2017. november 13., hétfő

Spanyolos rizses csirke








Hozzávalók:

  • 1 ek olívaolaj 
  • 6 db csirke felső comb
  • 2  fej vöröshagyma
  • 1 db kápia paprika
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 kis maroknyi zöld olívabogyó
  • 1 tk szárított bazsalikom
  • 1 tk szárított oregánó
  • kevés sáfrány
  • 1 dl fehérbor
  • kevés aprított petrezselyem 
  • 1 csésze hosszúszemű rizs
  • 1 doboz aprított paradicsom konzerv
  • 2 csésze alaplé vagy víz
  • őrölt bors, só
  • chilipaprika
  • 3,5 dl csirkehúsleves

Elkészítése:
 Egy öntöttvas lábasban hevítsünk fel olívaolajat, és tegyük bele a sózott, borsozott csirke felső combokat (először a bőrős felével), és közepes lángon süssük 3-4 percig. Fordítsuk meg ezután és addig süssük a másik oldalát is,amíg aranybarna nem lesz. Ezután vegyük ki egy tálra a húsokat, és a visszamaradt zsiradékban pirítsuk az apróra vágott vöröshagymát,  a felkockázott kápiát, valamint a kés lapjával ellapított fokhagymagerezdeket. Kb. 3 percig pirítsuk össze, vigyázva, hogy a fokhagyma ne égjen meg!  Fűszerezzük az oreganóval, petrezselyemmel, bazsalikommal.
Öntsük bele a rizst, és keverjük át jól a szafttal. Kicsit át is piríthatjuk, így jobban beszívja majd az alaplevet. Tegyük vissza a csirkecombokat bőrével lefele a rizs tetejére, adjuk hozzá a konzerv paradicsomot, valamint a rizs kétszeresének megfelelő mennyiségű alaplevet, az olívabogyókat.A sáfrányt keverjük el a borral, hogy szép sárga legyen, és öntsük rá a húsra. Hagyjuk felforrni, és mielőtt betennénk a sütőbe, fordítsuk bőrével felfelé a combokat.
Fedjük le a vasedényt 180 fokon süssük 40 percig  amíg a rizs meg nem puhul, a hús omlóssá nem válik.

2017. november 11., szombat

Finom túrós rácsos


Nagyon gyorsan elkészíthetjük ezt a túrós finomságot, aminek a csinos külsőt  a rácsos része adja meg.A mandula forgács már csak a ráadás, de senki ne hagyja ki, mert csoda finom!








  • 40 dkg vajastészta
  • 25 dkg tehéntúró
  • 1 db tojássárgája
  • 1 ek Dr. Oetker Aroma citrom
  • 1 tasak Dr. Oetker Bourbon Vaníliás cukor
  • pici só
  • 2 ek nádcukor
  • 3 dkg lapkamandula
  • 1 db tojássárgája (a kenéshez)

Elkészítés

Ami kell hozzá: egy nagy fánkszaggató, és egy sütőpapírral bélelt tepsi. Ha van egy rácsozó roló.
A vajastésztát 3 mm vastagra nyújtom, és kiszaggatok 12 db kört belőle. A maradékból akkora tésztát nyújtok, hogy rácsozóval kikerüljön belőle a tészták fedésére. Éppen elég lett. A túrót a cukorral, tojássárgával, ízesítőkkel jól kikeverem, és elosztom a korongokon egyformán, majd villával ellapítom őket. A tészta széleit előtte még kenjük meg ecsettel vékonyan tojássárgájával, hogy a tészta tapadjon. A rácsokat elvagdalom, és ráhelyezem a tésztákra. Megkenem egyenként őket, és megszórom mandulával, és nádcukorral. 200 fokon előmelegített sütőben, 190 fokon, légkeverékesben, 15 perc alatt szép világossárgára sütöm. 12 db lesz belőle.


Sült libamellfilé fényezett zöldségekkel vagy narancsos lilakáposztával

Hozzávalók:
  • 35 dkg libamellfilé
  • kevés só
  • bors ízlés szerint
  • 2 szál közepes sárgarépa
  • 1 db padlizsán
  • 1 fej nagyobb lilahagyma
  • 2 ek méz
  • 0.5 db citrom leve
  • 0.5 dl fehérbor
  • 2 ek balzsamecetkrém


 Elkészítése:
A libamellet megtisztítjuk az inaktól és a bőrös felét beirdaljuk. A másik felét sózzuk, borsozzuk és 10 percig állni hagyjuk. A serpenyőt forrósítsuk fel és a bőrös felével lefelé süssük a húst 3-4 percig minden oldalán jó pirosra, teljes lángon. Közben a zsírját öntsük le és tegyük félre letakarva alufóliával.
A sütőt melegítsük elő 200 fokra, és tegyük a libamellet a sütőbe, fóliával letakarva. Mindkét felét 20 percig süssük 160 fokon. Ezután vegyük ki a sütőből. Később tegyük vissza a sütőbe, ki ne hűljön tálalásig.
A sárgarépát hosszú hasábokra vágjuk, a padlizsánt apró kockára, és a liba zsírjából 2-3 ek-nyit a serpenyőbe öntünk. A répát a forró zsírra tegyük, karamellizáljuk, majd a padlizsánt hozzáadva folytassuk a keverést, vagy aki tudja, a serpenyővel forgassa a zöldségeket. A lila hagymát karikázzuk fel, és azt is adjuk hozzá.
Ha már majdnem kész, a répa kicsit maradjon ropogós, akkor a balzsamecettel ízesítsük, majd a bort is tegyük bele és a citromlevet is. Pár perc után még sózzuk, ha kell és a végén tegyük hozzá a mézet.
Tálra rendezve szépen kétfelé osszuk. A libamellet a bőrével lefelé ferdén szeljük, és tegyük a fényezett zöldség köré: A hús levéből locsoljunk a mellszeletet.








Hozzávalók a narancsos lila káposztával készült libamellhez:
  • 1/2 fej vöröskáposzta
  • 2 ek barnacukor,
  • ½ kk fahéj
  • 1/2 kk őrölt szegfűszeg
  • 4 ek sötét balzsamecet
  • 5 ek olaj
  • 8 db bébinarancs (kumquat)
  • 40 dkg libamell (2 db)
  • só
  • bors
Elkészítése:
A káposztát legyaluljuk, sózzuk és állni hagyjuk.
A libamell bőrös felét óvatosan bevagdossuk, megsózzuk. Egy serpenyőt felhevítünk, és a zsíros felével kezdve elkezdjük sütni a húst. Ha a zsír kisült, megfordítjuk, és 140 fokos, előmelegített sütőbe téve 15 percig sütjük.
A bébinarancsot kimagozzuk és félbevágjuk. A barnacukrot az olajon aranybarnára pirítjuk, és a kicsavart káposztát rádobjuk. Elkeverjük, és puhára pároljuk a fűszerekkel, valamint a naranccsal.Hozzákeverjük a balzsamecetet, ha kell utánasózunk.
A káposztát tányérra tálaljuk, a kacsamelleket a sütőből kivéve 5 percig pihentetjük, majd felszeleteljük. A káposztával és főtt, vajas burgonyával tálaljuk.

2017. november 3., péntek

Non-plus ultra

Én ezt a süteményt innét az Internetről ismerem. Megértem  sok évet, de nálunk a családban még senki nem sütött ilyet,vagy nem emlékszem rá. Lakodalmakban sem láttam még, igaz sokat ott sem jártam. Irigylem azokat a nőket, akik már fiatalon túl esnek azokon a kalandokon, amin én csak ilyen késői korban értem meg.Mert hogy ez a süti, nekem egy kis kaland. Nem olyan szépre sikerült, azt hiszem még gyakorolnom kell. Az íze azonban nagyon finomra sikerült. Omlós, és olyan puha mint a vaj.A receptjét érdemes megjegyezni, mert ez szerintem mind közül a legjobb!Készítettem pár darabot Matcha teával, amelyik zöld színű mindenkinek ízlett.



 

  Hozzávalók:

40 dkg süteményliszt
25 dkg margarin
10 dkg porcukor
1 tojás sárgája
1 csomag sütőpor
1 dl tejszín
csipet só
1 csomag instant Dr Oetker narancshéj

A habhoz:


2 tojás fehérje
25 dkg cukor
1 tk citromlé
Kell még hozzá a z összeillesztéshez:
 30 dkg sárgabarack lekvár

Elkészítése:

A tésztának valókat egy dagasztógép táljába öntjük, és sima tésztává dagasztjuk. 1 órát hűtőben pihentetjük.Ezután a habot a cukorral citromlével fényes masszává keverjük, de ne keverjük túl keményre, hanem maradjon kicsit folyósabb. Akkor lesz ugyanis sima a felülete. Ami nálam nem mondható el, mert keményebbre sikeredett.A tésztát 2 mm vastagra nyújtsuk ki lisztezett táblán, majd készítsünk két sütőtepsit, és 2 cm átmérőjű szaggatóval kiszaggatjuk a kis korongokat szilikonnal bélelt sütőlapra helyezzük. Habzsákba szedjük a habmasszát, és mindegyik korongra nyomunk egy kevés habot, ami elterül magától, ha jól dolgoztunk. Ha nem, akkor vizes ujjal igazítsuk ki a tetejét, ne legyen csúcsos.150 fokos sütőben szép világosra sütjük.Ha kihűltek kettő-kettőt baracklekvárral összeragasztunk, és másnapra, már nem esnek szét, kínálhatjuk is.Jó étvágyat hozzá!

2017. október 31., kedd

Vargányás töltött csirke

Anyukám, és mamám sokat készítettek töltött szárnyasokat, főleg csirkét.
Sokszor készítettem már, de a vargányás töltelék az nálunk menő! Ajánlom kipróbálásra, mert garantált a siker!
A töltelékhez:

2 db szikkadt péksütemény (lehet bármilyen)
tej az áztatáshoz
1 db vöröshagyma
1 db tojás
petrezselyemzöld,
friss oregánó 
só,bors ízlés szerint
5 dkg vargányagomba fagyasztott
2 ek zsemlemorzsa
Egy egész csirkét vegyünk hozzá kb 1,20 kg

A zsemléket tejben megáztatjuk, majd kicsavarjuk. Serpenyőben olajon az apróra vágott hagymát megfonnyasztjuk, majd rátesszük a szétmorzsolt zsemlét, és összekeverjük a fűszerekkel.A tojást ráütjük, és a vargánya gombát felaprított állapotban keverjük hozzá.A petrezselyem kerül bele legutoljára, és a zsemlemorzsa. Ekkorra már egy tölthető masszát kapunk.Megtöltjük vele a csirkét, de előtte vágjuk ketté, sózzuk meg enyhén.A comb, és mellrész alá töltsük be a tölteléket. Tegyük egy tepsibe, és locsoljuk meg kevés olívával, majd letakarva alufóliával süssük 160 fokon 40 percig, majd fordítsuk meg a fél csirkéket, és fólia nélkül pirítsuk még 10 percig. tálalhatjuk is.

Nyírségi húsgombócleves

Ezt az ízes levest sokféleképpen készítik. Az eredeti receptben főtt burgonyából készül a gombóc.Én tartalmasabbat szeretek készíteni,ami sertéshúsból van.







Hozzávalók:
  • 25 dkg darált sertéshús
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa
  • 2 evőkanál rizs
  • 2 db tojás
  • 1 fej hagyma lereszelve
  • 1 csipet só és bors
  • 2 db sárgarépa hosszúkásra vágva
  • 1 db petrezselyemgyökér, megtisztítva és szintén hosszúkásra vágni
  • 3 db krumpli kockára vágva
  • 1 marék zöldbab és zöldborsó
  • 1 darab paradicsom, héja lehúzva és húsa kis kockákra vágva
  • 1 darab zöldpaprika
  • 1 kávéskanál pirospaprika őrölt
  • 2 dl tejszín
  • 1 kanálnyi liszt a habaráshoz
  • 1 kevés mustár vagy ecet
  • 1 csipet só és bors
  • 1 kevés tárkonylevél és petrezselyem zöld
Elkészítése:
A sárgarépát, a petrezselyem zöldet és a zöldbabot felszeletjük. A krumplit kockákra vágjuk, majd 1 fej hagymával, a zöldborsóval, a sóval és a szemes borssal feltesszük főni.
Amíg fő, elkészítjük a gombócokat a következő felsorolt alapanyagokból: 250g darált hús, 1 ek. zsemlemorzsa, 2 ek rizs, 2 tojás, só, őrölt bors, 1 fej nagy fej vöröshagyma nagyon apróra vágva, vagy reszelve. A gombócba gyúrhatunk egy kevés petrezselyem zöldet is.
Amikor a leveslé felforr, beletesszük a gombócokat is, majd együtt körülbelül 20 perc alatt készre főzzük.
Ha úgy érezzük, hogy megfőtt, behabarjuk. Ha tejföllel csináljuk, savanykásabb lesz.  Kevés ecet, vagy kávéskanálnyi mustár is mehet hozzá. 
A végén, apróra vágott petrezselyem zölddel is megszórhatjuk kicsit, valamint kevés tárkonyt tehetünk hozzá.

Sütőtökös aranygaluska


A sütőtök nagyon egészséges, minden évben valami újat tud mutatni a gasztronómia területén. Kutatok én is mindig új receptek után, így találtam rá, erre a remek desszertre.Vanília, vagy csokoládé szósszal, öntettel, kiváló!



 



Hozzávalók:

1 db tojás
35 dkg liszt
1,5 dkg élesztő
2 dl tejszín
2 ek kristálycukor
50 dkg sütőtökpüré
fél csomag mézeskalács-fűszerkeverék
15 dkg darált dió
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg vaj

Elkészítés:
Pici langyos,cukorral édesített tejszínben felfuttatjuk az elmorzsolt élesztőt. Ráöntjük  a lisztre,adunk hozzá még 1 ek cukrot, tojást,hozzáöntjük a maradék langyos tejszínt és szép,közepesen lágy kelt tésztát dagasztunk. Letakarva hagyjuk kelni.A megkelt tésztát átgyúrjuk,majd lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk. A tökpürét ízesítjük a fűszerkeverékkel és kevés porcukorral ízesítjük. Rákenjük a kinyújtott tésztára. A tésztát két oldalról feltekerjük,így két vékony tekercset kapunk. Középen elvágjuk. A tekercseket elszeleteljük kb. 3 cm vastagra. A darált diót összekeverjük a porcukorral,a vajat megolvasztjuk. Egy nagy jénai vagy sütőtálat vastagon kikenünk vajjal. A csigákat megkenjük az olvasztott vajjal és megszórjuk a cukros dióval. Rétegesen belerakjuk sütőtálba. A tetejét meglocsoljuk olvasztott vajjal megszórjuk a maradék cukros dióval és hagyjuk kelni. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk majd pár perc múlva 170 fokra állítjuk a sütőt és készre sütjük. Vaníliasodót vagy csokoládésodót adunk mellé.

Fügegratin


Ezt a könnyű desszertet egy vasárnapi ebéd után ajánlom most ősszel elkészíteni. Nagyon ütős kis finomság, mert a fügétől lesz különleges. A lila füge amúgy is nagyon mutatós gyümölcs.




Hozzávalók 4 személyre:

2, 5 dl tej
1 tasak vaníliás pudingpor
4 tojássárgája
6 dkg porcukor
1 tasak vaníliáscukor
4 ek brandy
1,5 dl tejszín
4 dkg vágott, natúr pisztácia
2 ek porcukor
2 dkg vaj

Elkészítése:
1. Eldolgozzuk a tejben a pudingport. Kicsit felmelegítjük. A tojássárgákat habosra keverjük a kristálycukorral és a vaníliás cukorral, aztán apránként hozzáadjuk a tejet, majd gőz fölé állítjuk, és (habverővel) folyamatosan keverve sűrűsödésig forrósítjuk. Lehúzzuk a tűzről a krémet, kissé hűlni hagyjuk, aztán hozzákeverjük a brandyt és a kissé felvert tejszínt, végül arányosan elosztva 4 lapos, tűzálló tálkába simítjuk.Előtte kivajazhatjuk egy kicsit.
2.  Puha kendővel megtörölgetjük a fügéket szárvégüket leválasztjuk, nem túl vékonyan felkarikázzuk, és kissé egymásra csúsztatva kirakjuk velük a krém tetejét.
3. Közvetlenül tálalás előtt megszórjuk a pisztáciával és a porcukorral, majd 200 °C-ra előmelegített sütőben  enyhe pirulásig sütjük pár percig. Melegen, de nem tűzforrón kínáljuk, jól behűtve is finom. 

2017. október 25., szerda

Afrikai harcsa kapros rákraguval


40 perc az elkészítési ideje ennek a halas ételnek, melyet egy magazinban néztem ki magunknak.Nagyon jó, ha az ember nem feledkezik meg arról, hogy hetente kétszer halat fogyasszon, ez az étel nem túl olcsó, de aki teheti próbálja ki.Szombati főételnek tökéletes, mert akkor a család apraja-nagyja már odahaza összejön.






Hozzávalók 4 személyre:

olaj
1 fej vöröshagyma
50 dkg konyhakész garnélarák
1 gerezd fokhagyma
3 dl tejszín
só, frissen őrölt bors
fél citrom leve
1 kis csokor kapor
60 dkg afrikai harcsafilé

Körethez:

10 dkg basmati rizs
2 darab saláta cukkini
1 darab  pritamin paprika

Elkészítése:
három evőkanál olajon üvegesre pároljuk az aprított hagymát, majd hozzáadjuk a megmosott rákot, ráreszeljük a fokhagymát. Ráöntjük a tejszínt, 5 perc alatt beforraljuk. Sóval, borssal , citromlével és az aprított kaporral ízesítjük.
A halat vastagabb szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, olajjal vékonyan bekenjük, majd felforrósított serpenyőben mindkét oldalát 2-2 percig pirítjuk.
A rizst kétszer annyi vízben megfőzzük, sózzuk. A cukkinit és a paprikát megmossuk, apró kockára vágjuk, végül a kifőtt rizshez keverjük. A halat a rákraguval és a rizzsel tálaljuk.