2016. december 6., kedd

Rántott kelkáposzta ízesen töltve.


Talán mondanom sem kell, az egyik legnehezebben elkészíthető étel volt számomra.A kelkáposzta nagyobb külső haragoszöld levelét kell ehhez felhasználni. Annyira kiváncsi voltam erre az ételre, hogy gyorsan előző nap előre pároltam a leveleket, és azt gondoltam, na ez meg is van.A hűtőbe tettem, hogy másnap mikor előveszem, csak tölteni keljen. A hiba csak az volt, nem szabad túlzottan puhára főzni, szétt esett a levél és sajnos kidobódott  emiatt a kapkodásom miatt. Tehát rövid ideig blansírozzunk, és akkor nem eshetünk pánikba. Mint mondják, a pap is holtig tanul.Elsőre nem , de másodszorra már tökéletes lesz.Ketté vágtam, hogy látsszon a töltelék a fotón. Jázmin rizs készült melléje.





Hozzávalók:

8 db kelkáposztalevél szép haragoszöld
20 dkg főtt szeletelt tarja
8 szeletelt trappista, vagy gouda sajt

A bundázáshoz:

4 ek liszt
3 tojás
10 ek zsemlemorzsa
bő olaj

A kelkáposztaleveleket forrásban lévő sós vízben 2-3 perc alatt  puhára főzzük, leszűrjük, leszárítjuk.
Az ereket késsel kiigazítjuk, és klopfolóval  vékonyítjuk. A leveleket egy szelet sajttal és néhány vékony csíkokra vágott tarja szeletekkel megtöltjük. Ha szeretjük, egy -két kávéskanál ketchuppal, frissen őrölt tarka borssal gazdagíthatjuk. Hagyományos módon panírozzuk, és bő forró olajban sütjük aranybarnára. Párolt rizs , saláta illik hozzá.

2016. december 5., hétfő

Töltött csigák (Lumaconi ripieni)

A lumaconi az egyik legideálisabb tésztaforma, az olasz tészták világából. Két méretben gyártják, kis és óriás azaz ,,giganti ". Bordázott felületének köszönhetően jól beszívja a mártást és a vajat.
Az olasz konyha remekeiből választottam, mert nagyon elfogult vagyok. Remélem mások is így szeretik, ezért szeretném most megosztani ezt a remekbe szabott töltött tésztás előételt.



Hozzávalók:

20 dkg lumaconi tészta (kagylótészta)
20 dkg ricotta
10 dkg füstölt sonka
1 db vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
friss majoránna egy teáskanál
 1 dobozos olasz pasta pomodoro
(paradicsomszósz)
 reszelt parmigiano reggiano sajt
só,és bors, kevés vaj
petrezselyem


Elkészítése:
 A tésztát lobogva forrt sós vízben 15 percig főzzük, majd leszűrjük, és hagyjuk kihűlni.
A töltelékhez a ricottát a fűszerekkel összedolgozzuk. A sonkát és a hagymát kockákra vágjuk, és megpirítjuk serpenyőben. Hozzáadjuk a fokhagymát is, és hagyjuk kihűlni. A ricottához keverjük a sonkás hagymás keveréket, és ezzel megtöltjük a kagylókat.Tűzálló tálat kikenünk vajjal, majd ebbe sorakoztatjuk a kagylókat. parmezánnal megszórjuk, és sütőbe tesszük pirulásig 20 percre 180 fokos sütőbe.Paradicsom szósszal tálaljuk.Petrezselyemmel megszórjuk, és még tehetünk rá parmezánt is.A paradicsom szószt édesíthetjük kevés cukorral, és instant fokhagymával,sóval, és borssal. Gyorsan csak felforraljuk, és már tálalhatjuk is.

Pisztáciamarcipános hókifli.

Aki nem fél a különleges töltelékektől, és különlegességektől, pláne ha az illető ínyenc, akkor ez a recept neki  is szól!
A karácsonyi apró sütik közül a hókifli soha nem hiányozhat. Én már hagyományt csináltam belőle. A tésztája könnyű finoman szájban omlós, míg a töltelék oly változatos, ahogyan csak mi magunk próbáljuk változtatni. Elvarázsolom az idei karácsonykor kedves családomat a saját készítésű pisztáciamarcipános töltelékkel készült hókiflimmel.Remélem másnak is ízleni fog aki elkészíti. Tudom, a pisztácia nem túl olcsó, de az Interneten belehet szerezni, aki akarja.Nekem még tavaszból maradt 20 dkg Brontei  pisztácia , abból gazdálkodom.Garantáltan finom, és elfogy nagyon gyorsan.










Hozzávalók:

37 dkg süteményliszt ( Nagymama lisztje)
40 g porcukor
25 dkg vaj (Rama vajas íz)
90 g tejföl
50 ml tej
20 g élesztő ami lehet  1 cs instant
csipet só
 Pisztáciarúd:
150 g natúr marcipán
50 g brontei zöld natúr őrölt pisztácia
1 tojás fehérje

Elkészítése:

A tésztát kidolgozzuk a hozzávalókból a dagasztógéppel, majd 1/2 órát pihentetjük.
 hideg helyen.Előtte lévő nap is elkészíthetjük, és a hűtőbe tesszük fóliába csavarba a tésztát.Én úgy készítettem. A marcipánból, és pisztáciából  dolgoztam össze  egy kisebb hengert. 1 cm-t (közepes méretű szaggatóval kis köralakot szaggatunk)  teszünk a kör alakú tésztának  a közepére .
Kifliket sodrunk belőle. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre rakjuk, és 200 fokos sütőbe tolva 10 perc alatt világosra sütjük. Még melegen vaníliás porcukorral gazdagon meghintjük.

Göcseji gombócleves


A Príma konyha hagyományőrző oldalán találtam ezt a levest, ami igazán hasonlít a töltött káposztára, de mégis a zöldségektől más. Nagyon ízletes , és laktató előétel.Tálaláskor  ne feledkezzünk meg, hogy  apróra vágott petrezselyemmel, és tejföllel diszítsük.



Hozzávalók:

50 dkg darált marhahús
1 ek morzsa
60 dkg savanyú káposzta
2 evőkanál olaj
1 csapott evőkanál fűszerpaprika
2 sárgarépa
1 fehér répa
2 gerezd fokhagyma
2 fej hagyma
 1 teáskanál morzsolt majoránna
1 evőkanál étkezési keményítő
1 evőkanál petrezselyem
 1 babérlevél
1 tojás
bors, só
1 liter húsalaplé

Elkészítése:

A fehérrépát, a sárgarépát és a karalábét, megtisztítjuk, és 4-5 cm hosszú csíkokra (julienre) vágjuk.Az apróra vágott hagymát , és a fokhagymát olajon megfuttatjuk. (Egy evőkanálnyit kiveszünk a gombóchoz félretesszük).
A káposztát a levétől kicsavarjuk. A kissé kihűlt hagymát a pirospaprikával elkeverjük, és hozzáadjuk a zöldségeket, a káposztát, majd  a húsalaplével felöntjük. A babért is hozzáadjuk.Lassú tűzön fél órát főzzük.
Közben a  adjuk a félretett hagymát, borsozzuk, sózzuk, tojással majoránnával, és egy kevés morzsával összegyúrjuk, gombócokat formázunk belőle. Megfőzzük a levesbe adagolva.
A keményítőt kevés vízzel kikeverjük, és a levest besűrítjük vele.Tálaláskor apróra vágott petrezselyemmel, és tejföllel gazdagítjuk.


Harcsafasírt.

Egy nagyon ízletes halas ételről van szó, amit ha egyszer kipróbálunk, akkor bizonyára többször is terítékre kerül. Tudom, hogy a hal nem olcsó, de ez az étel nem is drága. Az egészségünk pedig sokkal fontosabb annál, minthogy számolgassuk mi, mennyi, és miért is?Nem szabad fukarkodni már a mi korunkban a fontos tápanyag bevitellel. Ezenkívül az unalmas húsból készült fasírtokat cseréljük fel ezzel a változattal.Változatos zöldségfélével is elkészíthetjük, pld,: brokkolival,karfiollal,spárgával.





Hozzávalók:

50 dkg afrikai harcsafilé
2 evőkanál morzsa
2 db teljeskiörlésű szeletelt kenyér
2 dl tej
10 dkg zöldborsó
só, őrölt bors ízlés szerint
1 ek  vágott petrezselyemzöld 
1 db pritamin paprika aprítva
1 tk aprított zsályalevél friss
1 db vöröshagyma aprított előre párolt
2 gerezd fokhagyma zúzott
1 nagy tojás

10 dkg kukoricadara a panírhoz
A sütéshez 10 dkg vaj, és 2-3 evőkanál olívaolaj keveréke.

Elkészítése:

A halat megmossuk, leszárítjuk, és felkockázzuk.
Aprítógépbe rakjuk, és felaprítjuk.
Tálba öntjük, és a megadott hozzávalókkal masszává állítjuk össze.
A tejbe áztassuk meg a kenyeret, és csavarjuk ki, úgy tegyük a halhoz.
A sorrend nem lényeg, csak ne legyen túl kemény a fasírt.
A végén tegyük a morzsát a keverékbe.
Serpenyőben a vajat, és az olívát hevítsük fel, és a masszából közepes gombócokat formáljunk, majd a kukorica darába forgassuk, és lapítsuk el.Tegyük a forró zsiradékra, és mindkét oldalát süssük kérgesre kicsit. Ezután előmelegített sütőbe 200 fokon áthelyezzük egy alufóliával bélelt sütőtepsibe, és belerakjuk a fasírtokat. Amiben sült zsiradékot is öntsük rá. 10 percig sütjük, míg szép pirosra sülnek.Az a lényeg átsüljenek ezek a finom húspogácsák.Azonnal tálalhatjuk is vadrizzsel, salátával, kedvenc köretünkkel.

Strudel di mele (Almás rétes)

Ízutazásom második állomása Trento-Alto Adige az olasz régiók konyhája.
A rétes tipikus Trento-Alto Adige-i sütemény, de az eredete valójában török.Egy baklava nevű almás rétesre gondoljunk csak a törökök a 17-ik században elfoglalták Magyarországot, és készítettek baklavát, így ennek a receptjék alakították át a mai almás rétesre. Ausztriában egy változata strudel néven elterjedt. Ez vándorolt tovább Dél-Tirolba és Itália más részeire.
A sütemény óriási sikert ért el, annak köszönhetően is, hogy a vidék almaültetvényei messze földön híresek. Az itteni alma mazsolával, fenyőmaggal és fahéjjal dúsítva alapvető eleme lett a rétestésztába csavart tölteléknek.



Hozzávalók:

Tésztához:
1-2 dl langyos víz, amennyit felvesz
25 dkg rétesliszt
2 ek extra szűz olívaolaj
csipet só
1 közepes tojás

  A töltelékhez:

pirított zsemlemorzsa, amit szárazon pirítsunk meg.
kb 10 dkg 
10 dkg olvasztott vaj
1  kg Golden alma
5 dkg fenyőmag pirítva
4 ek rum
5 dkg mazsola, vagy tőzegáfonya
12 dkg cukor
pici só 2 kk őrölt fahéj
1 citrom reszelt héja

Elkészítése:

A tésztának valókat összegyúrjuk egy géppel, és megkenjük olajjal miután gömbölyűre formáztuk.Fóliával lefedjük, és hűvös helyen pihentetjük. Meghámozzuk a z almát kivágjuk a magházat, és vágjuk apró kockákra.Tálba tesszük, és hozzáadjuk a mazsolát amit előtte beáztattunk, és kinyomkodtunk, a fahéjat, fenyőmagot ésa reszelt citromhéjat. Öszekeverjük a tölteléket. A tésztát kétfelé osztjuk és terítőn kinyújtjuk hosszanti irányba téglalap alakúra, és vékonyra nyújtogatjuk.Megkenjük olvasztott vajjal, rászórjuk a pirított zsemlemorzsa felét, majd a fele almatölteléket.Rúdba tekerjük fel, tegyük szilikonnal bélelt sütőlemezre, és hajtsuk be a végét,majd kenjük meg olvasztott vajjal. Ugyanígy járjunk el a másik lappal is.40 percig kell sütni 180-200 fokon.Amikor kivettük a sütőből porcukorral megszórjuk.Jó ha vaníliással, mert akkor finomabb is lesz.


Gesztenyés tiramisu kocka.








 Hozzávalók:

A tésztához:

6 db tojás
6 púpos evőkanál cukor
7 púpos evőkanál süteményliszt
1/2 csomag sütőpor


A töltelékhez:

50 dkg  kész gesztenyepüré (mirelit)
1 csomag Tiramisuízű pudingpor
2 dl tej
1 tk cukor
15 dkg mascarpone krémsajt
24 db babapiskóta
2 dl presszókávé
1/2 dl rum
1 dl Amaretto likőr

A bevonathoz:

10 dkg tortabevonó+olaj



Elkészítése:

1 . Piskótalapot sütünk egy sütőpapírral bélelt sütőtepsin.Kettévágjuk ahogy kihűlt.
2. A krémhez a pudingport a tejjel és a cukorral pár perc alatt sűrűre főzzük.
3. Megvárjuk amíg kihűl. A gesztenyéhez keverjük a rumot, és a  krémsajttal , kihűlt pudinggal krémesre keverjük.
4. Főzzünk kávét, és a likőrrel  ízesítjük.
5. Az egyik piskótalapot a fele krémmel megkenjük.A babapiskótákat egyesével a likőrös kávéba mártjuk, majd élével állítva szorosan egymás mellé állítjuk a krémbe.A maradék krémmel megkenjük, a másik piskótalapot ráterítjük, és lenyomkodjuk.Hűtőbe tesszük megszilárdulni úgy, hogy becsomagoljuk egy folpack fóliába.
6. A csokoládét az olajjal gőz felett megolvasztjuk, és vékonyan bevonjuk a tetejét , de előbb távolítsuk el a fóliát, és tegyük tálcára. Dermedés után szeleteljük.


Sütés nélküli diós-csokis habos rudak.


A  Topreceptek oldalon találkoztam ezzel a sütés nélküli nyalánksággal. Azért nevezem nyalánkságnak, mert szerintem csakis kizárólag édesszájú embereknek való. Aki viszolyog tőle, az ne is készítse el. Nekem is túl édesnek tűnt, de ezen lehet segíteni mert a cukor mennyiségét lehet korlátozni. Azonban a csokoládé kesernyés ízével is számolni kell. Eredeti olasz 75%-os bevonót használtam hozzá,  ízben nagyon gazdag. Elég nehéz elkészíteni, a csövek miatt, mert  nem könnyű beszerezni hozzá. Sajnos nálunk csak habroló csöveket lehet kapni, ami kissé kúpos. A német gyártmányú csöveket választottam, mert az még elfogadható. Akinek viszont ha sikerül mégis egyenes csöveket beszerezni, az nagyon szerencsés. Kísérletező kedvű háziasszonyoknak ajánlom, mert nagyon mutatós a karácsonyi asztalon.












Hozzávalók:

 20 dkg őrölt babapiskóta  
20 dkg darált pörkölt dió
10 dkg barna cukor
csipet só
1 ek jamaikai rum
1 ek holland kakaópor
1 db tojás
20 dkg tortabevonó étcsoki
10 dkg fehércsoki tortabevonó
3 dl habtejszín, 1 ek cukor, 1 csomag habfixáló
folpack fólia a kinyújtásához



Elkészítése:

1. Fogunk egy tálat, és a piskóta őrleményt beleöntjük, majd a többi hozzávalókkal jól összegyúrjuk. Két folpack fólia közé tesszük, és nyújtófával fél cm vastagra kinyújtjuk. A szélet egyenesre vágjuk, és egyforma kis téglalapokra osszuk amekkora a csövünk hossza. Szélességét az első feletekerésnél látjuk, mert körbe kell hogy érjen annyira, hogy összetudjuk a végét nyomni ahhoz, hogy ne nyíljon majd széjjel.Egy barna csomagoló papírral bélelt tálcára helyezzük őket, és hagyjuk egy napot száradni a hűtőben. Másnap mindkét csokoládét gőz felett megolvasztjuk kevés olajjal. A csőről óvatosan levesszük a tésztát, ami már hengerré formálódott. Fogjunk egy műanyaggal bevont drótot, amit átfűzünk a hengereken, és a csokiba mártjuk óvatosan, nehogy elázzon.Rácsra helyezzük, majd hűtőbe dermesztjük.Ezután a fehércsokit egy kislyukú zsákba szedjük, és spricceljük át vele a csokis hengereket. Dermedés után késsel leválasztjuk a rácsról, majd tejszínhabbal megtöltjük. Hűtőbe tároljuk.






2016. november 26., szombat

Aszalt szilvás mákos guba.


A gubát annyiféleképpen variálhatjuk, amennyiszer csak akarjuk. Ez az aszalt szilvás változat nagyon sikeres lett nálunk, mert szerintem mindenki a szokványosat várta volna. Szeretek az ízekkel játszani, és kombinálom a különböző gyümölcsöket is az ételekbe akár aszalt akár friss állapotban belevarázsolni. Ez teszi őket izgalmassá.




Hozzávalók:

6 db  szikkadt sulirúd, vagy kifli-zsemle
5 dkg aszalt szilva mag nélküli
2 dl tej
5 dkg cukor
10 dkg darált mák
1 citrom reszelt héja
3 tojás
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg krémsajt (mascarpone)
2 dl tejszín
3 ek holland kétszersült darált
5 dkg vaj
csipet só
vaj+ morzsa a szóráshoz
1/2 csomag Dr Oetker fehér csokoládé ízű pudingpor

Elkészítése:

A kifliket (ami nálam sulirúd megszikkadt állapotában) kockára vágjuk, és tálba rakjuk.
A tejet felforrósítottam pici sóval, és az aszalt szilvát négyfelé darabolva hozzá keverjük.Így hagyjuk 1/2 órát ázni.Ezután a kiflikre öntjük, és hagyjuk, hogy megszívják magukat a tejjel. A mákhoz keverjük a vaníliás cukrot, a cukrot a reszelt citromhéját, és összekeverjük. A kiflikre öntjük, és kanállal összevegyítjük. Egy négyszögletes 
 sütőformát kikenünk vajjal, és megszórjuk morzsával, beleöntjük a mákos gubát.A tojásokat a tejszínnel, és a cukorral felverjük, majd a krémsajtot is hozzákavarjuk.Ráöntjük a gubára, és megszórjuk a holland kétszersültből darált morzsával. Ez azért van, mert sokkal finomabb, és édesebb a hagyományos morzsánál.Persze akinek ez nincs, jó a másik is. Vajat morzsolunk a tetejére,és előmelegített sütőbe tolva 160 fokon megsütjük szép pirosra.ha kihűlt szeleteljük négyzetekre, és tálaljuk a fehér csokoládé ízű pudingkrémmel . A fele mennyiségű pudingporból érjük el a hígabb pudingkrémet.5 dl tejhez fél csomag pudingpor, és cukor.Készíthetjük más ízesítéssel is.


Vargányás töltött csirke vegyes zöldségekkel.



Másodjára készítem el ezt a csirkés ételt, mert az előző olyan gyorsan elfogyott, hogy időm sem volt lefotózni. Most viszont ahogy kivettem a sütőből, már meg is örökítettem,nehogy megint úgy járjak. A gombák királya az ízes vargánya a legfinomabb számomra, mert kevés is elég belőle, hogy ízletes ételt kapjunk.Ezért a töltelék nem szokványos, és valakinek nem olcsó.nem kell belőle sok, csak éppen hogy érezzük a pikáns gombaízt.


Hozzávalók:

6 db csirkecomb
40 dkg vegyes zöldség mirelit
só, bors
3 ek olívaolaj


A töltelékhez:

2 db szikkadt péksütemény (lehet bármilyen)
tej az áztatáshoz
1 db vöröshagyma
1 db tojás
petrezselyemzöld,
friss oregánó 
só,bors ízlés szerint
5 dkg vargányagomba fagyasztott
2 ek zsemlemorzsa

Elkészítése:

A zsemléket tejben megáztatjuk, majd kicsavarjuk. Serpenyőben olajon az apróra vágott hagymát megfonnyasztjuk, majd rátesszük a szétmorzsolt zsemlét, és összekeverjük a fűszerekkel.A tojást ráütjük, és a vargánya gombát felaprított állapotban keverjük hozzá.A petrezselyem kerül bele legutoljára, és a zsemlemorzsa. Ekkorra már egy tölthető masszát kapunk.A tepsit alufóliával kibéleljük, és meglocsoljuk kevés olívával.A combok bőre alá töltünk a töltelékből, persze csak ha már kihűlt.Azután rakosgatjuk sorba  ( tepsibe)az olajozott fóliára, és a zöldségeket ráöntjük, és eligazgatjuk. Megszórjuk friss oregánóval, petrezselyemmel is. A tetejét is meglocsoljuk kevés olívával, és forró sütőbe tesszük 160 fokon sütjük meg. A végén pár percig grillezzünk rá, hogy szép színt kapjon a húsunk.Ezután már tálalhatjuk is.

Az olasz tészták.

Milyen tésztát használj?

Olaszországban se szeri, se száma a tészta fajtáknak, amelyek mindegyikéről jól tudják az olaszok, hogy mivel fogyaszthatóak. Több mint 300 tésztafajta ismert, sokuknak tájegység szerint más az elnevezése is. A tésztafajták között könnyűszerrel eligazodhatsz, ha rendszeresen böngészed a folyamatosan bővülő tésztagyűjteményet, a GOCK TÉSZTATÉRKÉPE-t. A tészták színes világában való eligazodáshoz egyedi segítséget kaphatsz, először az olasz tésztákkal ismerkedhetsz meg, későbbiekben betekinthetsz majd a hazai tészták, majd az ázsiai tészták forgatagába is. A gyűjtemény sajátossága, hogy kizárólag saját alapanyag képekkel és receptekkel illusztrált információs anyagba pillanthatsz bele. A Tésztatérkép bővülése folyamatos, újabb és újabb tésztafajták kapnak helyet rajta, így érdemes hozzá időszakonként vissza-visszatérni.
 http://www.gock.hu/Olasz-tészták-térképe


Olaszországból hoztam ezeket a különleges tésztákat, az ottani manufaktúra fantasztikus !