2015. január 9., péntek

Húsos rakott karfiol.

A karfiol olcsó, magas C-vitamin-tartalmú és ásványi sókban gazdag zöldség. A vegetáriánusok étrendjében gyakran szerepel húspótlóként, de egy kis darált hússal kiegészítve bármelyik fehérjeimádó család szívesen fogyasztja.






A recept hozzávalói:

( személyre)30 dkg darált marhahús1 db kis fej hagyma30 dkg mirelit vagy friss karfiol apró rózsáira szedvekevés vaj a sütőforma kenéséhez4 dl tejföl1 db tojászsemlemorzsa a tepsi szórásáhozsóborspirospaprika2 evőkanál rizs párolva1 dl száraz fehérbor1 evőkanál vágott petrezselyemzöld1 kávéskanál köménykéshegynyi őrölt babérlevél.

Elkészítés:

A karfiolt sós vízben közepesre főzzük, pároljuk. Én mirelitet használtam. Leszűrtem és félretettem. A vajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, és rátesszük a húst, majd fűszerezzük. Ha jól lepirult tesszük bele a fűszerpaprikát. Borral felöntjük és hagyjuk amíg szépen megpuhul a ragunk. A rizs megpároljuk és a raguhoz adjuk. Nem tévedés együtt főzzük rövid ideig, hogy magába szívja a finom ízeket. A petrezselymet is hozzákeverjük lazán. Egy négyszögletes sütőformát kivajazunk, morzsával megszórjuk. A fele karfiol elterítjük az aljába, majd a ragut ráhalmozzuk, és eligazítjuk. A másik fele karfiollal befedjük. A tejfölt kevés sóval, 1 tojással villával összekeverjük, majd a karfiolra öntjük. A mozzarellát lereszeljük és a tetejére halmozzuk. 200 fokos sütőbe tesszük, és 20 perc alatt aranybarnára sütjük. 

Pásztor-pecsenye.



Disznóölések kedvelt pecsenyéje.A frissen lefejtett szűzpecsenye a frissentöltött kolbásszal,és a tisztára mosott sertéshálóba burkolva isteni finom sült a sok munkafázis után.A nagyszüleimnél sokat ettem ebből a csodás húsból,és én is követem amikor csak adódik alkalom,hogy hálóhoz jutok,elkészítem.




A recept hozzávalói :
(4 személyre): 30 dkg tisztított sertésháló,45 dkg szűzpecsenye,38 dkg sertés kolbászhússertéshús, fűszersó, tepsi, és alufólia a fedéshez.

Elkészítés:
A darált húst kolbászhús módjára elkészítjük, és a megtisztított szűzeket felszúrjuk (2 darabot). A nyílásba töltjük a darált húst. Lehet kolbásztöltővel is dolgozni, de kézzel is megoldható ekkora mennyiségnél. A sertéshálót elvágjuk ketté, és beleburkoljuk a sertés fűszersóval bekent pecsenyénket. Tepsibe helyezzük, és 160 fokon készre sütjük. A zsírját leöntjük, és még rápiríthatunk a húsra. Hirtelen grillezzünk rá. Sült krumplival és savanyúsággal tálaljuk.

Mákos-meggyes tekercstorta.

A Prímakonyha januári számában láttam meg ezt a finomságot,és úgy döntöttem meggydzsemmel keverem a mákot, narancs helyett ezuttal. Nagyon finom szaftossá tette ezáltal a kalácsunkat.Nem beszélve arról,hogy tovább eláll.





Hozzávalók:

50 dkg liszt
20 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 dkg élesztő
1 dkg só
2 dl tej
1 tojás

Töltelékhez:

25 dkg darált mák
20 dkg kristálycukor
20 dkg meggydzsemm házi készítésű
1 ek vanília aroma
1 tasak citromhéj a Dr Oetkertől.
1-2 ek víz.
 

Elkészítési módja:

A lisztet az apró kockára vágott vajjal,vagy margarinnal elmorzsoljuk,hozzáadjuk a sót és a porcukrot.Rámolzsoljuk az élesztőt,elkeverjük és hozzáadjuk a tojás sárgáját.A langyos tejet folyamatosan hozzáöntve egy simára dagasztható tésztát kapunk.A kész tömeget megmérve négy részre osztjuk és betakarva 35-40 percig meleg helyen kelesztjük.A darált mákba beleöntjük a zacskós szárított citromhéjat,ami nagyon finom,és a cukrot,és a vanílint,  kevés 1-e ek vízzel olvadásig kavarjuk.ezután míg le nem sül,addig kevergetve főzzük.Ha ezzel megvagyunk,hozzákeverjük a meggydzsemet,és hagyjuk kihűlni hideg helyen.
A tésztákat egy kevés liszttel megszórt deszkán kinyújtjuk téglalap alakúra. Megkenjük a meggyes máktöltelékkel,és feltekerjük őket.Ezután a lapos tortaforma vastagságúra szeleteljük,és vajjal kikent formába rakosgatjuk,egymás mellé.Lekenjük egy felvert tojássárgájával,de egész tojás is jó.Előmelegített sütőben kelesztés után 165 fokon légkeverésesben pirosra sütjük kb 30-35 perc alatt.

Ossobuco alla milanese ( Borjúlábszár milánói módra)

Mivel a borjú nálunk nagyon drága,és nem is lehet kapni üzletben lábszárat,csak marhát,ezért abból készítettem el ezt a remek olasz ételt.Van különbség gondolom,mert a marhának már karakteresebb íze van,de így is azt gondolom,hogy van olyan jóízű,mint a borjúból készült volna.


Az Ossobuco Lombardiából, a rizstermesztéséről híres észak olasz tartományból származik.Így érthető,hogy ott a borjúlábszárhoz köretként gyakran milánói rizottót fogyasztanak.



Hozzávalók:

2 személyre:


2 szelet csontos marhalábszár,kb 4 cm vastag
2 szál sárgarépa,
2 zellerszár ( angol szárzeller)
20 dkg fürtös paradicsom,
1 db nagyobb vöröshagyma
1 csokor petrezselyem,
2 gerezd fokhagyma,
4 ek olívaolaj,
 2 ek vaj,
1/2 tk kakukkfű,lehet friss, de szárított is jó.
1 babérlevél,
250 ml húsalaplé,só,bors ízlés szerint.

Gremolata:


1/2 csokor petrezselyemzöld,
1/2 citrom reszelt héja,
1 gerezd fokhagyma

Fagiolini trifolati. ( vajas hosszúhüvelyű zöldbab)

50 dkg zöldbab  ( kínai,afrikai)
1 vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
50 g vaj,
1/2 csokor petrezselyemzöld,
30 g parmezán, só, bors.

45 perc az előkészületi idő, elkészítés 15 perc. Elkészült 155 perc alatt.


Elkészítés módja:


A lábszárszeleteket megmossuk,és a velőt besózzuk mindkét oldalról.Erre azért van szükség,mert főzés közben nem esik ki a csontból a velő.megtöröljük szárazra a húst,és félretesszük.

A sárgarépát és a zellerszárat meghámozzuk,és kockákra vágjuk.

A Köret:
A vöröshagymát és a fokhagymagerezdet megtisztítjuk és felaprítjuk.
A petrezselymet megmossuk,szárazra rázzuk,és a leveleket felaprítjuk.
A megtisztított babot 12 perc alatt félkeményre főzzük, de ha mirelitet használunk,akkor fedő alatt pároljuk  meg félkeményre 5 perc alatt. 
A vöröshagymát fokhagymát megtisztítjuk,és felaprítjuk. Olvasztott vajban enyhén megpároljuk,és hozzáadjuk a babot. Sózzuk borsozzuk,majd 5 percig pároljuk. 
Megszórjuk a felaprított petrezselyemmel,és a reszelt  parmezánnal.

A hús elkészítése:


Az olivaolajat egy serpenyőben felforrósítjuk.A hússzeleteket mindkét oldalán megpirítjuk benne.

A sárgarépa, a zellerszár és a vöröshagyma felét hozzáadjuk a húshoz.
Hozzáadjuk a fokhagymát,a kakukkfűvet és az aprított peterzselymet.
A paradicsomkockák felét a húsleves felével egy tálkában összekeverjük.
A paradicsomos levest sózzuk, borsozzuk, majd a húshoz adjuk.
A marhahúst lefedve alacsony hőfokon puhára főzzük,kb 1 óra.
A maradék zöldséget és a levest hozzáadjuk. Lefedve tovább főzzük.Ha a hús könnyedén leolvad a csontról,akkor van kész.
A gremolátához összekeverjük a fél csokor petrezselymet és a reszelt citromhéjat.
belekeverjük a felaprított fokhagymát.
A kész zöldséges ragura tesszük a húst,és a zöldbabbal,meg a gremolátával parmezánforgáccsal megszórva azon forrón tálaljuk.

2015. január 7., szerda

Tejszínes laskagomba pörkölt.

Karácsony után készítettem ezt a laskagombából készült paprikás tejszínes tésztát.Az unokám nagyon szereti a gombát,és karácsonyi figurás trikolor tésztát a Lidlben vásároltam hozzá.Hétköznapi ebédre kiváló,bárki könnyedén elkészítheti



Hozzávalók:  

25 dkg laskagomba,
só 1 tk,1 tk fűszerpaprika,
frissen őrölt bors ízlés szerint,
1 db vöröshagyma,4 ek olivaolaj,
2 gerezd fokhagyma,
2 dl főzőtejszín,
1 ek vágott petrezselyemzöld,
csipet kakukkfű,
1 ek ételsürítőpor.
1 csomag 40 dkg karácsonyi trikolor  olasz tészta.

A gomba vastag szár részét levágjuk. Folyóvíz alatt alaposan megmossuk, szűrőre tesszük, lecsöpögtetjük, félretesszük.
Az apróra vágott hagymát az olajon lepirítjuk , beletesszük az őrölt paprikát, hozzáadjuk a zúzott   fokhagymát, fűszereket 1-2 percig pirítjuk, közben többször keverjük.
Ezután beletesszük a feldarabolt gombát, ami levet ereszt és készre főzzük.Ha kevés leve lenne,akkor kis vízzel pótoljuk.Végül a sürítőporral elkevert tejszínnel behabarjuk.Ennek hiányában kevés lisztet használjunk.Petrezselyemmel megszórjuk.A tésztát lobogó sós vízben kifőzzük 6 perc alatt aldentére,és leszűrjük egy lábasba öntött olivaolajra,majd összerázzuk,és a meleg tűzhelyre tesszük vissza.Forrón tálaljuk a gombával.


Toszkán csirke nokedlivel.


Talán nem vétkeztem nagyot, amikor tészta helyett nokedlit főztem ehhez a remek szószos húshoz.Sokszor főzök hasonlókat,és az unokám a galuskát imádja.Gondolom nem vagyunk ezzel egyedül.Kérem nézzék el,hogy magyarosítottam a nevét is.Farfalle helyett.Ezenkívül még akadt idehaza kecskesajtom is,és nem bántam meg,hogy hozzákevertem,mert isteni finom krémes állaga lett.A kecskesajt én mondom nagyon ízletes,pedig most ettem életemben először.Bizarrnak tartottam,de a véleményem megváltozott.Igaz,hogy a legjobb minőségűt választottam.Javaslom kipróbálásra!Természetesen tésztával készítse az, aki úgy szeretné.


Hozzávalók: 
40 dkg csirkemell filé
10 dkg kolozsvári szalonna
1 közepes db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 ek olívaolaj
200 ml főzőtejszín
5 dkg krémsajt
5 dkg kecskesajt
8 g olasz fűszerkeverék (Toszkán)
3 dkg parmezán sajt
1 kávéskanál só

Nokedlihez

40 dkg finomliszt
1 db tojás
1 teáskanál só
3 dl víz

Elkészítési módja:

A húst megmossuk,és felkockázzuk,majd a hagymával,és szalonnával ugyanígy járunk el.A fokhagymát zúzzuk össze.A krémsajtot a kecskasajttal csomómentesre keverjük el a tejszínnel.
Olajon pirítsuk aranyszínűre a hagymát,szalonnát és fokhagymát.
Adjuk hozzá a csirkemellkockákat és pirítsuk át.
Öntsük hozzá a tejszínes keveréket,és szórjuk bele a fűszerkeveréket.Ízlés szerint sózzuk.Kevergessük,míg sűrűsödni nem kezd.
Közben a nokedlit főzzük ki,és szűrjük le,majd keverjük át olivaolajjal.Szervírozzuk a nokedlit a szósszal,és hússal,majd frissen reszelt parmezánnal.

Nokedlihez
Az alapanyagokból közepesen lágy masszát keverünk (tálban, fakanállal). Nem kell túlságosan kidolgozni a tésztát.
Bő, lobogó, sós vízben (4-5 l vízhez 3 tk só és 1-2 ek olaj) több részletben kifőzzük a galuskát: vagy nokedliszaggató segítségével, vagy pedig egyszerűen deszkára teszünk a tésztából, és egy éles, bevizezett kés segítségével beleszaggatjuk a nokedlit a vízbe. Amint feljönnek a víz felszínére, szűrővel kivesszük és tálba tesszük a kész galuskákat.

Szezámmagos sonkával töltött kiflik.


 Hát nem csodálatosak ezek a kis kiflikék?Valami újat szerettem volna varázsolni a szilveszteri korhelylencse leveshez.Azt hiszem jó választás volt,mert gyorsan elfogyott.Igaz ezt az ételt 2013-ban készítettem,de minden évben megállja a helyét.A tölteléken lehet változtatni kinek kedve és ízlése szerint.




Tészta:
3 dl tej
1 teáskanál cukor
3.5 dkg élesztő
12 dkg vaj
50 dkg finomliszt
1 teáskanál só
3 dkg finomliszt (szóráshoz)
Töltelék
10 dkg vaj
15 dkg sajt
15 dkg sonka
Tetejére
1 db tojás
2 ek szezámmag

Elkészítés módja:
A tejet meglangyosítjuk,1,5 decit kimerünk belőle, a fele cukrot elkeverjük benne, majd belemorzsoljuk az élesztőt.10 perc pihentetés, had emelkedjen fel.
A vajat a többi tejhez adjuk, együtt kézmelegre melegítjük. A lisztet tálba rakjuk, én a dagasztógép táljába tettem, a sóval, a maradék cukorral, felfuttatott élesztővel, vajas tejjel 5 perc alatt bedagasztjuk. Kézzel tovább tart, 20 perc is lehet. Könnyű kelt tészta legyen belőle. Ha lágyabb, akkor kevés liszt kell hozzá, ha keményebb, akkor tej.
Letakarva 50 percig kelesztjük. Sütőben 20 perc alatt 50 fokon megkel.
Utána a tésztát 2 részre osztjuk, cipó alakúra gömbölyítjük, majd az egyiket kb 3 mm vékony, 45 cm átmérőjű kerek lappá nyújtjuk.
A töltelékhez való vajat és sonkát félcentis kockákra vágjuk. A sajtot én reszeltem, mert jobbnak találtam. A kerek tésztát 16 cikkre vágjuk. Szélesebb oldalukra néhány vaj, sajtreszelék, sonkát rakunk. Kicsit összébb lehet nyomni kézzel. A vajnak keménynek kell maradnia, mert úgy jó.
A tésztát két oldalról ráhajtjuk, és lenyomkodjuk, nehogy kifolyjon belőle. Ezután a csúcsa felé feltekerjük úgy, hogy közben egy kicsit meghúzzuk a tésztát, hogy minél több vékony tekerés legyen rajta.
Szilikonos papírral bélelt tepsibe helyezzük őket egymástól megfelelő távolságra. A másik tésztával ugyanígy járunk el. 32 db kifli lesz belőle. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. Addig megkenjük tojással a kifliket, és megszórjuk szezámaggal gazdagon. 175 fokon megsütjük kb 25 perc alatt.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: hőlégkeveréses
tepsi mérete: 32x26 cm

2015. január 6., kedd

Padlizsános húsgolyók muffinsütőben sütve.

Nagyon szép hosszúkás padlizsánokat vásároltam, amit ritkán kapni mifelénk, és mivel szeretjük ezt a nagyon egészséges gyümölcsöt,készítettem belőle ezt a gyors,és nem hagyományos formájú fasirtot.A gyerekek is kiváncsian figyelik,amikor készül,és talán szívesebben fogyasszák el,mint a hagyományosat.Készítésükhöz adok  egy kis ízelítőt.


Hozzávalók:

2 db vékony hosszúkás padlizsán,

5 ek olivaolaj,
só,bors ízlés szerint,
40 dkg darált marha-sertéshús,
1 kk só,1 ek zöld petrezselyem,
1 kevés frissen őrölt feketebors,
3 ek pankómorzsa,
1 db tojás,
2 gerezd fokhagyma,
2 csomag mozzarellasajt a tetejére

Elkészítés módja:
vegyünk egy 12 db-os muffinsütő formát,és enyhén kenjük be vajjal,majd tegyük félre.A padlizsánokat mossuk meg,vágjuk le a végét,és vékonyan hosszúkás ferde szeletekre vágjuk fel.Egy grillserpenyőt kenjünk meg olivaolajjal,és süssük át mindkét oldalát a padlizsánszeleteknek.Sózzuk meg,és béleljük ki vele körbe,a forma üregét mint egy virágszirom.Közben a húshoz adjuk a fűszereket a tojást,és a pankómorzsát,majd petrezselymet is vagdaljunk bele,a fokhagymát reszeljük.Jól dolgozzuk össze,és formázzunk golyókat belőle.Ezután ültessük a padlizsán szirmok közepébe,és tegyünk a tetejükre egy szeletet a mozzarella sajtból,amit előtte szeljünk karikára.Süssük szép pirosra 180 fokos sütőbe,kb 20 percig.Fűszeres sült burgonyával kínáljuk,és zöld salátával.

Olasz tejszínes csirkés tészta.







A Chicken Alfredo, vagyis az amerikai-olasz tejszínes csirkés tészta történeteA XX. század elején, egy római vendéglős, Alfredo Di Lelio a kedvelt olasz ételt, a fettuccine al burrot (fetuccine vajjal) háromszoros adag vajjal készítette el, és felvette Alfredo nevű étterme étlapjára.

Mary Pickford és Douglas Fairbanks amerikai színészek 1920-as nászútjukon tértek be az étterembe, és szerettek bele a fettuccine al triplo burronak is nevezhető ételbe. Amikor hazatértek Hollywoodba, gyakran szolgálták fel a vajas-parmezános tésztát barátaiknak, ami így a ’920-as évek elején hamar elterjedt Amerika szerte.

Ahhoz már nem kell nagy képzelőerő, hogy a takarékosságot a kalóriák terén sem igen ismerő amerikaiak körében hogyan dúsult tovább tejszínnel, és egészült ki csirkével, esetleg rákkal a tengerentúlon azóta is Fettuccine Alfredo vagy csirkés változatában Chicken Alfredo néven futó, és nemcsak közismert de közkedvelt étel. Ha az USA-ban jársz, térj be egy olasznak hirdetett étterembe. A legtöbb ilyen vendéglátóegységben az eredeti itáliai verzióval legfeljebb köszönő viszonyban lévő, amerikai ételeket fognak felszolgálni, legyen az Chicken Alfredo vagy Chicken Parmesan (parmezános csirke).Alfredo Di Lelio, a “Fettucine all’Alfredo” megalkotójának története

A blogbejegyzést olvasva örömmel osztjuk meg nagyapánk, Alfredo Di Lelio történetét, aki 1908-ban édesanyja, Angelina római, Piazza Rosa alatt található éttermében megalkotta “fettuccine all’Alfredo” nevű ételét (a Piazza rosa 1910-ben, a Galleria Colonna / Sordi építkezése során meg lett szüntetve).

Alfredo di Lelio 1914-ben nyitotta meg “Alfredo” nevű éttermét egy Róma központjában lévő utcában, miután otthagyta édesanyja, Angelina éttermét. Innen terjedt el először Róma, majd világszerte a “fettuccine all’Alfredo” híre.

1943-ban, a háború alatt Di Lelio eladta az éttermét.
Vágd csíkokra vagy kockákra a csirkét, apróra a hagymát és a fokhagymát. Tedd fel a vizet forrni a tésztának.
Az olívaolaj felén egy széles serpenyőben pirítsd meg a csirkét amíg átsül, ez kb. 10 perc. Ha kész, vedd ki és tedd félre

Az olívaolaj másik felén párold meg az apróra vágott hagymát üvegesere 3-4 perc alatt. Az utolsó fél percben add hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát.

Közben ha felforrt a tészta főzővize, sózd meg, tedd bele és főzd meg a tésztát.


Párold meg a hagymát és fokhagymát
Öntsd föl a hagymát a fehérborral, sózd és borsozd ízlés szerint. Hagyd főni, amíg a bor a felére besűrűsödik, ez kb. 5 perc.


Öntsd fel a fehérborral és főzd be felére
Vedd le a tűzről a szószt, add hozzá a tejszínt és a parmezánt, valamint az átsült csirkehúst. Tedd vissza takaréklángra, keverd el és hagyd hogy a sajt elolvadjon és besűrítse a szószt, ez nem több, mint 1-2 perc. Ízlés szerint szárított petrezselyemmel vagy oregánóval ízesítheted.


Tejszínes csirkés tészta szósz
Ha a tészta megfőtt, szűrd le és őrizz meg egy keveset a főzővizéből. Öntsd a tésztát a szószra, lazán keverd össze. Ha túl sűrű, akkor öntsd fel a főzővízzel. Melegen, egy kevés reszelt parmezánnal tálald.

Egy pohár hideg fehérborral kiváló (bár nem éppen könnyed) hétköznapi vacsora, de bármilyen hétvégi ebéden is megállja a helyét.


Ez az én verzióm,ahogy én készítem.

Hozzávalók

60 dkg csirkemell
2-3 gerezd fokhagyma
2 dl száraz olasz fehérbor
1 db vöröshagyma
só
bors
10 dkg vaj
2 dl főzőlé
2 dl tejszín
25 dkg fettuccine vagy tagliatelle tészta
5 dkg reszelt parmezán
1 kis csokor petrezselyemzöld



Elkészítés módja

Vágd csíkokra, vagy kockákra a csirkemellet, apróra a hagymát és a fokhagymát. Tedd fel a vizet forrni a tésztának. A vaj felén egy széles serpenyőben pirítsd meg a csirkemellcsíkokat, amíg át nem sülnek, ez kb. 10 perc. Ha kész, vedd ki és tedd félre. A maradék vajon párold meg üvegesre az apróra vágott hagymát 3-4 perc alatt. Az utolsó fél percben add hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát. Közben ha felforrt a tészta főzővize, sózd meg, tedd bele és főzd meg a tésztát. Öntsd fel a hagymát a fehérborral, sózd és borsozd ízlés szerint. Hagyd főni, amíg a bor a felére be nem sűrűsödik, ez kb. 5 perc. Vedd le a tűzről a szószt, add hozzá a tejszínt és a parmezánt, valamint az átsült csirkehúst. Tedd vissza takaréklángra, keverd el és hagyd, hogy a sajt elolvadjon és besűrítse a szószt, ez nem több, mint 1-2 perc. Ízlés szerint friss petrezselyemmel ízesítsd. Ha a tészta megfőtt, szűrd le és őrizz meg egy keveset a főzővizéből. Öntsd a tésztát a szószra, lazán keverd össze. Ha túl sűrű, akkor öntsd fel a főzővízzel. Melegen, egy kevés reszelt parmezánnal tálald.

2015. január 5., hétfő

Mandulás molnárka.

Limara pékségéből való a tészta receptje,de a töltelék saját ötlet.Nagyon finomra sikerült,és merem ajánlani azoknak akik szeretik a péksütiket.A marcipán és aszaltszilva töltelék teszi különlegessé ezt a nagyon puha tésztát.Mindíg is szeretek aszaltszilvát,vagy aszaltbarackot,mandulamarcipánt,és pisztáciát használni a sütieimben.Merészen használom a nem túl olcsó alapanyagokat,és belecsempészem álmaim töltelékes édességeibe. 











Tésztához
230 g meleg víz
1 darab tojás
1 tk. só
500 g kenyérliszt bl-80
8 g vanília pudingpor
20 g tejpor
10 g szárított élesztő
100 g kristálycukor
75 g olvasztott vaj
Töltelék
30 szem aszalt szilva
15 dkg natúr marcipán
4 ek. barna nádcukor
Tetejére
1 darab tojás
mandulapehely
jégcukor
Mexikói díszítés
50 g puha vaj
20 g porcukor
45 g finomliszt

Elkészítés
1. A lisztet összeszitálom a vanília pudingporral és a tejporral.
2. A hozzávalókat - a vaj kivételével- a fenti sorrendben kenyérsütőgép üstjébe teszem. Dagasztás-kelesztés programot választom. A dagasztás utolsó 10 percében hozzáadom az olvasztott vajat is.
3. A megkelt tésztát enyhén lisztezett deszkán átgyúrom. 10 db kb. 100 g-os labdacsokra osztom és letakarva 10 percet kelesztem.
4. A tésztagolyót ovális lappá nyújtom, ráteszek 3 db aszalt szilvát és a vékonyra sodort marcipán rudat. Keskenyebb részénél fogva feltekerem, úgy, hogy a hajtás vége alul maradjon. Megkenem tojásfehérjével, hogy véletlen sem nyíljon szét. Sarkait összecsípem és alányomom. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre teszem. Letakarva 45 percig kelesztem.
5. Előmelegítem a sütőt 180 °C-ra.
6. Elkészítem a mexikói díszítést: kikeverem a hozzávalókat. Fontos, hogy a vaj csak puha legyen és ne olvadt! Nyomózsákba vagy kis zacskóba töltöm.
7. Egy tojást villával lazán felverek és lekenem vele a bucikat. Mandulapelyhet, jégcukrot szórok a tetejükre.
A mexikói díszítéshez a nyomózsákba töltött vajkrémből 3-3 sávot nyomok mindegyikre. Előmelegített, 180 fokos sütőben 15 perc alatt készre sütöm. Ez a légkeverékes elektromos sütőnél, a gázosnál tovább tart 3-as fokozat először, majd 4-es fokozat.

Különleges gesztenyés krémes.

SAJÁT RECEPTEM:
Csodás ízharmóniát sikerült létrehoznom. Talán bonyolultnak tűnik, de nem az. Igazi ünnepi csemege.

Hozzávalók:

4 db tojás
4 ek. liszt
1 ek. víz
csipet só
1 tk. sütőpor
4 ek. cukor
1  Dr. Oetker Vanillincukor
1 citrom reszelt héja
A szirupos lekvárhoz
4 ek. barnacukor
1 mk. őrölt kardamom
1 darab narancs
1 lime citrom
2 db mandarin
Ez készül belőle
20 dkg kardamomos citrusos szirup, vagy lekvár
Töltelék
25 dkg geszetenye massza
25 dkg mascarpone sajtkrém
6 ek. Dr. Oetker Házi krémes krém
kb. 2 dl tej
2 ek. porcukor
A tetejére
10 dkg tortabevonó étcsokoládé
Ezenkívül
1 hosszúkás sütőforma
zsírpapír

Elkészítése:

A piskóta hozzávalóiból egy sütőtepsi nagyságú piskótát sütünk, majd a papírt lehúzzuk az aljáról, és egyforma 3 hosszúkás lapot vágunk belőle. Akkora legyen, mint a sütőforma. 23 x 12 cm ebben az esetben.
A kardamomos zseléhez kell 1 mk. őrölt kardamom mag, 1 db narancs, és 2 db mandarin, 1 zöld citrom kicsavart leve, 4 ek. barna nádcukor. Előző nap sűrűre főzzük, s csak másnap használjuk fel. Ezalatt az idő alatt besűrűsödik, és nagyon finom kenhető anyag lesz. A sütőformát kibéleljük egy hosszúkás két szélén lelógó zsírpapírcsíkkal, és ebbe helyezzük az egyik lapot. Megkenjük a lekvárral, és ráhelyezzük a másik lapot. A krémsajtot a gesztenye masszával, 2 ek. porcukorral jól kikeverjük krémessé, és azt is rákenjük a szintén lekvárral megkent lapra. Ezután a krémes krémet a tejjel felverjük kemény habbá, majd a gesztenyére halmozzuk, és szépen eligazítjuk. Erre megint egy lap következik. Befedjük, illetve ráhajtjuk a zsírpapírt, és a hűtőbe tesszük dermedni. Közben a csokoládét gőz felett némi olajjal simára olvasszuk. A süteményt a papírcsík lelógó részénél fogva kiemeljük, és átfordítjuk a másik oldala lesz a teteje. Tálcára helyezzük, s megkenjük a csokoládéval. A hűtőbe tesszük dermedésig. Úgy szeleteljük fel vizes, éles késsel, mint a tortát.