2018. december 31., hétfő

Mandulás rántott camembert tőzegáfonyával vörös rizses jázmin rizzsel

Nagyon jó, hogy télen is tudunk ilyen finomságot az asztalunkra varázsolni.A tőzegáfonyát mirelit formában is megvehetjük a Metróba.1 kg-os kiszerelésben kapható, és nagyon sokféle finomságot készíthetünk belőle.






Hozzávalók

4 fő
  1. 2-3 körszelet camembert sajt
  2. 3 evőkanál barna rizsliszt
  3. 2 egész tojás
  4. 1 evőkanál tej,vagy tejszín
  5. csipet só
  6. 5 dkg szeletelt mandula,vagy mandulaforgács
  7. olaj a kisütéshez
  8. 20 dkg jázminrizs vörös rizzsel keverék
  9. 10 dkg tőzegáfonya
  10. 2 db csillagánizs
  11. 1/2 citrom leve
  12. 3 evőkanál cukor
  13. 2 db szegfűszeg
  14. 1 db fahéj
1 vaníliás cukor

Elkészítése:

A fagyasztott tőzegáfonyát cukorral, és a fűszerekkel feltesszük főni egy edényben.Ha a cukor megolvadt,és puhulni kezd a gyümölcs,akkor egy kevés citromlével meglocsoljuk, és 3-az egyben dzsemfixből 1 evőkanállal belekeverünk,majd sűrűre főzzük.Ezzel kész is,hagyjuk kihűlni.

 A rizslisztbe ütjük a tojásokat, és felengedjük kevés vízzel,és tejjel.Sózzuk is meg.10 percig pihentessük a tésztát.A mandulaforgácsot egy tálkába öntjük.

A körszeletes camembert négyfelé szeleteljük,és az előkészített sűrű tojásos tésztába mártjuk.Ezután szeletelt tisztított mandulába, és forró olajban hirtelen sütjük.
A jázmin rizst megmossuk,és kevés sóval ízesítve, és olajjal meglocsolva 3-szoros vízzel felengedve a mikróban megfőzzük egy erre alkalmas edényben.Nekem rizsfőzőm van.350 watton 40 percig főzzük.Félidőben keverjük át.

Ezután már tálalhatunk is!


Rumos-kókuszos keksztekercs

A klasszikus rumos keksztekercset kókusszal, már az édesanyám is nagyon sokat készített gyerek koromban.Karácsonykor nem hiányozhatott az asztalról. Mindenki kedvence volt, ahogy nálunk a mi gyerekeink, és unokám kedvence is lett.










Hozzávalók:

50 dkg darált háztartási keksz
10 dkg kristálycukor
4 evőkanál holland kakaópor
2,5 dl kókusztej
8 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor
5 dkg őrölt mandula
1 fiola fehér rum
csipet só

A krémhez:

15 dkg vaj
15 dkg porcukor
3 dkg kókuszreszelék
2 evőkanál buorbon whiskey

A hempergetéshez pár evőkanál kókuszreszelék

ELKÉSZÍTÉS:

    1. 1. Összekeverjük a darált kekszet, a porcukrot, a kakaóport és a vaníliás cukrot,vajat majd összegyúrjuk annyi kókusztejjel, hogy nyújtható tésztát kapjunk. Ezután a tésztát egy folpack fóliára helyezzük,és azon nyújtjuk ki.
    2. 2. A puha vajat habosra keverjük a porcukorral, majd belekeverjük a kókuszreszeléket,és a whiskeyt.
    3. 3. Megkenjük a krémmel, majd szorosan feltekerjük. Kókuszreszelékbe hempergetjük. 3-5 órára hűtőbe tesszük. Felszeletelve tálaljuk.

    2018. december 22., szombat

    Bécsi fahéjas kalács


    2018 Karácsony!
    Ilyenkor karácsony tájékán nagyon sokféle kalács készül, amikor is a családok kitesznek mindenhol magukért. Ezt a Bécsi kalácsot egy magazinból lestem ki, és nagyon finomra sikerült.A fahéj illata átjárja a konyhát, és szinte táncra perdül a fakanál, mikor a krémje készül.


    Hozzávalók:
    • 25 dkg sovány túró
    • 6 ek tej
    • 1 tojás
    • 1 dl olaj
    • 10 dkg cukor
    • 1 csipet só
    • 1 tasak vaníliás cukor
    • 40 dkg liszt
    • 1 tasak sütőpor
    A töltelék
    • 3 ek mazsola
    • 3 ek rum
    • 25 dkg darált mandula
    • 5 dkg cukor
    • 1,5 tk fahéj
    • 1 kk reszelt citromhéj
    • 1 késhegynyi kardamom
    • 5 ek tejszín
    • 20 dkg marcipánmassza
    Szóráshoz
    • porcukor
    Elkészítése:
    A túrót a tejjel, a tojással, az olajjal, sóval összekeverem. A sütőport a lisztbe keverem, és hozzáteszem a túróhoz. Sima tésztává gyúrom.
    A sütőt 180 fokra előmelegítem. A tésztát kinyújtom 40×25 cm-esre. A hosszabb oldaláról egy 2 cm-es csíkot levágok. A tésztát egy kivajazott sütőtepsibe helyezem és a marcipánt, amit két fólia között nyújtottam ki, középre ráfektetem.
    Erre rákenem a mandulamasszát, amit úgy készítek el, hogy a mazsolát forró vízben megmosom, szárazra törlöm, durvára vágom, és ráöntöm a rumot. A mandulát a cukorral, fahéjjal, kardalommal, citromhéjjal, rumos mazsolával és a tejszínnel összekeverem.
    A tészta hosszabb oldalait kétfelől majdnem középig kell feltekerni. A levágott tésztacsíkot négy darabba vágom, a tészta tetejére fektetem, és rányomkodom.
    A sütőbe téve 50 perc alatt aranysárgára sütöm. Melegen megszórom porcukorral. Frissen a legfinomabb.

    2018. december 10., hétfő

    Sztracsatella torta

    A csokis torták a legfinomabbak! Ez egy régebbi tortánk, amiből csak ennyi maradt, hogy le tudjam fotózni. A karácsonyi, vagy szülinapos torták repertoárjába igenis belefér!Nem egy émelygős torta, bátran fogyaszthatják azok is, akik nem annyira édesszájúak.



    Hozzávalók:
    Tészta:
    • 8 tojás
    • 8 evőkanál cukor
    • 4 evőkanál liszt
    • 5 evőkanál étkezési keményítő
    • 1 evőkanál víz
    • 1/2 tasak sütőpor
    • 1 citrom reszelt héja
    Krém:
    • 1 tasak tejszín ízű pudingpor
    • 5 dl tej
    • 3 ek cukor
    • 25 dkg mascarpone
    • 2 dl  (habtejszín)
    • 5 dkg porcukor
    • ízlés szerint vanília aroma
    • 4 dkg zselatin
    • 0,5 dl víz
    • 5 dkg csokireszelék
    Díszítés:
    • 3 dl (habtejszín)
    • 5 dkg porcukor
    • csokipasztillák
    Elkészítése:
    A tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgákat alaposan kihabosítjuk a cukorral, vízzel és a citrom reszelt héjával. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a keményítővel. A habhoz adjuk a sárgákat és a lisztet, majd óvatosan összekeverjük, hogy a habot ne törjük össze.
    Egy 26 cm-es tortaformát kivajazunk és lisztezünk, a masszát belesimítjuk és előmelegített sütőben megsütjük, majd teljesen kihűtjük. Még jobb, ha előző nap készítjük el. Kihűlés után 4 lapba vágjuk.
    A krémhez a pudingot a tejben a cukorral. A zselatint feloldjuk a vízben, addig melegítjük, amíg elolvad, majd a mascarponéhoz keverjük. A habtejszínt felverjük (ha nem cukrozottat használunk, akkor hozzáadunk 5 dkg porcukrot), majd a mascarponéval, csokireszelékkel együtt a pudingba keverjük.
    A kész krémmel megtöltjük a lapokat, majd a torta tetejét és oldalát is körbekenjük vele. Ízlés szerint díszítjük, majd hűtőbe tesszük pár órára.

    Bejglitorta



    Ezt a receptet elmentettem ide, mert elszeretném készíteni!
    Hozzávalók a tésztához:


    2 dkg élesztő,2,5 dl tej,2 kiskanál kristálycukor,50 dkg liszt,25 dkg margarin,15 dkg porcukor,3 tojássárgája,2 evőkanál rum,fél citrom reszelt héja,kevés só,+ a nyújtáshoz kevés liszt.

    A töltelékhez:30-30 dkg darált dió és mák,15-15 dkg porcukor,8-8 dkg mazsola,fél-fél citrom reszelt héja,1-1 csomag vaníliás cukor,csipet fahéj,0,5 dl rum,1-1 dl tej,2-2 evőkanál lekvár,+ a tészta lekenéséhez 2 tojássárgája.


    Elkészítése:


    A tésztához az élesztőt a langyos tejbe morzsoljuk,a kristálycukrot hozzáadjuk,10 percig pihentetjük,ezalatt felfut.A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk,a porcukrot hozzáadjuk.Ezután a tejes élesztővel,a tojássárgájával,a rummal,citromhéjával,sóval jól összegyúrjuk,letakarva a hűtőbe tesszük pár órára pihenni.
    A diótöltelékhez a diót összekeverjük a cukorral,citromhéjjal,a rumba áztatott mazsolával,vaníliával és a felforralt,lehűtött tejjel,1-2 evőkanál lekvárral.
    A máktölteléket ugyanígy készítjük el.
    Mindkét tölteléket takarjuk le,és jól lehűtjük. A tölteléket és a tésztát,akár előző nap is elkészíthetjük.
    A tésztát 5 részre osztjuk,ebből 1 legyen nagyobb,ami majd a tortaforma aljára,és oldalára kerül.
    A másik 4 lapot nyújtsuk 24-26 cm átmérőjű körre,attól függ mekkora a tortasütőnk.Három lapot villával szurkáljunk meg,előmelegített sütőben 180 fokon 10 perc alatt süssük meg külön-külön a lapokat. A legnagyobb tésztát nyújtsuk ki,tegyük a tortaformába úgy,hogy az oldalát is takarjuk be a tésztával.Erre tegyük rá a máktöltelék felét,tegyünk rá egy elősütött lapot,tegyük rá a diótöltelék felét,ismét egy elősütött lap,arra tegyük rá a maradék máktölteléket,utolsó elősütött lap,arra jön a maradék diótöltelék,majd fedjük be az utolsó,nem elősütött tésztakoronggal.A tésztaszéleket jól nyomkodjuk össze.
    A tetejét tojássárgájával lekenjük,bő fél órát pihentetjük.Ezután újból megkenjük a tojássárgájával,ismét hagyjuk pihenni fél órát,megszurkáljuk villával,előmelegített sütőben 180 fokon kb 45-50 percig sütjük. Ha időközben túlságosan pirulna a teteje,takarjuk le fóliával.
    Hagyjuk teljesen kihűlni,csak másnap szeleteljük!

    2018. december 9., vasárnap

    Tőzegáfonyás mini kuglóf

    A cranberry (tőzegáfonya)a süteményekben is a kedvenc alapanyagaim közé tartozik. Ha valaki ennyire szereti a cranberryt,(tőzegáfonya) mint én, annak sosem elég belőle.Ausztriából hoztam először frisset, de az nem volt olyan finom, mint a fagyasztott amit a Metróban vásároltam.Szép nagyszemű,és nem kesernyés az íze,mint az apró társáé.



     

    2018. december 3., hétfő

    Marokkói bableves


    Hétköznapra,de nem hétköznapit.Fáradtan a munkából hazaérkezve felmerül a kérdés,mit főzzek?Gyorsat, de ne túl bonyolultat,és nem olyat, ami már az ember könyökén jön ki.Ezt a levest ajánlom elsősorban, és remélem másnak is tetszik. Aránylag kevés összetevőkből,és ízletes hozzávalókból áll.




    Hozzávalók:


    1,5 liter víz
    40 dkg konzerv fehér bab
    1 nagy fej vöröshagyma
    2 gerezd fokhagyma
    1 mokkás kanál só, őrölt fehér-fekete, és cayenne bors
    2 kiskanál currypor
    2 kanál sötét szójaszósz
    bors
    2 nagyobb burgonya
    3 evőkanál olaj
    1 el tej
    1 dl főzőtejszín
    1 evőkanál burgonyapehely
    5 dl csirke alaplé,vagy leveskocka
    egy kiskanál kurkuma
    2 db újhagyma
    petrezselyem,vagy koriander zöld a tetejére


    Elkészítése:

    A hagymát és a krumplit megtisztítjuk, előbbit finomra, utóbbit közepes kockára vágjuk.
    Az olajat egy serpenyőben megforrósítjuk, majd a hagymát megfuttatjuk rajta.A kurkumával, és a többféle borssal fűszerezzük,a szójaszósszal ízesítjük, és felöntjük vízzel. Hozzáadjuk a babkonzervet, majd 20 percig főzzük. A leveskockát is hozzáadjuk.Végül a főzőtejszínnel és egy kevés forró levessel összekeverjük, a többi leveshez öntjük.Hozzáadjuk a burgonyapelyhet is, és addig kevergetjük, míg besűríti a levest. Ez 2 perc, és forrón tálaljuk. Frissen vágott koriander zölddel tálaljuk.


    Sztroganoff leves

    Stroganoff úr dúsgazdag novgorodi kereskedő volt, aki Nagy Katalin cárnőtől, érdemei elismeréséül, grófi címet kapott, és elsősorban fényűző életviteléről
    volt híres. Ezt a levest kicsit átalakítottam a mi ízlésünkre.Nagyon finomra sikerült.











    Hozzávalók:

    2 db 1,5 vastag marha fehérpecsenye
    1 db vöröshagyma
    2 gerezd fokhagyma
    20 dkg bio csiperke gomba
    12 tk sűrített paradicsom
    1 doboz sacchettini szarvasgombával töltött
    1 ek paprikakrém
    só,bors, és vágott petrezselyem zöld

    Elkészítése:

    Először is feldaraboljuk a gombát,majd kockára vágjuk a hagymát,és felcsíkozzuk a marha fehér pecsenyét.A petrezselymet apróra vágjuk. Fogunk egy mélyebb serpenyőt, és olajon megpirítjuk a a csíkokra vágott húst.Ezután rádobjuk a hagymát, és a fokhagymát,majd pirítjuk tovább.Ha kellően lepirult kicsit  a hagyma,ekkor húslével felöntjük, a paradicsompürét hozzákeverjük.Sózzuk, borsozzuk. Amint a hús már kezd bepuhulni - ami viszonylag gyorsan meg is történik - akkor mehet a lébe a  gomba, a felaprított friss petrezselyem zöld, amikkel még főzzük egy kicsit. A töltött olasz tészta, amit előtte kifőzök tálalásnál  kerüljön bele.Közben készítünk egy tejfölös, kicsit paprikás habarást, amit hőkiegyenlítéssel a levesbe dolgozok. Már tálalhatjuk is a finom nem mindennapi levesünket!


    Amerikai krémes

    Nagyon finom,és gyorsan elkészíthető sütemény, ami a régi időkben sokat szerepelt a cukrászdák hűtőpultján.






     Hozzávalók:
    Tészta:
    • 7 tojássárgája
    • 200 g cukor
    • 15 ek. víz
    • 2 ek olaj
    • 200 g liszt
    • 1 cs. sütőpor
    • 2 ek. kakaó
    Pudingkrém
    • 7 tojásfehérje
    • 7-10 ek. cukor ( ízlés szerint a pudingba)
    • 2 cs. vaníliás pudingpor
    • 5 – 6 dl tej
    Tetejére:
    • 4 dl habtejszín
    • 3 ek cukor
    • 1 cs. habfixáló
    Elkészítés:
    1. A tojássárgákat keverjük ki a cukorral, a vízzel, és az olajjal.
    2. Majd kavarjuk hozzá a sütőporos, lisztes, kakaós keveréket.
    3. Előmelegített sütőben, 180°C-on süssük 20 percig.
    4. A pudingporból és a tejből főzzünk sűrű pudingot.
    5. A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá.
    6. A forró pudingot forgassuk össze a habbal és kenjük a sütőből kivett tészta tetejére, majd tegyük vissza további 10 percre, 180°C-on.
    7. A tejszínt a cukorral, habfixálóval verjük kemény habbá, és kenjük a kihűlt tészta tetejére.
    8. A tetejét díszíthetjük reszelt csokoládéval.
    Nehézség: könnyű
    Elkészítési idő: 1 óra
    Sütési idő: 20+10 perc
    Sütési hőfok: 180 °C