttal készült tiramisut vagy aprofiterrolt már senkinek sem kell bemutatni, mint ahogy a legendásan finom olasz fagylaltot sem. 

Olaszország a tészták hazája

Pasta

Több mint 1000 féle tésztát gyártanak. Nálunk a legismertebbek a spagetti, makaróni, lasagne, tortellini, pizza, különféle szószokkal. A tésztákat az olaszok előételként fogyasztják.

Minestrone és kagyló

De az olasz konyha természetesen nem csak tésztákból áll. Híres a minestrone (leves), kedveltek a tenger gyümölcseiből készült ételek.

A híres olasz fagyi

Desszertként nemcsak édességet, hanem sajtot is szívesen fogyasztanak. Olaszországban feltétlenül meg kell kóstolni az igazi olasz fagylaltot is, illetve a kávét is, amelyet számtalan variációban készítenek.

Olasz borok - Chianti

A borok közül legismertebb a Toscanában termesztett chianti.







Gombás-tejszínes gnocchi

Hozzávalók 2 főre:

  • 1 gerezd megpucolt, szeletelt fokhagyma
  • 7 dkg fokhagymával és zöld fűszerekkel ízesített sajtkrém
  • 1 csipet szerecsendió
  • 5 dkg búzaliszt
  • 50 dkg lisztes burgonya
  • 15 dkg megmosott, megpucolt, felszeletelt gomba
  • a tálaláshoz parmezán
  • kevés olívaolaj
  • 70 ml tejszín
  • 1 db felvert tojássárgája
  • kevés vaj
  • kevés petrezselyemzöld
  • 4 dkg gesztenyeliszt


Elkészítés

1. Elkészítjük a sajtos mártást. A sajtkrémet simára keverjük a tejszínnel, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
2. A gombát és a fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. A serpenyőbe olajat teszünk, beleszórjuk a fokhagymát, majd a gombát. Hozzáadjuk a vajat, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük. Ha már megpuhult a gomba, ráöntjük a sajtos mártást.
3. A burgonyát héjában, sós vízben megfőzzük (kb. 20 perc). Leöntjük a vizet róla, és ha már kézmelegre hűlt, meghámozzuk, krumplinyomón átnyomjuk, sózzuk, majd hozzáadjuk a tojássárgáját. Jól összekeverjük, beleforgatjuk a liszteket, és tovább gyúrjuk. Lisztes pulton tésztát dagasztunk, 1,5-2 cm átmérőjű kis hurkákat formázunk a tésztából, és 2 cm-es darabkákat vágunk belőle enyhén lisztezett pulton.
4. A gnocchi felét egy nagy lábas lobogó, sós vízbe dobjuk, megvárjuk, amíg felúsznak a víz tetejére, majd lassú tűzön tovább főzzük 1 percig. A többi gnocchit is megfőzzük ugyanígy. Kiemeljük a vízből, és a serpenyőben összekeverjük a tejszínes gombával. Petrezselyemmel és reszelt parmezánnal tálaljuk.

2016. augusztus 27., szombat

Sajtkrémes-pudingos tejberizs desszert bogyós gyümölcsökkel.


Talán nem olyan látványos ez a desszert, de annál finomabb. Az olasz desszertekhez hasonlóan tejszínes- sajtkrémes . Maradék rizsből készítettem tejberizst vanília rúd kikapart magjával ízesítve.A többi a receptben.



Hozzávalók: a tejberizshez:
10 dkg rizs
2 dl tej
csipet só
1 evőkanál cukor
A krém:
20 dkg mascarpone krémsajt
2 dl tejszínhab
A pudinghoz
1 csomag amaretti ízű pudingpor
kevés cukor
3 dl tej
2 dkg vaj
5 dkg fehér csokoládé


Elkészítése:

A tejberizst megfőzzük puhára
ha kihűlt összekeverjük a krémsajttal.
A tejszínből habot verünk 2 tk porcukorral, és a krémsajtos rizskrémhez keverjük.A pudingot megfőzzük, és kevés vaj hozzáadásával kihűtjük.  5 dkg fehér csokival amit előtte megolvasztunk gőz fölött jól kikeverjük. Egy tálkába töltjük a csokikrémes amaretti pudingkrémet, arra halmozunk egy adag sajtkrémes tejberizst, és körberakjuk bogyós gyümölcsökkel.Jól behűtve kínáljuk.